Poszt-COVID jelenségekkel megélt tanév

Jó már csak visszatekinteni a COVID-19 járvány igazán megpróbáló két évére. Az viszont látszik, amit már közben is sejtettünk, hogy minden korrekciós tevékenység ellenére, a következményeket még sokáig fogjuk viselni és elemezni, életünk több dimenziójában. Talán itt sem elsősorban az okok keresése a feladat, hanem az új célok kitűzése. Természetesen a kettő nem választható el teljesen egymástól, inkább az attitűd nem mindegy. És természetesen, ha nem is akarunk így maradni, de nem is a régi életünkhöz akarnánk teljes mértékben visszatérni, hanem azt meghaladni. Hiszen akkor mire volt jó ez a személyes és szervezeti tanulási folyamat, amit igyekszünk így, „tanulási lehetőségként” közelíteni.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium részéről több tünetet vettem észre, és azonosítottam a minden hallgatóval lefolytatott rövid interjúkban, beszélgetésekben is. Sokan dolgoznak a hallgatóink közül, a tanulmányaik mellett is, nem feltétlenül a képzésüknek megfelelő területen. De az elszeparáltság évei sem gyakoroltak mindenkire jó hatást. Ezek lényegi következménye, hogy az utóbbi négy év inflációja, valamint a közben megváltozott hallgatói életforma, lelki állapot bennünket is változásra ösztönöz. 29 jelenlegi hallgatónkból 15 dolgozik, közülük 9 végez majdani szakmai végzettségéhez kapcsolódó munkát, vagy társadalmi, gazdasági szereplőknél, vagy a Debreceni Egyetemen. Utóbbiak közé tartozik a két, még tagjaink közé tartozó doktorandusz is. A többiek nem találtak szakmai profiljukba tartozó pénzkereseti lehetőséget. A dolgozó hallgatók átlagos munkaideje 18 óra/hét (!).

Mindez részben az említett infláció, részben az igények növekedésének következménye. Az persze feladatunk, hogy szempontokat adjunk a döntésekhez, orientáljuk a távlatos gondolkodásra, de mégis egy ponton túl, felnőtt embereket akarunk/kell segítenünk. (Az egyetemista korosztály, legyen az adott tagja hátrányos, vagy nem, mindenütt ezt éli meg napjainkban, a szakkollégiumi kollégáimmal egyeztetettek alapján is.)

Mindezekből adódóan, talán két feladatunk van. Egyrészt, hozzá kell nyúlnunk a teljesítményarányos hallgatói ösztöndíjrendszerünkhöz, mint orientáló, ösztönző eszközhöz. Másrészt, beszélni kell az egész témáról, nyíltan és céltudatosan. A forrásaink érdemben nem nőttek, és várhatóan nem fognak nőni, de preferálnunk, fokozottan támogatnunk kell azokat, akik továbbra is a tanulmányaikra helyezik a legnagyobb hangsúlyt, és mellette a Wáli szakkollégiumi munkájában, közösségében is érdemben jelen vannak. Természetesen, akik az erőiket jelentősen megosztó munka világát választják egyetemi tanulmányaikat kiegészítő tevékenységként, már akkora anyagi támogatást nem is igényelnek, illetve mi sem várunk el tőlük olyan intenzív részvételt. Mi eddig nagyon sarkosan, elég nagy elvárásokat támasztva építhettünk egy tagjaiban is eredményes közösséget. Erről ezután sem szeretnénk letenni, de az anyagiak mellett más, differenciáltabb eszközrendszert is ki kell majd dolgoznunk hosszabb távon.

Mivel a küldetésünk és a fő céljaink változatlanok (diplomához, karrierhez segítés és keresztyén cigány értelmiség nevelése), az átdolgozás alatt lévő szabályozókat továbbra is ennek kell alárendelnünk, legfeljebb a környezet változásait kell beépítenünk. Tehát a jövőbeli ösztöndíjrendszer megújuló megközelítése: Egyrészt a teljesítményarányos ösztöndíj kritériumrendszerét megújítjuk, meghagyva annak becsült átlagát az utóbbi évek szintjén. Ugyanakkor az alsó és a felső érték közötti távolságot széthúzzuk. Bár a hagyományos ösztöndíjsávok megmaradnak, de a WISZ érdekeit kiemelten szolgáló tevékenységekre további, teljesítményarányos támogatást lehet majd kapni. Így kiemelten díjazzuk a tudományos munkát és a szakkollégiumi közösség önszervezését támogató Szakkollégiumi Tanács tevékenységét. Másrészt bevezetjük a szociálisan tovább differenciáló külön ösztöndíjat.

Ami kommunikációt illeti, nem csak „kibeszélnünk” kell a témát, hanem a hallgatói interakciókat támogató programokat kell szerveznünk, a minél szélesebb körű részvétel kreatív biztosítása mellett. Erre már volt is több jó példa a tanév folyamán. A hallgatóink minden korábbinál nagyobb és intenzívebb részt vállaltak a közösségi programok szervezéséből. (Pl. az adventi és húsvéti istentisztelet és vacsora, valamint a közös főzés az udvaron, de még most következik egy csokor szabadidős program is.).

A COVID-19 adta helyzet, mint kihívás, lökést adott az intézményünk, illetve a hallgatók hiányos technikai felszereltségének kiegészítésére is. Így biztosítottunk például sokaknak laptopot, vagy az intézmény távelérésben végzett tevékenységéhez bevezettünk az Microsoft 365 szoftver oktatási (ingyenes) verzióját, nagyon sok kiegészítő támogatással.

Vagyis, minden erőltetettség nélkül megállapíthatjuk, hogy mindez a javunkra is szolgált.