Hírek

Szívből jövő érzések versben megfogalmazva

Harmadik alkalommal szervezte meg az Aranyhíd cigány vers- és prózamondó versenyt az Országos Református Cigánymisszió, ezúttal a Káposztásmegyeri Református Gyülekezet templomában. A megmérettetésen tíz református tanoda és iskola vett részt, akik előadásaikért arany, ezüst és bronz minősítésű oklevelet kaptak – a zsűri három különdíjat is adott a fellépőknek.

DA_20220528-027.jpg

Fotó: Hanula-Csordás Dóra

2019-ben azért hívtuk életre az eseményt, hogy minél többen megismerjék a magyar irodalom szerves részét képező cigány költők és írók műveit. Ennek köszönhetően rengeteg kortárs és régebben alkotó művész neve cseng már ismerősen a fiataloknak, Choli Daróczi Józseftől Lakatos Menyhérten át Káli-Horváth Kálmánig és Babindák Istvánig.

Az idei verseny különlegességét nemcsak az adta, hogy első alkalommal káposztásmegyeri református templomban – a korábbi református cigánymissziós imanapok helyszínén – találkoztak a tanodák és iskolák, de sok visszajelzés érkezett arról is, hogy a tanulók mennyire magukénak tudják érezni az elmondott verseket és történeteket.

DA_20220528-100.jpg

Fotó: Hanula-Csordás Dóra

Az Aranyhíd első fordulójára minden intézmény online küldte el pályázatát. Tizenkettő jutott be a döntőbe. Sajnos később, különböző okok miatt a Kokadi Tanoda és a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája sem tudott részt venni személyesen a budapesti finálén.

Nagyharsány mellett két másik, HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) által támogatott iskola, a Budapest-Kispest Központi Református Gyülekezet Ady Endre Általános Iskolája és a Kántorjánosi Református Általános Iskola csapata mutathatta meg képességeit.

DA_20220528-063.jpg

Fotó: Hanula-Csordás Dóra

A Sztojka Szabina cigánymissziós vezető által tartott nyitóáhítatot és Eperjesi Tamás RSZ Felzárkózási Osztályvezető, illetve a vendéglátó képviseletében Zámbó András köszöntő szavait követően a versenyzők két blokkban adták elő a megtanult verseket és prózai alkotásokat. Többen dramatizált környezetbe helyezték az elhangzó műveket.

A kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda tánccal fűszerezte az előadását saját készítésű molinó előtt, a Kisszekeresi Tanoda pedig egy délutáni foglalkozás keretébe illesztette be sajátját. A kispesti csapattól József Attila Tiszta szívvel című versét hallhattuk magyar és lovári nyelven, a Kántorjánosiból érkező lányok pedig a nagymamáiktól örökölt, színes viseletben szavaltak. Két mátészalkai fiatal versenyek kívül mondott verset abban a reményben, hogy jövőre már ők is élesben neveznek.

DA_20220528-102.jpg

Fotó: Hanula-Csordás Dóra

Az említett szerzők mellett – a teljesség igénye nélkül – verseket hallhattunk Rostás Farkas Györgytől, Jónás Tamástól, Blazsetin Istvántól és Szécsi Magdától, a kecskeméti Pusztai Dorina pedig saját költeményét hozta el a közönségnek. Ezért különdíjjal jutalmazta a zsűri. Az előadásokat bírálók között volt Naszádi Kriszta pedagógus, a Harmat Kiadó szerkesztője, Ignácz Andrea HEKS-projektkoordinátor és Káli-Horváth Kálmán költő, író, képzőművész.

Kálmánt mindemellett a Budapesti Református Cigány Szakkollégium igazgatójaként is ismerjük – ám ezúttal nem egyedül érkezett a RefoRomból. A szakkollégium képviseletében tizenhat hallgató szolgált az eseményen. A legtöbben mentori feladatokat vállaltak a csapatok mellett, ketten-ketten pedig a konferálásban (Ónodi Eliza és Dányi Amarillisz) és a zenélésben (Varga Dávid és Jónás Rezső) vettek részt.

DA_20220528-059.jpg

Fotó: Hanula-Csordás Dóra

A zsűrinek nehéz feladata volt az előadások értékelése folyamán, és csak a megszabott időkereten túllépve tudták kihirdetni a végeredményt:

Arany minősítésű oklevelet szerzett:

- Sellyei Tanoda (Nyerges Jázmin, Gerencsér Tímea, Bogdán Adrián, Bogdán Zsanett, László Kármen)
- Kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda (Csorba Ferenc, Kovács Edvárd Tamás, Beregszászi Noel, Radocs Milán, Pusztai Dorina)

Ezüst minősítésű oklevelet szerzett:

- Budapest-Kispest-központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája (Berki Alina Irén, Bánhlami Zsombor)
- Kisszekeresi Tanoda (Kóczé Kiara Leila, Kóczé Kinga, Farkas Mirjam, Kádár Katalin, Radics Gábor)
- Kiskunhalasi Tanoda (Patai Annabella, Kerekes Ketrin)
- Te+Én Református Közösség Tanodája (Botos Richárd)

DA_20220528-044.jpg

Fotó: Hanula-Csordás Dóra

Bronz minősítésű oklevelet szerzett:

- Dencsházi Tanoda (Balog Kinga, Pincehelyi Fernanda, Orsós Krisztina)
- Biharkeresztesi Napkelet Tanoda (Sárközi Márton Krisztofer, Gyöngyösi László Bence, Hargitai Rajmond, Guba Melissza)
- Piricsei Tanoda (Lingurár Amanda, Jónás Kamilla Jázmin, Danó Zsanett, László Ketrin)
- Kántorjánosi Református Általános Iskola (Rézmúves Elizabet Regina, Sebők Noémi, Rézműves Jázmin Emília, Lakatos Tifani Barbara)

Különdíjban részesült:

- Pusztai Dorina (Kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda) saját verse előadásááért
- Kádár Katalin (Kisszekeresi Tanoda) a cigány női irodalom ápolásáért
- A Kántorjánosi Református Általános Iskola csapata a cigány népviseletben előadott versekért.

DA_20220528-104.jpg

Fotó: Hanula-Csordás Dóra

Szívből gratulálunk minden versenyzőknek, illetve felkészítőiknek, szüleiknek, tanáraiknak!

Jövőre folytatjuk!

A versenyről hamarosan videós formában is beszámolunk!

DA_20220528-106.jpg

Fotó: Dezső Attila