Mintegy háromszázhatvan gyülekezeti tag, lelkész, cigányok között szolgáló szakember és önkéntes találkozott a káposztásmegyeri református templomban 2017. április 8-án, a nemzetközi romanapon. Harminchat gyülekezetből, a református cigány szakkollégiumokból és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemről is jöttek az év legnagyobb református cigánymissziós eseményére.
A modern vonalvezetésű, téglákkal kirakott belsejével tágasságában is otthonos templom már 2014 óta ad otthont a cigánymissziós imanapoknak. És bár évről évre többen vagyunk, a rendezvény sikere mégsem ezen múlik, sokkal inkább a közösség sokszínűségében, elmélyülő kötelékeiben, a hitbeli elköteleződés megerősödésében mutatkozik meg.
A menny előképe
Gér András zsinati tanácsos köszöntőjében a 149. zsoltárt idézte: „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!” A zsoltár, akár csak az itt felhangzó dicsőítés, az eljövendő menny előképét mutatja meg. Ebbe a közösségbe van meghívásunk, és Isten lelki népeként imával, szavakkal és tettekkel válaszolunk erre. Amiről Gér András beszélt, azt a zempléni gyülekezetekből összeállt dicsőítő csapat rögtön meg is mutatta: jól ismert roma zenei ihletettségű énekekkel vezettek minket a magasztalásban, énekelt imádságban.
Bakay Péter evangélikus lelkész a protestáns cigánymissziós összefogás nevében köszöntötte a jelenlévőket. „A protestáns összefogás nem jelenti azt, hogy egyformává kéne válnunk. Különbözőek vagyunk, és ezt nem kell elmosni, nem kell masszává válni. Van azonban egy közös pont, és Isten országában csak ez számít” – mondta.
Szabóné Dr. Kármán Judit, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem romológia tanszékének vezetője a nap mottójául szolgáló igével köszöntötte a jelenlévőket az egyetem nevében: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Korinthus 3,18) Hozzáfűzte: Pál itt Mózes történetére utal vissza, aki negyven napon át volt a Hóreb-hegyen Isten megnyilvánult jelenlétében, majd miután megkapta a parancsolatokat, és lejött, úgy ragyogott az arca, hogy el kellett, hogy takarja. Hasonló tapasztalat volt a romológus számára, mikor először ment el egy ifjúsági keresztény közösségbe. Szinte semmit nem értett az ott elhangzottakból, mert nem ismerte a Szentírást, de egy életre megragadta az ott lévők sugárzó arca. „Ilyen az itt jelenlévők arca is” – tette hozzá.
Lepel nélkül
Dani Eszter református lelkész, a Zsinati Missziói Iroda vezetője igehirdetésében ugyanerről az igéről beszélve a formálódás folyamatát járta körül. Az egész életünk során formálódunk, gyönyörködünk abban, ahogy egy kisgyermek járni vagy beszélni tanul és növekszik. Mi, akik évről évre visszajárunk erre az imanapra, egymás formálódásából is látunk valamit. De ez csak a felszín, a külső. Isten ennél mélyebbre lát: „fedetlen arccal” – olvassuk az igében. De hogyan került ránk először a lepel? Isten és ember közé először a bűnbeesés, Ádám és Éva szégyene volt az, ami arra késztette őket, hogy elfedjék magukat.
Azóta nem tudjuk elviselni Isten közvetlen közelségét: még a Mózes arcán ragyogó dicsőséget sem, de gondolhatunk a betlehemi történet pásztoraira is, akiken az angyal megjelenésekor nagy félelem lett Úrrá. De Isten mindannyiszor úgy szól hozzánk: „ne féljetek!” Ő túllát a lepleinken, előle hiába takargatnánk magunkat, látja sebeinket, félelmeinket, kudarcainkat, visszaeséseinket. És mégis, ezzel együtt szeret minket, örül nekünk, ahogy mi örülnénk elkóborolt, szakadt ruhás, összekoszolódott gyerekünknek, amikor megtaláljuk.
„Semmilyen lepel nem választ el minket ettől a szeretettől, hiszen amilyen valóságosan ott volt Jézuson minden bűnünk a kereszten, olyan valóságosan részesülünk az ő szentségéből. Ha kérjük és elfogadjuk Isten bocsánatát, akkor Ő minket Jézus tisztaságában lát” – mondta Dani Eszter.
„Ha ezt elfogadjuk, hisszük és megéljük, a mi arcunk is ragyogni kezd. Ez történt meg Kárpátalján is – meséli –, amikor elindult az ottani cigány gyülekezet.” A többiek is oda kezdtek el járni, mert ott ragyogott Isten dicsősége az emberek arcán, és „akkor már senkit nem választ el az, hogy ki cigány és ki nem”.
Egy akaraton
Az igehirdetés után a nap fő eseménye következett, a közös imádság. Először nyolc nagyobb téma mentén közösen imádkoztunk ébredésért, romák és nem romák megbékéléséért. Ezt követően kis csoportokba rendeződve személyesebb közösségben, egymás imakéréseit meghallgatva könyörögtünk saját és mások terheit együtt hordozva.
A szenvedésben jön közel Isten
Ebéd után bizonyságtételeket hallgattunk meg. Elsőként Gyirgyó Dénest az esztári cigánymisszióból. Dénes négy éve jár az Úrral, előtte kinevette a formálódó roma közösséget. De mikor Isten egy kecskeméti rendezvényen megszólította, azóta megváltozott az élete. A hat gyerekkel és tíz unokával is büszkélkedő polgárőr kiemelte: azt külön ajándéknak tartja, hogy reformátusként lehet Krisztus követője.
Az imanapon vendégeink voltak a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) drogfüggőségből gyógyult kliensei és egy munkatársa is. Volt, aki gitárral és dallal érkezett, volt, aki a történetét osztotta meg. A legfiatalabb közülük, a 15 éves Gergő háromévnyi aktív szerhasználat után került be a ráckeresztúri otthonba, ahol pár éve külön tinirehabot is nyitottak, hiszen Gergő esete sajnos egyáltalán nem egyedi.
„Isten a szenvedésben jön igazán közel hozzánk, olyankor tudunk a legtisztábban hozzá kiáltani” – mondja Burai Csaba, aki 2005-ben játékgépfüggőként érkezett Ráckeresztúrra, ezután tért meg, jelenleg az otthon munkatársaként dolgozik.
Lakodalomra vagyunk hivatalosak
„Voltatok-e már igazi jó lakodalomban, ami nem ér véget egy éjjel, hanem eltart akár 2-3 napig?” – ezt már Sztojka Szabina kérdezte tőlünk a záróáhítatban. A teológushallgató a Jelenések könyvének egyik utolsó mondata kapcsán beszélt arról, milyen csodálatos meghívásunk van, amihez képest a legkomolyabb (mondjuk angol királyi) lakodalom is durva lealacsonyítás. „A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jelenések 22,17). Ez a menyegző nem három napig, hanem örökké tart, és nem borból, hanem az élet vizéből kínál minket Jézus. Isten hív minket erre a lakodalomra, és ha mi megízleltünk ebből valamit, mi is továbbadjuk ezt a meghívást, hiszen a Bárány menyegzőjén mindannyiunknak helye van, legyen az cigány vagy sem.