Hírek

Ökumenikus istentiszteleten adott hálát az elmúlt tíz évért a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

Noha a koronavírus átírta a szervezet jubileumi programsorozatát, limitált létszámban együtt lehettek a szakkollégiumok a debreceni Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Főszékesegyházban tartott hálaadó istentiszteleten, 2021. április 19-én. Az alkalmon Balog Zoltán dunamelléki református püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke hirdette az igét.

2011-ben négy történelmi egyház - evangélikus, római és görökatolikus, illetve a református - együttműködésében jött létre a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. A szervezet ma tizenkét intézményt tömörít, köztük a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumot, illetve a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumot.

Debrecen

A roma szakkollégiumok jelentős ösztöndíjat, kollégiumi szállást, nyelvoktatást, színvonalas szakmai képzéseket, mentorálást és lelki vezetést biztosítanak a hozzájuk jelentkezető hátrányos helyzetű roma és nem roma egyetemisták számára.

A hálózat megalapítása alkalmából tartott hálaadó ökumenikus istentiszteleten csak néhányan lehettek jelen a debreceni Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Főszékesegyházban, ám online százak követhették figyelemmel az alkalmat az élő közvetítésnek köszönhetően.

Az istentisztelet itt visszanézhető:

Az alkalmon köszöntőt mondott Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, igeolvasással szolgált Lovász Márton, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium lelkésze az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 4. fejezetének 13-22 közötti verseiből, melynek alapján Balog Zoltán, dunamelléki református püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke hirdette Isten igéjét. Balog Zoltán volt az, aki Magyarország Kormánya részéről a kezdetek óta szívügyének tekintette a KRSZH működését - előbb társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként, később pedig az emberi erőforrások minisztereként.

MTI-Debrecen2.jpg

Az istentisztelet végén végén Papp László, Debrecen polgármestere mondott köszönetet azért, hogy az eseménynek a cívisváros adott otthont, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár pedig a sokáig európai uniós forrásból működő intézmények nagymértékű állami támogatására hívta fel a figyelmet.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt