Két fiatal református lelkész két határ menti kistelepülésen –Keresztyén Károly Újlétán, Bozsoky Jonathán Benjámin pedig Kokadon végzi szolgálatát évek óta, s nem csak az közös bennük, hogy kollégiumi szobatársak voltak, hogy határon túlról költöztek át, hogy egymás mellett fekvő falvakban munkálkodnak a gyülekezetekért, hanem az is, hogy beálltak a cigány testvérek közötti misszióba. Dupla interjúnk a lelkipásztori hivatás évéhez kapcsolódóan.
Az elmúlt években több roma színész és színésznő szerzett országos ismertséget televíziós sorozatokon, mozifilmeken és a színpadon keresztül. Ám hazánk legnagyobb kisebbsége még mindig méltatlanul alulreprezentált ezeken a művészeti területeken. Ennek miértjére azzal a Csányi Dáviddal kerestük a választ, aki húsz év alatt filmekben és sorozatokban is letette a névjegyét.
Többször megjárta a börtönt, kirakták a zárt osztályról, de Isten élete legsötétebb pillanataiban is fogta a kezét. Bajcsi Norbert csaknem húszéves drogkarrier után jutott el az MRE KIMM Drogterápiás Otthonába, Ráckeresztúrra, ahol célokat és új életet kapott. A kezdeti mámoros pillanatoktól a megtéréséig vezető időszakot nemrég, a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent, „Szenvedéllyel” című önéletrajzi könyvében foglalta össze, mely remek apropót nyújtott arra, hogy nekünk is elmesélje történetét. Interjú.
Arató Mikós, az Együtt-egymásért keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésünk résztvevőjének írása arról, hogyan kapcsolódik össze életében a hit és a munka.
Nem sokat tudott a cigánymisszióról, a szülőktől kapott értékek és egy egyetemi kurzus tapasztalati azonban ezen a területen találkoztak: Kiss Réka Anna a Debreceni Református Hittudományi Egyetem negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatója, az első tanulmányait végző teológa, aki bekapcsolódott az Együtt-egymásért keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésbe. Interjúnkban motivációiról és terveiről kérdeztük őt.
Carlaw Judit néhány évvel ezelőtt kezdett el önkéntes szolgálatot végezni az Országos Református Cigánymisszióban, és rendszeresen tagja a különböző közösségekből verbuválódott, alkalmi dicsőítő csapatoknak az országos és gyülekezeti eseményeken. Ám hosszú út vezetett idáig: már kora gyermekkorában megtapasztalta az élet árnyékos oldalát a családjában, intézetbe, majd nevelőszülőhöz került, fiatalként pedig a szeretethiány vitte tévutakra. Hogyan segített neki az ének kiszakadni ebből a közegből? És miért látja úgy, hogy a romák elfogadóbbak vele, mint néhány keresztyén közösség? Interjú.
Turgyán Sándor rendőrként nagy kanállal falta az életet: fiatal vidéki srác volt, amikor a budapesti nyolcadik kerületben szolgált a kétezres években, dokumentumfilmet készített róla az HBO, azonban ott kellett hagynia a rendvédelmi pályát. Súlyos betegségen és magánéleti válságokon át jutott el a felismerésre, hogy valami hiányzik az életéből. Sándor ma a Mátészalka-Kertvárosi Református Gyülekezet aktív tagja, munkatársaival pedig tanodaalapításon dolgozik.
A Kiskunhalasról származó Sztojka Szabina novemberben lett a Magyarországi Református Egyház felszentelt lelkipásztora. A budapesti Skót Misszióban végzett szolgálata mellett idén februártól a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztályának lelkésze, valamint az Országos Cigánymisszió vezetője. Interjúnkban arról beszélt, milyen nemzetközi tapasztalatokkal érkezett meg új szolgálati helyére, mi a cigánymisszió lényege, és miben rejlik református identitása, illetve milyen célokat tűzött maga elé.
