A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdet a 2020/2021. tanév Útravaló Ösztöndíjprogram Út a szakmához alprogramban való részvételre jelen Pályázati felhívás keretében.
A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság a Belügyminisztérium támogatásával, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közreműködésével nyílt pályázatot hirdetett közösségi zeneoktatási program megvalósításának támogatására.
A Roma Oktatási Alap a program megvalósításával szeretne hozzájárulni a szakmai végzettséggel rendelkező romák számának növekedéséhez, a tanulmányaikat elvégző fiatalok munkaerőpiaci esélyeihez.
A Virtuózok produkció idén is várja 0-18 éves korig (énekesek esetében 20 éves korig) az olyan fiatalok jelentkezését, akik úgy érzik felkészültek megmutatni zenei tudásukat ország-világ előtt.
Van egy református iskolában tanító-dolgozó roma rokonod, barátod, ismerősöd? Esetleg olyasvalaki, aki cigány közösségből származó tanárként és pedagógiai asszisztensként egy református gyülekezet tagjai? Akkor ne habozz és jelöld őt a díjakra!
A Mathias Corvinus Collegium Roma Tehetség Programja egy olyan, a hagyományos oktatási formákat kiegészítő képzés, amelynek célja a magyarországi középiskolás és egyetemista roma fiatalok támogatása.
A Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a HEKS 2013 óta hosszútávú elkötelezettséggel támogatja a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteinek és iskoláinak a romák/cigányok egyházi és társadalmi befogadását segítő munkáját.
A Snétberger Zenei Tehetség Központ folyamatosan kutat olyan hangszeren játszó 12 és 22 év közötti fiatalok után, akik hátrányos helyzetük miatt a képességeiktől messze elmaradó oktatásban...
A Budapesti Református Cigány Szakkollégium, azaz a RefoRom fő tevékenysége tehetséggondozó, társadalmi felelősségvállalási és szabadidős programok szervezése felsőoktatási szakkollégiumi hallgatók számára egész évben.
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a napokban közzétette – a ”2019 a külhoni magyar gyerekek éve” program keretében – „ a szomszédos országokban működő civil és egyházi szervezetek gyermekbarát tevékenységének támogatására " vonatkozó pályázati felhívását.
Az idén 80 éve született és a tavaly májusban elhunyt Choli Daróczi Józsefre emlékezve a MRE hagyományteremtő szándékkal 2019-ben meghirdeti az Aranyhíd cigány vers- és prózamondó versenyt a református fenntartású tanodák számára.
A Központ olyan 12 és 22 év közötti fiatalokat keres, akik játszanak valamilyen hangszeren, de hátrányos helyzetük miatt nem részesülhetnek megfelelő oktatásban.
A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Missziói Irodája pályázatot hirdet cigánymissziós adminisztrációs munkatárs munkakör betöltésére.