Együtt-egymásért

Együtt-egymásért - További hírek

Munkások az aratásban – Együtt-egymásért missziós hét a Piricsei Református Gyülekezetben

Keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésünk ötödik évfolyamának nem ért véget a tanév Berekfürdőn, ugyanis négy intenzív nap várt rájuk a Szabolcs-Szatmár-Beregi Piricsén, ahol terepen hasznosíthatták az elmúlt egy évben elsajátított elméleti tapasztalatokat. A diákok programszervezésben, családlátogatásban és evangelizációban is részt vettek, hogy mécsesként világítsanak a község lakói, később pedig a saját lakhelyükön élők között.

Évfolyam-búcsúztatóval zárult Együtt-egymásért képzésünk ötödik tanéve

Ünnepi díszbe öltözött péntek este a berekfürdői Megbékélés Házának nagyterme, ugyanis keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésünk negyedik évfolyama is kézhez vehette a kétéves tréning elvégzését tanúsító oklevelet. A búcsúzás mellett egy intenzív tudásátadó nap is a hétvége részét képezte, melynek a romológia és a keresztyén közösségfejlesztés állt a középpontjában.

Tudás, szeretet, közösség

2023-ban először, a tanév során harmadik alkalommal vett részt tréninghétvégén az Együtt-egymásért keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésünk két évfolyama, a berekfürdői Megbékélés Házában, február 10. és 12. között.

A közösség megtartó ereje

2022. január 21. és 23. között tartotta keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésének legújabb alkalmát az Országos Református Cigánymisszió. A hétvége a novemberi alkalomhoz hasonlóan online, a Zoom felületén valósult meg, a trénerek és résztvevők maximális odaszánása azonban ellensúlyozta a fizikai távolságot.

Ha megéljük a szeretetközösséget, az látszani fog rajtunk

Megindító nosztaligával gondolunk vissza szeptemberi, kunhegyesi hétvégénkre, valamint a berekfürdői konferenciánkra, hiszen akkor még személyesen tudtunk együtt lenni Isten igéje mellett. A koronavírus-járvány egyre erősödő negyedik hulláma miatt – a résztvevőkkel és trénerekkel egyeztetve – viszont úgy döntöttünk, hogy novemberi képzésünket a korábbiakhoz hasonlóan online, a Zoom felületén tartjuk meg.

Ha Isten szolgálatba hív, eszközöket is ad hozzá

Pontosan egy év után találkoztak újra képzésünk résztvevői: a tavaly szeptemberi, kunhegyesi nyitóhétvégét követően ismét bezárt az ország, így a közösségünk az év további négy képzési alkalmát online, a Zoom felületén tartotta meg. Bár a szakmai tartalom átkerült a virtuális térbe, a végzettek oklevél-átadója elmaradt, akárcsak egy évvel ezelőtt. Ám ennél örömtelibb és áldásosabb volt az újbóli találkozás: 2021. szeptember 17. és 19. között csaknem ötvenen voltunk a Siloám Központban, együtt a már végzett és képzésünkben most résztvevő két-két évfolyammal.

További tartalmak a témában
Logó