Hírek

Református cigány szakkollégiumok - 2022-ben is várják jelentkezésed!

A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium és a Budapesti Református Cigány Szakkollégium egyaránt várja tehetséges, egyetemista vagy főiskolára felvételt nyert, vagy már tanulmányaikat végző leendő diákjait.

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat részeként 2011-ben, illetve 2016-ban életre hívott Wáli István Református Cigány Szakkollégium, illetve Budapesti Református Cigány szakkollégium célja a roma származású, vagy hátrányos helyzetből érkező, de egyetemi képzésben tanuló hallgatók támogatása.

Az intézményekbe felvételt nyert fiatalok kiemelt összegű ösztöndíjat, kollégiumi elhelyezést, mentori segítséget kaphatnak, idegen nyelvi képzésben és szakmai programokon vehetnek részt, melyekbe beletartozik a cigányság történetével, kultúrájával és hagyományaival foglalkozó műhelymunka is, identitás-erősítés gyanánt.

WÁLI ISTVÁN REFORMÁTUS CIGÁNY SZAKKOLLÉGIUM

LEGYÉL TE A KÖVETKEZŐ! (1).png

Fotó: Wáli István Református Cigány Szakkollégium

A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium olyan hallgatókat vár, akik a Debreceni Egyetemen, vagy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem nem hitéleti szakjain kezdik meg tanulmányaikat, esetleg korábban tették azt, és ősztől szeretnének bekapcsolódni a szakkollégium életébe.

Jelentkezési határidő: 2021. július 25. (hétfő)
Felvételi időpontja: 2021. július 28. (csütörtök)
Felvételi helyszíne: Wáli István Református Cigány Szakkollégium, 4024 Debrecen, Blaháné u. 15.

Bővebb információ a jelentkezés menetéről, a szakkollégium életéről és programjáról az intézmény weboldalán, a wisz.hu-n található:

Wáli István Református Cigány Szakkollégium

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) első sorban a cigány származású és a hátrányos helyzetű fiatalok tehetségének felfedezését és kibontakoztatását, a református keresztyén cigányértelmiség képzését segíti.

BUDAPESTI REFORMÁTUS CIGÁNY SZAKKOLLÉGIUM

RefoRom_20210904-1 másolata.jpg

Fotó: Budapesti Református Cigány Szakkollégium

A Budapesti Református Cigány Szakkollégium azon fiatalok jelentkezését várja, akik felvételt nyertek bármely fővárosi felsőoktatási intézménybe, vagy ott aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 1. (hétfő)
Felvételi időpontja: 2021. augusztus 10. (szerda)
Felvételi helyszíne: Budapesti Református Cigány Szakkollégium, 1109 Budapest, Belényes u. 9.

Bővebb információ a jelentkezés menetéről, a szakkollégium életéről és programjáról az intézmény weboldalán, a reforom.hu-n található:

Budapesti Református Cigány Szakkollégium

A hátrányos helyzetből induló, de magukat a jövő értelmiségijeként értelmező hallgatók megsegítésére jöttünk létre. Célunk sokoldalúan képzett, mindig fejlődni vágyó, cigány identitásukat is vállaló felsőoktatásban tanuló hallgatók diplomaszerzésének segítése ösztöndíjjal, szakmai programban részvétellel, kedvezményes lakhatással.