Hírek

Új HEKS pályázat a cigányok integrációjának segítésére

Ismét pályázhatnak a református gyülekezetek svájci cigánymissziós támogatásra.

Ismét lehet pályázni a HEKS-nél romamissziós munkára. A pályázat kizárólag a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteinek szól, célja olyan oktatási, közösségépítő és szabadidős programok támogatása, melyek a 0-18 éves hátrányos helyzetű,  elsősorban cigány gyermekek és fiatalok egyházi és társadalmi beilleszkedését, tanulását  és készségfejlesztését segítik.


A svájci protestáns segélyszervezet, a HEKS támogatásával már negyedik éve folyik több gyülekezetben olyan program, amely a roma gyerekek, fiatalok tanulását, egyházi és társadalmi beilleszkedését segíti, megismerteti őket a keresztyén értékrenddel, szabadidős és hitéleti alkalmakat szervez a számunkra, melybe bevonja a gyülekezet közösségét is. A HEKS és az MRE megállapodása keretében további forrás áll rendelkezésre, hogy még több gyülekezet bekapcsolódhasson ebbe a munkába. Három évre kidolgozott tervet és költségvetést kell benyújtani, melynek megvalósításához 6–8,6 milliót forintot lehet igényelni. Az elbírálás szempontjai közé tartozik a gyülekezet aktív részvétele programban. Bármely térségből lehet pályázni – előnyt élveznek a kelet-magyarországi gyülekezetek.

Beadási időszak: 2017. július 24. - szeptember 1. Az elbírálás folyamatos.

A pályázati anyag letölthető innen.

Érdeklődni lehet Naszádi Kriszta projektkoordinátornál: naszadi.kriszta@reformatus.hu
mobil:  +36 30 985 2213

Cikkek a programról:
Svájci segítség a cigánymissziónak és a menekültmissziónak
Változtass a helyzeten! – szemléletformáló tréningen a projektmunkatársak
Hosszú út, lépésenként
A misszió kulcsa a keresztyén közösségfejlesztés