Hírek

KÉPZÉSI FELHÍVÁS

A Református Szeretetszolgálat Testvéri Szolgálat Cigánymisszió 2025-ben, helyben megvalósuló képzést hirdet "Együtt a közösségért!" címmel.

Kép1

fotó: Dezső Attila

Felhívás célja:

Helyi gyülekezetből induló közösségfejlesztési folyamatok támogatása,
1 éves helyi képzési programon keresztül, református egyházközségek számára.

A felhívás háttere:

  1. A keresztyén közösségfejlesztés mint missziós szemlélet:

A keresztyén közösségfejlesztés egy olyan missziós és diakóniai szemlélet, amely a direkt gyülekezetépítés mellett azt tartja fontosnak, hogy kilépve a templom falai közül, a helyi lakóközösségekben támogassa a helyi értékek tudatosítását, ápolását és a kölcsönös szolidaritás erősítését, a helyi társadalmi egyenlőtlenségek közüggyé tételét, a helyi emberek önszerveződését.

  1. A program célja:

Az egy éves képzési program célja, hogy olyan gyülekezeteket és a gyülekezeten keresztül olyan településeket támogassunk, ahol már elindultak közösségfejlesztési kezdeményezések, vagy ahol vannak olyan gyülekezeti tagok, munkatársak akik elhívást éreznek hogy intenzívebben elinduljanak a településen lakók, azon belül is a cigány kisebbség felé és ehhez szeretnének szakmai, módszertani segítséget kapni, szolgálói csapatukat erősíteni.
A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a közösségfejlesztés teológiai és módszertani alapjait. Képesek legyenek komplex módon, rendszerben látni a településükön élő emberek helyzetét és hosszú távú missziós stratégiát felépíteni és azt kivitelezni annak érdekében, hogy erősödjön a közösség megtartó ereje, az ott élők közötti szomszédsági, azon belül is a Roma kisebbség és nem Roma többség közötti kapcsolatok.

  1. A program felépítése és keretei

- A program fő eleme, a helyben tartott képzési napok szervezése (5 alkalommal, egy napos képzés), melyen a már közösségfejlesztésben elkötelezett vagy az az iránt érdeklődő gyülekezeti tagok, munkatársak, önkéntesek vesznek részt. Egy képzési alkalmon a résztvevők minimális száma nyolc fő (ugyanazok az emberek). Lehetőség van arra, hogy két szomszédos gyülekezet együtt jelentkezzen.

- A programhoz tartozik két ‘Együtt a közösségért’ országos hálózati találkozó is (az öt alkalmon kívül), ahol a többi, a képzési programban résztvevő, illetve más, cigánymisszióban aktív gyülekezetekkel találkozhatnak a résztvevők:
1. Március 21-23 Berekfürdő (közös kezdő alkalom)
2. Október 10-12 Mályiban (közös záró alkalom)

- Helyi közösségfejlesztési folyamat elindítása vagy továbbvitele a településen, a Testvéri Szolgálat – Cigánymisszió munkatársának támogatásával

  1. Jelentkezési feltételek:

A jelentkezés feltétele a részletes pályázati felhívás alapján kitöltött (elektronikusan, vagy kézzel, olvashatóan) pályázati adatlap, az egyházközség képviselőinek aláírásával ellátva, az aláírt, szkennelt példány beküldése a lakatos.kinga@diakonia.hu e-mail címre.

A pályázati adatlap, illetve a részletes pályázati felhívás az alábbi linkeken érhető el:

Beküldési határidő: 2025. Február 20.

Kapcsolattartó:

Lakatos Kinga, gyülekezeti referens, Testvéri szolgálat – Cigánymisszió
Telefon: 06-30-278-9355
E-mail: lakatos.kinga@diakonia.hu