Hírek

Berekfürdőn folytatódott Együtt-egymásért képzésünk

Munkatársképzésünk tanévi második hétvégéjén a spiritualitás, a keresztyén közösségfejlesztés és a romológia állt a középpontban.

Ezúttal a berekürdői Megbékélés Háza adott otthont at ötödik événél tartó tréningünknek, november 18. és 20. között, melyen az első és második évfolyamos diákok mellett hét már korábban végzett munkatársunk is részt vett.

DSC00719-2

A péntek délután a résztvevők saját érzéseikre történő reflektálásával kezdődött, a Blob-fa segítségével, majd kiscsoportokban, a Lakatos Kinga vezette keresztyén közösségfejlesztés-blokkban együtt válaszoltak meg kérdéseket egy adventi adományozásról szóló történethez kapcsolódóan, majd fogalmazták meg alternatív befejezéseiket. Az este folyamán meglátogatta a résztvevőket Birinyi Márk, a Református Szeretetszolgálat diakóniafejlesztésért felelős főigazgató-helyettese is.

DSC00724-2

Másnap már párhuzamosan folytak az órák: az első éveseknél Dani Eszter solymári lelkipásztor, az MRE Missziói Szolgálatának főtanácsadójának vezetésével az induktív bibliatanulmányozás volt terítéken a spiritualitás-blokkban, illetve folytatták a Nagy történet című könyv közös feldolgozását. A másodévesek számára Sztojka Szabina, a Cigánymisszió vezetője tartott romológia-kurzust.

DSC00852-2

Délután ismét közösen folytatódott a keresztyén közösségfejlesztés folyamatának megismerése, majd egy filmrészlet segítségével a közbenjáró imádságról, mint a helyi folyamatok alapjáról és elindítójáról beszélgettek.

DSC00870-2

Az elsős résztvevők emellett megismerkedtek a SWOT-analízissel, házi feladatként pedig egyik tervezett programjuk kapcsán kellett egy ilyen elemzést elkészíteniük. Az évfolyam a napot romológia-órával zárta, a másodikosok pedig spiritualitás blokkban szintúgy a Nagy történettel haladtak tovább.

DSC00999-2

A vasárnap reggeli áhítat után a résztvevők visszatekintettek a két nap során elsajátított ismeretekre, a hétvége pedig szupervízióval zárult.