
A helyi református egyházközség templomában tartottuk meg április elején az Országos Református Cigánymissziós Imanap és Találkozót. A régióból mintegy háromszáz roma érkezett az eseményre.
Már reggel kilenc órától egymás mellett gördültek be a buszok a parkolóba, utasaik vidám hangzavarban vették útjukat a templom felé. Zenei szolgálatra felkért olaszliszkai dicsőítő zenekar egy igen szép, emelkedett hangulatú zenés áhítatot vezetett az imanap kezdetén – és ők kísérték végig az egész napot.
Igei köszöntőt nagytiszteletű Balogh Róbert, a Református Cigánymisszió lelkésze mondta Ézsaiás 40, 1-6 igei hely alapján. A várakozásról kérdéséről beszélt és arról, hogy hogyan várunk Jézus Krisztusra. Köszöntőjét e szavakkal zárta: „Legyünk a mai napon is nyitott szívvel várakozva a mi szívünk királyára, Jézus Krisztusra!”

Nt. Kovácsné Takács Emese, a hajdúhadházi Református Egyházközség lelkipásztora, Jer 29, 11-14 alapján olvasta Isten igéjét. Beszédében emlékeztetett: Ha úgy érzed, az élő Istennel szeretnél találkozni, jó helyen vagy. Ő meg tudja mutatni, mi a terve veled. Beszéde végén áldást kért az imanapra.
Az istentiszteleten Főtiszteletű Dr. Fekete Károly, a Tisztántúli Egyházkerület püspöke hirdette az igét, a Máté 6, 25-33 igei szakaszt olvasta. Emlékeztetett: az Úristen gondot visel ránk. Ő a maga életéből akar adni egy részt – mert a földi javak csak egy rész az egészből. Ő a mennyei javakat adja mellé, mert a földi magában sosem lesz áldássá. Így idézett: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak nektek.” Majd emlékeztetett: Urunk azt üzeni, hogy ő az életet adó, szabadító. Többet lát bennünk, mint mi gondolnánk. Ne aggódjatok semmiért, mert őbenne van az élet!
Az igehirdetés után bizonyságtételek következtek. Kállay Richárd vallott hitéről és Istenkapcsolatáról, megrendítően szép, megható pillanatok szemtanúi lehettünk.

Egy rövid szünet után Gregussné Búzás Irén igei köszöntőjében a közösség és az imádság erejére hívta fel a figyelmet. Őt követte a debreceni Váli István Református Szakkollégium diákjainak, Rácz Dávid és Balogh Jennifer bemutatkozása. Majd Lakatos Marika és Veres Ilona beszámolt a bodaszőlői női kör tevékenységéről. Ayan Gökhan pedig a cigány kultúra napjához kapcsolódóan cigány mesét olvasott fel.
Az imanap következő pontjaként Szabó Dániel lelki pásztor, a Kárpát-medencei szolgálatok társadalmi és lelki fontosságáról beszélt. A hallgatóságot arra emlékeztette, hogy mindannyian Isten tervének részeként érkeztünk az imanapra. Isten ma már üzenethordozókká tette a közösséget, és arra hív, hogy kapcsolódjunk és lássuk meg, hogy mindegyikünknek helye van az ő országában. Megszólalása végén a Jóisten áldását kérte minden megjelent életére.
Ismét bizonyságtétel következett: megható pillanatok részeseivé válthattunk – egy bódvaszilasi fiatal anya, Bastyúr Hajnalka vallott hitéről. Őt követően az Üdvhadsereg őrnagy házaspárja, Cséki Győző és Cséki Győzőné Marika beszélt a házasságukban történt kemény próbatételeikről és arról, hogyan kérték és kapták meg Isten segítségét.
Nt. Balogh Róbert lelkész az eseményt záró imájában hálát adott a napért, majd a megjelent lelkipásztor testvérek áldást kértek az Úrtól a jelenlévőkre.
Hirdetésként Dobos Ágoston békésszentandrási lelkipásztor beszélt a cigány misszionáriusi lehetőségről, és röviden bemutatta a szolgálatot.
Szívünk hálás, hogy imanapunkon ilyen sok testvérünk részt vett. Soli Deo Gloria!