aRoma Podcast 🎙 legújabb adásának fókuszában a Roma Police Café!
Tessék?! Együtt kávéznak rendőrök és romák? Igen, de nem csak kávéznak, hanem beszélgetnek is csupa olyan dologról, ami egyformán fontos kérdése valamennyiünknek.
A „Kapukon kívül” elnevezésű pályázat célkitűzései:
Méltó megemlékezés a holokauszt roma áldozatairól;
A közös emlékezet életben tartása a cigánymisszióhoz kapcsolódó munkatársak és önkéntesek körében,
a cigányok kirekesztését és befogadását hitelesen bemutató közös emlékezet, tudás kialakítása és
a kiengesztelődés előmozdítása,
cigány és nem cigány származású fiatalok bevonásával.
2024-ben, ötödik alkalommal kerül sor az Aranyhíd cigány vers- és prózamondó versenyre, mely idén rap kategóriával bővül. A jelentkezőknek idén is két fordulóban kell megméretniük magukat.
A felhívásra támogatási kérelmet azon magyarországi református egyházközségek nyújthatnak be, amelyek elkötelezettek a helyi cigánymisszió terén, és nem kedvezményezettjei a HEKS források által támogatott cigánymissziós programoknak.
A roma kultúra világnapjához (április 8.) a Magyar Református Egyház a cigánymissziós gyülekezetek találkozásával és imádságra hívásával csatlakozik minden év áprilisában. Az imanapon lehetőség nyílik romáknak és nem romáknak egy közösségben megélni az Istenben való egységet, a közös teherviselést és az Istennel, önmagunkkal, egymással és a teremtett világgal való megbékélést.
Immár hagyomány, hogy az Országos Református Cigánymisszió a Házasság hete idején évről évre olyan házaspárokkal készít páros interjút, akik nemcsak az egymás iránti szeretetről és tiszteletről, hanem a közös szolgálat nehézségeiről és örömeiről is bizonyságot tudnak tenni.
A Mátészalka-Kertváros Református Egyházközség HIT-HÍD tanodájában Turgyán Sándor és Turgyánné Kovács Katalin munkatársak, szolgatársak, a magánéletben pedig házastársai is egymásnak.
2024. január 18-án a Református Szeretetszolgálat felzárkózási programokban dolgozó munkatársai és a Református Oktatási Szolgálat közös szervezésében fórumot tartottak az Ormánság felzárkózásáért felelősséget érző egyházi hátterű, karitatív szervezetek.
Az öt protestáns egyház cigánymissziójának vezetőiből álló Protestáns Cigánymissziós Fórum és a Cigány Módszertani és Kutató Központ idén is megrendezi több száz fős konferenciáját.
A Református Szeretetszolgálat és a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) közös támogatásával az Inkluzív Iskolai Program részeként pályázatot hirdet református általános- és középiskolai diákotthonok (kollégiumok) számára.
Az Országos Református Cigánymisszió munkatársaiként a 2024-es évben is sokféle eseményt, találkozót és képzést szervezünk annak érdekében, hogy az evangéliumot és a népek közötti megbékélés fontosságát hirdessük.
A Belügyminisztérium háttérintézetének, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságnak a honlapjára felkerült a 2024. január 1. és a 2026. december 31. közötti, hároméves finanszírozási időszakra szóló, a központi költségvetésbe befogadott tanodai szolgáltató helyek hivatalos döntési listája.
Hagyományainkhoz híven szeretettel osztjuk meg az elmúlt év számunkra legkedvesebb felvételeit. Számos emlékezetes pillanatot élhettünk át országos eseményeinken, munkatársképzésünkön, konferenciáinkon és szolgálatunk legkülönfélébb területein.Válogatás során nehéz objektíven mérlegelni, így nézzék el nekünk, ha olykor a szubjektív szemlélőt fellelni vélik.
A Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztály – Országos Református Cigánymissziópályázatot hirdet, “Együtt a közösségért!” címmel, református egyházközségi cigánymissziós fókuszú közösségfejlesztési folyamatok támogatására.
A budapesti Skót Misszióban tartották az inkluzív református iskolák találkozóját, aminek elsődleges célja az Inkluzív Református Iskolák Hálózatának fejlesztése, a jó gyakorlatok megosztása, valamint módszertani továbbképzés volt. Két képzési blokk keretében az intervízió lehetőségeiről, valamint a tanulói sikerességet befolyásoló tényezőkről gondolkodtak együtt a résztvevők. Az eseményről Naszádi Kriszta főszervezőt, az inkluzív iskolai program projektkoordinátorát kérdeztük.
A Református Szeretetszolgálat és a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) közös támogatásával az Inkluzív Iskolai Program részeként pályázatot hirdet református általános- és középiskolai diákotthonok (kollégiumok) számára a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók megtartásának elősegítése érdekében, hozzájárulva ezzel a kollégium inkluzív szellemű intézményi fejlesztéséhez, a hátrányos helyzetű és roma tanulók iskolai és kollégiumi beilleszkedéséhez, tanulmányi előmeneteléhez, illetve szociális és életkészségeinek megerősítéséhez, valamint a kollégium, az iskola, a szülői ház és a gyülekezet kapcsolatának szorosabbá válásához.
A Református Szeretetszolgálat égisze alatt működő Országos Református Cigánymisszió november 15-én tartotta meg első alkalommal a Kárpát-medencei Református Cigánymissziós Konferenciáját és Szakmai Napját a Zsinat Székházában. A rendezvényre olyan lelkipásztorok, szakemberek, kollégák és munkatársak érkeztek, akik Kárpát-medence-szerte végzik a szolgálatukat a cigánypasztorációban.
A Református Szeretetszolgálat ebben az évben is megrendezte az Országos Református Cigánymissziós Konferenciát, október 13. és 15. között a Tiszáninneni Református Egyházkerület Szabadidő és Továbbképző Központjában, a mályi Mécses Központban. Az eseményre közel 100 testvér érkezett főként a tiszántúli és a tiszáninneni egyházkerületből, de néhány résztvevő a Felvidéki Cigánymisszióból (Szlovákia) is csatlakozott.
A Református Szeretetszolgálat égisze alatt működő Országos Református Cigánymisszió felhívást tesz közzé. A Varga János – PRoma díjjal azon roma és nem roma testvérek munkáját kívánják elismerni, akik református egyházi szolgálatának fő célja a roma és/vagy hátrányos helyzetű gyermekek fejlődésének segítése.
Az elmúlt években már közel hatvanan vettek részt a képzésben, amelyben bibliaismeret, gyászfeldolgozás, romológia, jog és rendezvényszervezés is szerepel az oktatott modulok között. Berekfürdőn szeptember utolsó hétvégéjén találkoztak a képzés résztvevői, ahol a frissen végzettek köszöntése mellett az eddig megtett útra is visszatekintettünk, valamint a program folytatásába is bepillantást nyerhettünk.