Hírek

Szárnyakat formáló tenyérnyomok

A tanodák a Református Cigánymisszió legfontosabb programjai közé tartoznak és a HEKS svájci protestáns segélyszervezet országprogramjának is fő elemét képezik. a pilisvörösvári tanoda nyílt napja ezér tis volt remek alkalom arra, hogy az érdeklődők élőben láthassák, mi is zajlik egy tanodai foglalkozáson.

A HEKS-programok keretében az elmúlt években hét tanoda indult útjára, hogy délutáni foglalkozások keretében kiscsoportokban, játékos készségfejlesztő és korrepetáló foglalkozások révén segítsék a tanulási nehézségekkel küzdő alsó tagozatosokat. Hogy ez mit is jelent a hétköznapokban, az kiderült a Pilisvörösvári Fecskefészek tanoda nyílt napján, amelyre június 9-én délután került sor.

kép

A pilisvörösvári református templom kertjében tíz, 7-11 év körüli fiú és lány játszik. Labdáznak, pingpongoznak, a gyülekezet közösségi termében pedig Bihari Gabriella vezetésével kézműves pólógyártás zajlott épp, mikor a Fecskefészek Tanoda nyílt napjára értünk. A színes pólókon a tanodát szimbolizáló fecskefészek alatt viselője neve is ott virított, hátul pedig szárnyakat formáló tenyérnyomok díszlettek. A Fecskefészek nevet maguk a diákok találták ki, tudtuk meg Nagy Krisztinától, a tanoda projektvezetőjétől.

kép

A tanoda másik pedagógusa, Fábiánné Andrónyi Katalin elmondta: a tanoda tíz diákjával nem csak a heti közös, csoportos alkalmon találkoznak, de egy másik alkalom keretében személyre szabott, egyéni korrepetálást is tartanak az erre járó diákok saját igényeire szabva. Szeptembertől ezt bővíteni tervezik: az egyéni korrepetálást szeretnék heti négy délután elérhetővé tenni, így a közös délutánnal együtt a tanoda minden hétköznap működne.

kép

A nyílt napra hamarosan megérkezett a gyülekezet lelkésze, Balogh Sándor és a gondnok, Kruppné Kiss Éva is, számos gyülekezeti tag kíséretében. Látogatóba érkezett a közeli piliscsabai tanoda néhány nagyobb, felső tagozatos diákja. Így a tanoda tíz diákjával, két pedagógusával, Nagy Krisztinával és a HEKS-t képviselő Naszádi Krisztával együtt alaposan kitöltöttük a gyülekezeti termet.

kép

Balogh Sándor egy rövid áhítattal kezdte a nyílt napot, majd a Gabriella és Katalin bemutatott néhány gyakorlatot a tanoda életéből. Ezek jellemzően úgy szolgálták az iskolai anyag átismétlését, begyakorlását, hogy közben fizikai mozgást és a játékos versenyt is beépítették.

A szorzótábla gyakorlása például társasjátékra emlékeztető formában zajlott: aki elsőként válaszolt egy szorzási feladatra, az egy kockát előre léphetett a padlóköveken kijelölt pályán.

kép

A szavak ragozását gyakorolva az elhangzott szóhoz passzoló ragra kellett lépni.

Egy fogócska-szerű készségfejlesztő játék lényege az volt, hogy az elhangzott tárgyat ki tudja hamarabb megérinteni.

kép

Végül egy körjátékban akire a tanár rámutatott, leguggolt, a mellette állóknak pedig minél gyorsabban kellett mondania egy növény-, állat-, szín, stb. nevét.

kép

A nyílt nap végén a tanoda mindenkit bőségesen megvendégelt enni- és innivalókkal, mi mégis azt emésztettük legtovább, milyen apró, játékos lépések tehetik képessé a gyerekeket arra, hogy ne maradjanak le a tanulásban, ami aztán – tudjuk – egészen komoly változásokat is hozhat majd. Egy svájci szervezet, együttműködő gyülekezetek, lelkes munkatársak és önkéntesek, közösségben, játékos tanulással töltött délutánok csendesen, lépésenként változtatnak meg életeket. Abban is hiszünk, hogy nem csak a tanodákba járó gyerekekét.

Molnár Illés

kép

Az esemény teljes galériája itt látható.