Hírek

Közös ügy, hogy mit tanulnak a diákok a romákról

Erős értelmiségének is köszönheti a magyarországi cigányság, hogy Európában a legerősebb a kulturális önkifejező képessége - mondta a hétfői budapesti szaktanácskozáson Balog Zoltán miniszter, hangsúlyozva, hogy a romaügy számára személy szerint is fontos.

A magyarországi romák kulturális önkifejező képessége „nem valamilyen gettóügy, nem valamilyen izolált ügy”, hanem olyan téma, amelyből kiveszik részüket a nem roma értelmiségiek is, akik számára fontos a roma kultúra - mondta a miniszter. Hozzátette: értelme ugyanis akkor van mindennek, ha nem csupán önmagáról beszél ez a nemzetiség, hanem párbeszédben szól a többséghez, és megtalálja ehhez együttműködő és válaszoló partnereit.

Balog Zoltán hangsúlyozta, e munka során egyszerre kell beszélni a közös pontokról és a különösről, a sajátosról, akár ügyek mentén együttműködésbe vonva olyanokat, akik adott kérdésben egymástól eltérő állásponton vannak. Például az, hogy öt, tíz vagy tizenöt év múlva mit tanulnak a hazai romákról, történetükről, kultúrájukról, „az egy közös ügy amiért érdemes összefogni” tette hozzá.

A felzárkózáspolitikában, a romapolitikában az egyik kulcsmomentum a folytonosság - hívta fel a figyelmet a romák tankönyvekben való jelenlétével foglalkozó tanácskozáson a tárcavezető. A politikus az érintettekkel folytatott folyamatos konzultáció fontosságára utalva kijelentette: ha ebben az ügyben nem sikerül közös álláspontot kialakítani, „akkor nemcsak a romáknak fogunk ártani, hanem elsősorban saját magunknak, mindannyiunknak”.

Elő nem írható, de fontos iránynak nevezve az áldozatszerepből való kilépést, Balog Zoltán arról beszélt, a cél az, hogy a romák saját identitásuk megőrzése mellett legyenek részei a magyar társadalomnak, „arra van szükség, hogy kialakuljon egy új önkép”. Hangsúlyozta, ennek lényege „az aktív, a cselekvő, az a fajta gondolkodásmód, amely tudja vállalni és büszke a kettős identitására, a magyarságára és a cigányságára, ezt nem szembeállítja, hanem egy gazdagító tartalomnak éli meg”.

forrás:mti
fotó: Bartos Gyula/emmi