Hírek

Az egység kegyelem és áldás

Protestáns cigánymissziós vezetők és munkatársak gondolatai az Ökumenikus Imahéten

Keresztyén egyházak szerte a világon ezekben a napokban tartják az ökumenikus imahetet a krisztushívők egységéért. Mi a Cigánymisszióban a Protestáns Cigánymissziós Fórum keretein belül éljük meg ezt az egységet, ezért arra kértük a fórum öt résztvevő felekezetének vezetőit és munkatársait, hogy az imahéten osszák meg bátorító gondolataikat az Olvasókkal.

Protestáns Cigánymissziós Találkozó 2020

Fotó: Bazánth Ivola

Ezen az Ökumenikus Imahéten, ebben a pandémiás időszakban, amikor világszerte, így hazánkban is megrázatik és felrázatik az egész társadalom, nemtől, kortól, nemzetiségtől, társadalmi rétegtől, felekezettől függetlenül, különleges áldás, hogy Isten népe együtt járulhat imádságban és könyörgésben a Kegyelem Trónusához, az Élő Isten elé. Nemcsak az átélt bizonytalanságok, keserűség, gyász, együttérzés köt össze bennünket, hanem elsősorban az Istenbe vetett hitünk, a meggyőződésünk, hogy Jézus Krisztusban egyek és egyenlők vagyunk. A protestáns cigánymissziós összefogás keretében is tapasztaljuk, hogy az egység erőteljesebbé teszi igyekezetünket Urunk szolgálatában, áldássá és örömmé az elvetettek lelkének megmentésében.

Csodálatos megtapasztalni egyházi, missziós közös szolgálatokat, amikor nem választanak el bennünket falak, amikor együtt halad Isten népe Isten Országának építésében.

Mennyei Atyám, Drága Megváltónk!

Köszönjük, hogy Benned, Általad élhetjük meg az egységet az egyházak, a missziók, a testvérek között. Legyen az életünk, a szolgálatunk, az egységünk, a közös fohászunk a Te dicsőségedre!

Patkás Rita missziói koordinátor
Magyarországi Baptista Egyház Országos Cigánymisszió