Hírek

Jelölési felhívás a Varga János – PRoma díjra

Felhívás

A Református Szeretetszolgálat égisze alatt működő Országos Református Cigánymisszió felhívást tesz közzé. A Varga János – PRoma díjjal azon roma és nem roma testvérek munkáját kívánják elismerni, akik református egyházi szolgálatának fő célja a roma és/vagy hátrányos helyzetű gyermekek fejlődésének segítése.

A díj névadójáról:

Varga János (Csicser, 1810. június 25 .–Tiszaújlak, 1872. december 8.) református lelkész, aki élete utolsó szűk egy évtizedében a már akkor is népes cigány közösséggel rendelkező Tiszaújlak református gyülekezetének lelkipásztora volt. Tanulmányait Sárospatakon végezte. Egyházi szolgálatát a Máramaros-Ugocsa egyházmegyei Fertősalmáson kezdte mint segédlelkész és tanító. Később Mátyfalván, majd – többek között – Akliban volt lelkipásztor. 1863-ban került Tiszaújlakra, ahol kilenc évvel később az 1872–73. évi kolerajárvány áldozata lett. Az egykorú dokumentumok szerint cigány híveinek úrvacsorát osztva szolgálati helye cigánytelepén fertőződött meg.

A PRoma (Pro Roma) díj célja az alábbi kategóriákban tevékenykedő szakemberek és munkatársak elismerése:

  • református roma pedagógus – évente két díj adományozható;
  • református roma pedagógus munkatárs – évente két díj adományozható;
  • református pedagógus, illetve pedagógus munkatárs, aki kiemelten foglalkozik roma és/vagy hátrányos helyzetű gyerekekkel – évente két díj adományozható;
  • cigánymissziót, felzárkózási szolgálatot kiemelten végző lelkipásztor, helyi egyházi szervezeti/gyülekezeti közösségfejlesztő – évente egy díj adományozható.

Pedagógus munkatárs alatt a Gyvt. hatálya alá tartozó ellátási formák esetén a személyes gondoskodást végző személyt kell érteni, különösen pedagógiai asszisztens, mentor, óvodapedagógus, tanoda/gyerekházi munkatárs, nevelőszülő, nevelőszülői tanácsadó, szakmai vezető, gyermekfelügyelő, nevelő.

Az elismerésre olyan személy jelölhető, aki

  • roma származású pedagógus vagy pedagógus munkatárs, aki református gyülekezet tagja és intézményi keretek között segíti a roma származású és a hátrányos helyzetű gyerekeket;
  • nem roma származású pedagógus vagy pedagógus munkatárs, aki református gyülekezet tagja és református intézményi keretek közt segíti a roma származású és a hátrányos helyzetű gyerekeket;
  • roma vagy nem roma származású, református cigánymissziót végző lelkipásztor/ közösségfejlesztő, aki segíti a roma származású és a hátrányos helyzetű gyerekeket.

A jelölés határideje: 2023. október 31.

A jelölést kizárólag digitális formában az alábbi Google Form űrlapon lehet benyújtani.

A díjazottak emlékplakettet és jutalmat kapnak. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására a Kárpát-medencei Református Cigánymissziós Konferencia és Szakmai Napon, 2023. november 15-én kerül sor a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalában (Budapest, Abonyi út 21.).

A díjazottakkal interjú készül, amelyet az Országos Református Cigánymisszió honlapján lehet majd megtekinteni.

PROMA_2

A díjakat november 15-én a Zsinat épületében a Református Szeretetszolgálat keretében működő Országos Református Cigánymisszió megrendezésében sorra kerülő

"I. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencia és Szakmai nap" keretében adjuk át.

Az rendezvényre az alábbi linken lehet regisztrálni október 26-ig:

https://forms.gle/yvGE6hSUZK1N6hHy9