Örömteli, hogy egyházunk bővelkedik színes és reményteljes programokban az ifjúsági szolgálat terén, ám mégis kevés szó esik arról, hogy a személyes életünkben milyen példát mutathatunk a fiatalabb generációk számára, és hogyan vezethetjük őket Jézushoz. Az Országos Református Cigánymisszió éves konferenciáján e témákról gondolkozhatott a csaknem százötven résztvevő október 15. és 17. között, a berekfürdői Megbékélés Házában. A közösséget igei alkalmak, bizonyságtételek és csoportmunkák építették a három nap során.
Jövő-be-fektetés. A szervezők ezt a szókapcsolatot választották a konferencia mottójának, amely egyszerre utal arra a felelősségre és lehetőségre, melyet a gyermekek nevelése és oktatása jelent számunkra.
Noha a konferenciára Magyarország minden szegletéből, sőt Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeztek résztvevők – magyar és cigány magyar reformátusok egyaránt –, a közös nevező adott volt: sokan szülőkként, nagyszülőkként, sőt, dédszülőkként jöttek el Berekfürdőre, mások tanodai munkatársként, pedagógusként, leendő vagy már szolgáló lelkipásztorként kapcsolódtak a témához.
Nem túlzás kijelenteni, hogy minden korábbinál meghittebb és szeretetteljesebb volt a találkozás, mert az eseményre ellátogató gyülekezeti tagok 2019 októbere óta nem lehettek együtt országos cigánymissziós eseményen. A Szentlélek áldásos munkája, hogy ennek ellenére alig esett szó a pandémiáról, a közösségi életet háttérbe szorító korlátozásokról és a veszteségeinkről az igehirdetésekben és a kötetlen beszélgetések során – az egész konferenciát az előretekintés és a tenni akarás hatotta át.
„Hálát adok Istennek, hogy az ő kegyelméből itt lehetek – köszönöm Neki, hogy ilyen lehetőségeket teremt számunkra!” – mondta a kárpátaljai Nagydobronyból érkező Ámit Gyula, aki a helyi óvodában dolgozik a cigány gyermekekért. „Nagy örömmel érkeztünk ide – olyan érzésem van, mint ha nem is magunktól jöttünk volna, hanem küldtek volna bennünket” – vélekedett a borsodi Lakon élő Kiss Elemérné, aki szeptemberben kapcsolódott be az Együtt-egymásért keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésünkbe.
Isten az egész történetet látja
„Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban” – olvashatjuk az esemény egyik alapigejét a 127. zsoltárban, melyet Dani Eszter zsinati missziói irodavezető bontott ki péntek esti nyitó áhítatában. „A gyermek ajándék, de a róluk való gondoskodás sokszor lehet aggódással teli” – fogalmazott a lelkipásztor. „Isten azonban az egész történetét látja. Látja a gyermek életét és elhívását – azokét a fiatalokét, akiket ránk bízott és feladatunk, hogy kísérjük őket” – tette hozzá.
Az áhítatot követő este ismerkedős játékokkal telt, melyet Tóth Zsuzska felvidéki cigánymissziós referens vezetett. „Feloldódtam a testvéreket látva – szuper csapat alakult ki itt!” – adott hangot örömének, miközben a résztvevők előbb egy nagy közös, majd több kisebb csoportban folytatták a bemutatkozást.
A szombati nap igei alapját D. Szabó Dániel, a Bodrogközben található cigánymissziós gyülekezetek lelki atyja adta meg. „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól” – olvasta az üzenetet a nyugalmazott tiszáninneni főgondnok a Példabeszédek könyvének 22. részéből. „Ez nem mást jelent, mint az üdvtörténet átadását a fiatalok számára – hogy Istennek mindannyiuk életére nagy terve van!” – szólt mindenki Dani bácsija a résztvevők felé.
A hiteles életpélda fontossága
A Jövő-be-fektetés témáját Bárdos Péterné járta körül előadásban. A helyi református közösség aktív tagja a mindennapi életből vett példákkal mutatta meg, hogy lehetünk még jobb szülők, tanárok és gyermekek között dolgozók. „A gyermekek életének mi vagyunk a gyökerei a saját, hiteles életpéldánkkal” - mondta a kecskeméti Hajnalcsillag Tanoda szakmai vezetője. „Erről szól a nevelés, ami nagy felelősség. Mindazonáltal az a legfontosabb, hogy feltétel nélkül szeressük és elfogadjuk a gyerekeket – akkor is, ha nehéz velük, akkor is, ha sokáig nem látjuk a munkánk eredményét” – tette hozzá.
Ahhoz, hogy a konferenciára ellátogatók ezt még inkább magukénak érezzék, kiscsoportokban beszélgethettek a gyereknevelésről és ifjúsági munkáról.
„Tudom és hiszem, hogy ha időt és energiát fektetünk a gyerekekbe, az óriási előrelépést jelenthet a cigányság számára: rajtuk keresztül meg lehet szólítani a szülőket”
– mondta a mátészalkai Turgyán Sándor, aki kiscsoportvezetőként és az imacsoportban szolgált az eseményen.
Koncz Karola, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem harmadéves teológus-lelkész szakos hallgatója szintén csoportot vezetett: „Arról beszélgettünk, hogy Isten milyennek álmodta meg a gyermekeket, azon belül is a kisiskolásokat” – mondta a marosvásárhelyi teológa. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy hitismereteket kell átadnunk nekik, melyek később hitélmények alapjai lehetnek. Három kulcskifejezésben foglaltuk össze a mondanivalónkat: az Isten szerinti gyerek legyen bizakodó, nyitott és kíváncsi” – tette hozzá.
