Lacziné Somogyi Tímea Anna és Koncz Eszter – két asszony, akik hidat építenek két közösség, a Kecskeméti Református Egyházközség és a város egyik szegregátumának lakói között. Noha maguk is cigány származásúak, nem romák között nőttek fel, mégis vállalták, hogy elmennek a hátrányos helyzetű családok közé. Tevékenységük megmozgatja a szociális területen egyébként nagyon elkötelezett és jelentős munkát végző, jól szervezett és nagy létszámú kecskeméti gyülekezetet, amely egy ideje már érzi, hogy a város cigány lakosságával is meg kellene találnia a kapcsolatot.
Tabu téma volt cigány származásunk
- Nehéz magamról beszélni – kezdi vallomását a Mezei utcai Közösségi Házban működő Pancsinelló Játszóház egyik megálmodója, Lacziné Somogyi Tímea Anna. – Házas vagyok, hat gyermekünk van, akik a Kecskeméti Református Általános Iskolában tanultak és tanulnak. A férjem igazi, józaneszű református ember, aki gazdálkodással foglalkozik. Elsősorban édesanya vagyok és feleség, emellett tanulok a Pécsi Tudományegyetem szociológia szakán végzős hallgatóként. Főbb érdeklődési köreim a cigányság életéhez kapcsolódnak, szakdolgozatomban a roma identitás sajátosságainak megismerését tűztem ki célul. Hétköznapi munkáscsaládba születtem. A Tatársoron laktunk az első hat évemben, ami hasonló volt ahhoz az utcához, ahol most dolgozom. Nagyrészt cigányok éltek itt, a legtöbben közkútról, kannákban hordták a vizet, egyetlen házban volt fürdőszoba. Amikor elkészült, mindenki megcsodálta. A Tatársoron lakni éppen olyan szégyen volt annak idején, mint most a Mezei utcában. A szüleim, amint módjukban állt, elköltöztek, és megszakítottak szinte minden kapcsolatot a
cigánysággal. Szégyenletes tabu volt nálunk még a téma is. Érdekes módon nem édesapám részéről volt ez az elzárkózás, aki nem cigány, hanem édesanyám részéről. Itt a cigányok negatívumként élik meg ma is etnikai identitásukat. (Ha feltesszük a kérdést, miért jó cigánynak lenni, találunk választ?) Keresem azt, hogy hogyan, miben és miért határoz meg bárkit is az a tény, hogy romának született. A legtöbb mai cigányember a külső jegyeihez nem tud pozitívan megélt identitást, hagyományokat, közös múltat rendelni. A cigányok nem tudják önmagukat becsülni, és amíg ez így van, azt gondolom, nem fogja őket becsülni más sem.
Ne neveljünk segélyfüggőket
A cigányság legnagyobb problémája a munkanélküliség. Gyakran hangoztatják ezt ők maguk is. A munkanélküliségnek rengeteg oka van, többek között a szocializáció. Az a mód, ahogy egy gyermek a társadalom tagjává válik. Itt a második generáció nő fel úgy, hogy soha nem látta szüleit munkába menni, a szülők más alapokon nyugvó túlélési stratégiákat alakítottak ki, és örökítenek tovább. A kialakult helyzetben szerepet játszik a diszkrimináció és a képzetlenség is. A képzetlenségből munkanélküliség fakad, a kereset nélküli emberek pedig segélyekre szorulnak. És ha a szükség huzamosabb ideig fennáll, az nagy eséllyel vezet bűnözéshez. Ez nem egy etnikai sajátosság. Tömeges megoldást csak az oktatásban való részvétel és a munkához jutás jelenthet. Segélyezésre vitathatatlanul szükség van, de annyi pénz nincs, ami elég lenne, és csak újabb és újabb segélyfüggő embereket nevel, csupán pillanatnyi, rövidtávú megoldás.
A cigányság találkozhasson a református gyülekezettel
A játszóház az első lépésekben szeretne segíteni, az oktatási intézménybe, óvodába kerülés előtti időben. Kecskeméten vitathatatlan a Református Egyházközség oktatásban játszott jelentős szerepe, szakértelme és magas színvonala, mint ahogy az is, hogy a kecskeméti cigányságnak szüksége van a támogatásra. 2014. szeptember 15 –én nyitottuk meg a Kecskeméti Református Gyülekezet és a svájci HEKS alapítvány támogatásával a Pancsinelló Játszóház kapuit. A projekt felelős vezetője a gyülekezet diakónusa, Kabai Virág. A dajkánk Koncz Eszter, aki szintén roma szrámazású, jelenleg Nagykőrösön él két gyermekével, és emellett hitoktató és tanító szakos főiskolai hallgató. A játszóházon kívül a környékbeli óvodákban tart hittanórákat. Hétfő és szerda délelőtt várjuk a 4 éves kor alatti gyermekeket és családjukat közös játékra és különböző programokon való részvételre. A gyermekek oktatási intézménybe kerüléskor tapasztalható hátrányait szeretnénk csökkenteni, és a szülőket támogatni abban, hogy tudják majd gyermekeiket segíteni óvodai-iskolai előmenetelükben. A játszóház a nevét Max Lucado, Értékes vagy című meséjében szereplő foltmanóról kapta. Nem véletlenül! Szeretnénk, ha az ide járók tudnák, hogy etnikai identitástól és az emberek előítéleteitől függetlenül, Isten számára minden ember egyformán értékes.
