Hírek

Ha megéljük a szeretetközösséget, az látszani fog rajtunk

Online folytadódott Együtt-egymásért képzésünk

Megindító nosztaligával gondolunk vissza szeptemberi, kunhegyesi hétvégénkre, valamint a berekfürdői konferenciánkra, hiszen akkor még személyesen tudtunk együtt lenni Isten igéje mellett. A koronavírus-járvány egyre erősödő negyedik hulláma miatt – a résztvevőkkel és trénerekkel egyeztetve – viszont úgy döntöttünk, hogy novemberi képzésünket a korábbiakhoz hasonlóan online, a Zoom felületén tartjuk meg.

Bár a képernyőkön keresztül, de újfent érezhettük Isten szent hálózatának mindeneken átható erejét 2021. november 12. és 14 között, keresztény közösségfejlesztő munkatársképzésünk idei tanévének második hétvégéjén. A tanulásra történő lelki ráhangolódást Tomes Attila segítette. A mentor Pál apostol Filippibeliekhez írt levelének harmadik részéből olvasott válogatott verseket, köztük a 14-est: „Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

A Fitos Renáta Együtt-egymásért szakmai vezető által vezetett nyitó kör után Tóth Anita országos cigánymissziós referens facilitálta azt az eszmecserét, ahol a résztvevők az októberi, berekfürdői konferencia eseményeit dolgozták fel.

A szombat reggelt Tóth Zsuzska kezdte igei gondolatokkal: „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” – olvasta az üzenetet Tóth Zsuzska felvidéki cigánymissziós az Apostolok cselekedeteinek 2. részéből.

Ezt követően a résztvevők évfolyamonként külön csoportokba vonultak: az első évesek a Nagy történet című könyv alapján haladtak tovább, Tomes Attila Együtt-egymásért mentor vezetésével, majd Lovas András gazdagréti lelkipásztor kapcsolódó előadását nézték meg és beszélték át. Spiritualitás-blokkjuk induktív bibliatanulmányozással zárult. A képzést szeptemberben kezdők ezt követően Tóth Anitával folytatták, aki a passzív-agresszív-asszertív kommunikáció rejtelmeibe vezette be őket.

Együtt-egymásért 2021 november.jpg

A másodévesek Lakatos Kinga keresztyén közösségfejlesztés-blokkjában a reziliencia, azaz a lelki ellenállóképesség fogalmát ismerték meg közelebbről, majd ehhez kapcsolódóan élénk diskurzus alakult ki a közösségeinkben tapasztalható rasszista megnyilvánulásokról. A modul végén Kinga a Kolozsvár melletti Pataréten zajló, Visky Zsolt és felesége vezette programot mutatta be egy riport segítségével, majd a résztvevők a jó gyakorlat tanulságait elemezték.

Délután Gál Judit mindkét évfolyammal együtt dolgozott: a református kórházlelkészi szolgálat vezetőjének előadásai a kapcsolat és kapcsolatépítés, illetve a bizalom témájáról szóltak.

A vasárnap délelőtti visszajelző körre és csoportos szupervízióra Keresztyén Károly hangolta lélekben a csapatot a napi igével: "Ezekre emlékeztesd és Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására." (2Tim 2,14)

A képzés résztvevői ezzel a bizalommal és a hétvégén tanultakkal a hátuk mögött készülnek szolgálatuk folytatására, és ezekben a hetekben az adventi és karácsonyi alkalmakra.

Legyen Isten áldása rajtuk!