Hetedik alkalommal gyűltek össze Isten dicsőítésére és a testvéri kapcsolatok építésére a baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református felekezek cigánymissziói,
a békési Baptista imaházban. A konferencia résztvevői igyekeztek választ találni arra, hogyan magasztalják az Urat életük minden területén, az örömök és nehézségek között.
A Protestáns Cigánymissziós Fórum idén február második hétvégéjén, 2022. február 12-én a Cigány Módszertani és Kutató Központ közreműködésével rendezi meg a VII. Protestáns Cigánymissziós Konferenciát.
Keresztyén egyházak szerte a világon ezekben a napokban tartják az ökumenikus imahetet a krisztushívők egységéért. Mi a Cigánymisszióban a Protestáns Cigánymissziós Fórum keretein belül éljük meg ezt az egységet, ezért arra kértük a fórum öt résztvevő felekezetének vezetőit és munkatársait, hogy az imahéten osszák meg bátorító gondolataikat az Olvasókkal.

Hatodik alkalommal szervezték meg a Protestáns Cigánymissziós Találkozót a baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református felekezetek cigánymissziói 2021. március 6-án. Noha bármennyire szerettük volna, a hatályban lévő járványügyi intézkedések nem tették lehetővé a személyes jelenlétet, így az esemény online valósult meg, igehirdetésekkel, bizonyságtételekkel és dicsőítésekkel.