Szoros a kapcsolatunk az itt élőkkel
A nyitás előtt igyekeztünk felkészülni, de mindenre nem lehet. Napról-napra tanulunk valami újat. Ahhoz, hogy a program eredményes lehessen, szoros kapcsolatban kell lennünk az ott élő emberekkel. Ez az én feladatom. Minden kultúra egyformán értékes és minden kultúrát csak a saját értelmezési keretében érthetünk meg. Könnyű lenne ítélkezni szerető családban élve a jó meleg szobában, terített asztal mellett. A cigány családok között pedig van olyan, aki nyáron is kályhán főz, akinél nincs fürdőszoba, sőt még udvari WC sem. Ilyen körülmények között kell megoldani mindent, ami szükséges a túléléshez. Ez bizony behatárolja a lehetőségeket. Mégis ez jelenti számukra az otthont. Ezek az emberek megtanultak itt élni, kialakítottak bizonyos túlélési stratégiákat, ahonnan épp olyan nehéz kilépni, mint amilyen nehéz lenne nekünk egyik napról a másikra ott élni. Számukra a következő hét, de talán a holnap is a bizonytalan jövőé.
Fontos elfogadni tudni – akár egy fél csomag fahéjat is
Látogatom a családokat. Volt olyan nap, amikor három kávét ittam egymás után, mert fontos elfogadni azt a kicsit, amit adni tudnak. Hiszen, adni jó érzés, legyen az, egy csésze kávé vagy fél csomag fahéj a fánkhoz, amikor közösen sütünk. Az őszi szünetben beengedhettük a kicsit nagyobb, óvodás korú, vagy kisiskolás gyermekeket is. Harmincan voltunk, és egy kiló lisztből tudtunk bodagot készíteni, mert nem számítottunk ekkora létszámra. De elosztottuk, és jutott mindenkinek! Jókat enni mindenki szeret, az együtt főzés, étkezés pedig remek alkalmat kínál egymás megismerésére. Örültem, hogy nem kellett szólnom már a kézmosás dolgában. Amíg én az anyukákkal vagyok a konyhában, Eszter a kisgyermekekkel játszik.
Lehetőséget mutatni egy másik életre
A gyermekek nagyon éhesek a sikerélményre, nekünk csak gondoskodnunk kell arról, hogy ezzel jó irányba tereljük őket. Szeretnénk a körülmények ingerszegénységén javítani, és új utakat nyitni. Odafigyelni, megismerni, megérteni, új mintát, lehetőséget mutatni egy másik életre.
Megértem az aggodalmakat is
Gyülekezetünknek eddig nem volt kapcsolata a helyi cigánysággal. Találkoztam olyan tagokkal, akik már régóta várják, hogy a gyülekezet nyisson a romák felé. Sokszor megállítanak, és kérdezik: „Mi újság a játszóházban?” Mindig örömmel elmesélem az aktuális történteket. Nagyon sokat jelent számunkra ez a támogatás, jó tudni, hogy gondolnak ránk. Tudom, hogy vannak várakozó állásponton lévő emberek, és persze az aggodalmakat is megértem. Én is nagyon féltem, amikor először végigmentem egyedül a hírhedt Kórház utcán. A szívem majd kiugrott a helyéről, úgy kalapált. Nem értettem, miért néznek meg annyira. Lehajtottam a fejem, hogy legalább ne lássam, vagy nehogy okot adjak akár egy szempillantással egy esetleges konfliktusra. Az utcában lakik az egykori cigánybíró lánya, akit - szociológushallgatóként - helytörténeti szempontból is nagyon értékes forrásnak tartok. Az ő unokája mondta el, hogy ebbe az utcába önszántából csak az jön, aki itt lakik, és aki itt lakik, az is szeretne inkább elmenni innen. Errefelé mindenki ismeri egymást, hamar kiszúrtak, ezért néznek. Nem értik, vajon miért jön ide valaki. Bár óvatos vagyok ma is, de már nem félek. Egy kisfiú csodálkozva rám kiáltott minap: Te itt laksz?
Bár minden napért érdemes dolgozni, de azt is remélem, hogy a programunk hosszú távon is hatásos lesz.
Nagyobb a felelősségünk, mint gondolnánk. Szent Ágostont gondolata segít nap, mint nap: „Tedd meg, ami tőled telik! És kérjed azt, amire gyönge vagy!”