Az UNESCO 2015-ben nevezte ki minden év november 5-ét a romani nyelv világnapjának, hogy az európai cigány közösségek egyik legfontosabb identitásképző elemét még szélesebb körben ismerjék, és ráirányítsák a figyelmet a roma kultúra megőrzésére.
2008-ban, Zágrábban, az első horvát-cigány, cigány-horvát szótár bemutatója alkalmával, csaknem százötvenen – horvát és nemzetközi roma vezetők – írtak alá egy nyilatkozatot, amely kinevezte november 5-ét a cigány nyelv napjának Horvátországban.
A közösségek képviselői egy évvel később ismét a horvát fővárosban találkoztak, ahol megfogalmazták, hogy november 5-ét a cigány nyelv világnapjává szeretnék megtenni minden olyan országban, ahol azt beszélik.
A horvát parlament egyhangúan, 122 szavazattal, elsőként foglalt állást a világnap mellett 2012-ben, melynek hatására az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete hivatalosan is a romani nyelv világnapjává nyilvánította november 5-ét.
A szervezet deklarációjában megfogalmazta, hogy bár a roma szervezetek 1971-ben, az első Roma Világkongresszuson megtették a romanit a cigányság hivatalos nyelvének, az azt beszélők száma folyamatosan csökken és a kihalás veszélye fenyegeti. Éppen ezért kiemelten fontos a roma kultúra ezen elemének megőrzése, ápolása és gyakorlása.
A kb. 33 ezer szóból álló romani nyelvnek 17 dialektusa létezik – melyek a nemzetségekről és mesterségeikről kapták elnevezéseiket –, ám a jövevényszavak egyre diferenciáltabbá teszik azokat. Nemzetközi becslések 4 és 6 millió közé teszik azon európai állampolgárok számát, akik beszélik a romanit.
A Magyarországon élő három legnagyobb cigány csoport közül leginkább az oláh cigány közösségek használják a romani nyelvet – azon belül is legtöbben a lovári dialektust –, az eredetileg a kárpáti dialektust beszélő romungrók (magyarcigányok) között mára alig találni olyat, aki ápolja ezt a hagyományt. A harmadik nagy cigány csoport tagjai, a beás közösségek a román nyelv archaikus változatát beszélik, amely nem összekeverendő a romanival.
Arról, hogy mennyien beszélnek „cigányul” Magyaroszágon, nincsenek pontos adatok. Kemény-Havas-Kertesi 1997-ben publikált felmérése szerint a kilencvenes évek közepén a romák 4,4 százaléka beszélte a romani valamelyik dialektusát.
Ekkorra tehető, hogy az Idegennyelvi Továbbképző Központ által szervezett állami nyelvvizsga-rendszeren belül a lovári nyelvjárást sikerült elismertetni – az elterjedésének oka, hogy a Magyarországon elsőként kiadott romani nyelvkönyv, a Zhanes Romanes? lovári dialektusban jelent meg 1988-ban, Choli Daróczi József és Feyér Levente tollából.
Fontos, hozzátenni, hogy ma Magyarországon a cigány nyelvet beszélők két-vagy többnyelvűek, a magyar mellett őrzik és ápolják, vagy tanulják újra azt.
Csóró csávó lóvéért piál – tudunk cigányul?
A több évszázados együttélés során több tucat cigány szó került át a magyar szókincsbe, elsősorban a szlengbe.
Manapság, amikor közösségeink identitását a fogyasztói kultúra és a kulturális különbségek elértéktelenedése napról-napra tépázza, minden erővel ápolnunk kell az elődeink által ránk hagyott örökséget. Örvendetes, hogy Magyarországon a nem romák közül egyre többen tesznek nyelvvizsgát a lováriból vagy tanulják meg valamelyik dialektust önszorgalomból, és a cigány közösségek között is lassan, de érezhetően nő azok száma, akik szeretnék visszatanulni őseik nyelvét.
Magyarként feladatunk, hogy értéknek tekintsünk hazánk legnagyobb etnikai kisebbsége által használt nyelvet, cigány magyarként pedig fel kell ismernünk, hogy a romani az egyik legerősebb identitásképző erő lehet. Éljünk vele!