Hírek

Tábort szerveztek a csepeliek a hátrányos helyzetű gyerekeknek

A kosárlabda-, foci- és tollaslabda-pályával, ping-pong asztalokkal és kültéri fitneszgépekkel rendelkező tágas Rákóczi-kertben tartotta nyári táborát a Csepel-Központi Református Gyülekezet a hátrányos helyzetű gyerekek számára.

- A Tízparancsolatot beszéltük végig  a gyerekekkel, amit  úgy kívántunk bemutatni, mint nemcsak betartandó szabálygyűjteményt, hanem a „szabadság útjelzőit”, Isten szabadító, védő szeretetének megmutatkozását.  A gyermekeket 4 csapatra osztottuk véletlenszerűen az első napon, kicsiket és nagyokat vegyesen, amivel a célunk a csapatszellem, a közösségi gondolkodás, felelősségtudat kialakítása volt. Népes önkéntes csapat segítette a tábort, köztük sok ifis, akik vonzó hatást gyakoroltak a táborozó gyerekekre. Jártunk a helyi Tűzoltó Parancsnokságon is, ami nagyon tetszett a nagyobb fiúknak – számolt be Ordasi Zoltán táborvezető.

A tábor a gyülekezet roma gyermekek között végzett munkáját támogató HEKS projekt keretében valósult meg. A projekt a tanévben is folytatódik  a hátrányos helyzetű, cigány gyerekeket megszólító programokkal.

Tekintse meg a tábor képeit galériánkban.