Nem csak ők, hanem minden csoport feladata volt kulcsszavak megfogalmazása a témáról: ezek később egy színes szalagra kerültek egy-egy bátorító gondolat kíséretében, melyeket a résztvevők a konferencián útjára indult cigánymissziós vándorbotra tűzhettek fel. A botot az Újlétai Református Gyülekezet képviselői kapták meg azzal a feladattal, hogy egy általuk szervezett eseményen adják majd tovább egy másik közösség tagjainak.
A konferencia témájának mélyebb feldolgozását segítette az a kerekasztal-beszélgetés, ahol református szakemberek oszthatták meg az ifjúságért végzett munkával kapcsolatos gondolataikat.
A Tóth Anita országos cigánymissziós referens által moderált eszmecserén Sápi Mária pedagógiai előadó, a Református Pedagógiai Intézet munkatársa, Ignácz Andrea, a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) támogatásával megvalósuló cigánymissziós gyülekezeti projektek koordinátora, Lakatos Krisztián pedagógiai asszisztens-cigánymissziós munkatárs és Kerekes Szabolcs, a Rákospalotai Javítóintézet lelkésze vett részt.
A beszélgetésen szóba került, hogy milyen kihívásokkal találkoznak munkájuk során, hogy milyen módszerekkel jutnak túl ezeken és hogy miként tudják bevinni hitük megvallását szolgálatukba.
Játékban és táncban is együtt
A szombat második fele kötetlenebb formában telt, a résztvevők délután több helyszínen vettek részt szabadidős programokon: kreatív művészeti játékokat próbálhattak ki Balogh Tibor képzőművésszel, cigány szavakkal ismerkedhettek meg Ignácz Andreával, keresztyén szabadulószobából próbálhattak kijutni Borbás Réka zsinati cigánymissziós munkatárssal és Gönczi László Együtt-egymásért alumnival, illetve a péntek este elhangzott igehirdetésre reflektálva valóságban is megtapasztalhatták, milyen igazi nyilakkal célba lőni.
Este a Romano Glaszo – Emberi Hang művészeti csoport vette át a terepet: a társulat előbb a Kárpát-medencei cigány népzenei hagyománnyal ismertette meg a résztvevőket, majd táncházba invitálták az érdeklődőket. Az együttes zenészei a nap végén közös dicsőítésbe kapcsolódtak be a konferencia zenei csapatával.
Kegyelem a mélységben
A zárónapon egyedül a Biblia üzenetén és a Jézushoz vezető útra lépésen volt a hangsúly. A meghitt, néhol könnyekkel átitatott evangelizációs délelőttön Tóth Tamás hirdette Isten igéjét. A sátoraljaújhelyi lelkipásztor Máté elhívásáról szóló történet alapján tanította a résztvevőket. „Az Úr Jézus tudta, hogy mikor kell odállni egy emberhez, hogy azt mondja: ’Kövess engem!’” – fogalmazott.
„Máté úgy ugrott fel a vámszedők asztalától, mintha puskából lőtték volna ki: új remény támadt a szívében, hogy Jézus képes megváltoztatni őt. Fogjuk fel kegyelemnek, ha mélységbe kerülünk, Isten ugyanis ekkor tud leginkább megszólítani minket. Az Úr valakinek megszántotta már a barázdáit, másoknak még nem, de biztos vagyok benne, hogy ha eljön az alkalmas idő, akkor Jézus oda fog állni melléd!”
– mondta.
Az Istenhez fordulást segítette az igehirdetés és az evangelizáción elhangzó dicsőítő énekek sokasága mellett testvéreink bizonyságtételei is: köztük volt egy stroke után lábadozó férfi, aki testileg egészségeseket megszégyenítő örömmel beszélt az Úr kegyelméről. Hallhattunk egy hölgyet, aki pár hete egy cigánymissziós hétvégéről hazafelé tartva autóbalesetet szenvedett, melyet karcolásokkal úszott meg.
Egy férfi azért adott hálát, hogy Isten három éve megszólította, és hatalmas álmai vannak a cigányság megtéréséről, egy fiatal lány pedig jelenleg is meglévő, súlyos betegségével küzdve azért tanul, hogy az Úr szolgája lehessen. Egy másik testvérünk életének súlyos és meghatározó traumái kapcsán emelte ki: ha ezeken nem ment volna keresztül, nem tudná értékelni az életét, és nem lenne képes úgy végezni szolgálatát, ahogyan azt a mindennapokban teszi.
Az elválás mindig nehéz egy olyan alkalom után, ahol ennyire erősnek érezzük az Isten-ember és ember-ember közötti kapcsolatokat. Ahol nem a cigányságunk, vagy magyarságunk határoz meg minket, hanem a krisztusi identitás. Ez az, amely több száz kilométerre egymástól is összeköt minket, amely erőt ad az élet nehézségeihez, és amely arra motivál minket, hogy másokat is megismertessünk az örömhír csodájával.
Jövő-be-fektetés. Jézus kétezer éve elvégezte ezt a munkát, élete pedig arról szólt, hogy az embereknek elmondja, milyen feladatuk van ezzel. Ismerjük hát fel mi is, hogy kikért tartozunk felelősséggel!