A laki Horváth László nem sokkal első gyermeke születése előtt veszítette el látását, azonban nem veszítette el az Úrba vetett bizalmát - gyülekezeti testvéreivel jelenleg is evangelizálni jár, illetve 2021 őszén bekapcsolódott az Országos Református Cigánymisszió keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésébe.
Simon Antalné és felesége, Simon Antalné több mint 25 éve házasok, négy közös gyermeket neveltek fel, és a megpróbáltalások között is mindig hűek tudtak maradni Istenhez. Hiszik, hogy az Úr nem véletlenül hívta el őket - szeretnének áldássá lenni családjuk és környezetük számára egyaránt.
A végzettsége szerint református lelkipásztor Komlósiné Sümegi Nóra tizenöt éve a Wycliffe Bibliafordítók munkatársa. Ez idő alatt előbb egy erdélyi gábor cigány közösségben, majd beás cigányok között igyekezett előmozdítani a bibliafordítás ügyét. Miért fontos, hogy mindenki az anyanyelvén olvassa a Szentírást? Milyen hatásuk van a fordításoknak a közösség életére? Interjúnkban erről is beszélgettünk Nórával.
Régóta a reformpedagógiai módszerek elkötelezett híve, megtérése után pedig elsődleges szempont lett a hivatásában, hogy Krisztust képviselje a gyerekek között. Tóth Józsefné, a Hejőkeresztúri Református Gyülekezet oszlopos tagja és a helyi általános iskola magyar-földrajz szakos tanára interjúnkban az intézmény által országosan ismertté tett Komplex Instrukciós Program hátránykompenzáló és státuszkezelő jelentőségéről, a biblikus oktatásról és a református iskolák valódi feladatairól beszélt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodász nem csak a magyarországi cigány kultúra egyik ikonikus helyszíne, de a romák felé végzett egyházi szolgálatban is utat mutat az immár nyolcvanéves görögkatolikus pasztorációval. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem romológiát hallgató leendő lelkészei évek óta ellátogatnak a településre – idei útjukra mi is elkísértük őket.
Júniusi szavazásunkon Wolf Ferencné, a Dencsházi Tanoda szakmai vezetője kapta a 2021-es Év Roma Református Pedagógusa-elismerést. Interjúnkban a tanári pályára történő elhívásáról, motivációiról és a tanoda működéséről kérdeztük őt.
Gondi Ferencné, a Kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda háziasszonya igazi angyalként tevékenykedik a hétköznapokban. Mindenkihez van egy kedves szava, erején felül segít társain és a tanodás gyerekeken, akik régóta nagymamájukként tekintenek rá. Szolgálata elismeréseként az Országos Református Cigánymisszió júniusban a 2021-es Év Roma Református Pedagógiai asszisztense-díjjal jutalmazta. Interjú.
Az Országos Református Cigánymisszió Együtt-egymásért keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzének végzős diákjai, Gyirgyó Dénes és felesége, Tímea példamutató kezdeményezésbe vágtak bele a Hajdú-Bihar megyei településen. Gyirgyó Dénes beszámolója.
Balogh Márk Roland 2020 szeptemberében csatlakozott a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatói közösségéhez, a Duna TV 2021. május 2-i Református ifjúsági műsorában életéről, tanulmányairól és a szakkollégiumról mesélt.
2019 elején a Kecskeméti Református Egyházközség megvásárolt egy használaton kívüli kocsmaépületet a Műkertvárosban, amely azóta is otthona délutánonként, hétfőtől szombatig az oda járó gyermekeknek.
Munkásságának köszönhetően teljesedett ki szervezeti formában a magyarországi református cigánymisszió. Kilenc évig tartó kárpátaljai szolgálata az ottani lelki ébredés egyik motorjává vált. Nem riadt vissza sem a nyomortelepektől, sem a nagyváros személytelenségétől.