Nyitott szívvel a cigányság felé

Miért vonzott a lelkészi pálya?

Nem vallásos családból származom, mégis, amikor iskolaválasztásra került sor, a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskolába írattak be – pusztán az ottani színvonal miatt. A hittanórákon, a tanult bibliai történetek nekem elsőnek olyanok voltak, mint a mesék, aztán szépen lassan átformálódott bennem minden. A nyolc év alatt szerzett tudás összeállt, és ki tudtam mondani magamban, hogy igen, hívő vagyok.

A konfirmációm során már megfogalmazódott bennem a lelkipásztori munka iránti vágy, de az a mából visszatekintve még nem volt egy határozott döntés. A gimnázium alatt aztán szépen lassan kikristályosodott előttem, hogy az érdeklődési köreim (pszichológia, történelem és a pedagógia) a lelkészségben öltenek testet, így a hittant választottam ötödik érettségi tárgyként, és eldöntöttem: beadom a jelentkezésemet a debreceni teológiára.

Hogyan formálódott a lelkészi szolgálatról alkotott képed az elmúlt évek során?

Úgy kezdtem el a tanulmányaimat, hogy gyülekezeti lelkész szeretnék lenni, de most, a negyedik évben járva már nem tudom magamat így elképzelni. Azt tudom, hogy nagyon szeretek közösségben lenni, segíteni, programot szervezni, ezek pedig mind részei is a lelkészi szolgálatnak az igehirdetés mellett. Azt érzem, hogy a cigánymisszió az a terület, ahol most szívesen kamatoztatnám a megszerzett tudásomat.

Hol kerültél kapcsolatba ezzel a szolgálati ággal?

Apa és anya is megkapták az „alapnak” nevezhető vallásos neveltetést – apának megtanították az imádságokat, anyukám dédnagymamámmal templomba is járt rendszeresen –, de nekünk otthon már nem volt téma, hogy van Isten, Jézus, keresztyénség. Én ezzel elsőként a Jókaiban találkoztam. Viszont úgy neveltek a testvéreimmel együtt, hogy a keresztyéni értékeket átadták, megtanították nekünk. Ilyen volt az el- és befogadás, az emberek szeretete, az odafordulás és így tovább. Édesanyám tanárként dolgozott, és Isten mindig úgy rendezte az életét, hogy többségében cigány gyerekek között oktasson, ahol szintén gyakorolta ezeket. Sokan „nénjének” hívták, keresték őt a problémáikkal, kötődtek hozzá, a szemlélet pedig rám is átragadt.

A teológián aztán három féléven keresztül tanulunk romológiát, ennek keretében előbb Hodászra látogattunk el Dani Eszter lelkipásztor vezetésével, majd az őszi Országos Cigánymissziós Konferenciára is elment az évfolyamunk. Hogy őszinte legyek, ez utóbbit ki akartam hagyni, mondván, rámegy egy egész hétvége, tanulni kell, félév közepe és a többi. Miután eljöttem, anya péntek este ennyit mondott: „Nyitott szívvel…” Másnap igyekeztem így hozzáállni az eseményhez, ahol aztán sokszorosát kaptam vissza annak, amit beletettem.

Mi a legmaradandóbb élményed a konferenciáról?

Az volt a feladatunk, hogy egy kis füzetbe gyűjtsük a tapasztalatainkat, például találkoztunk-e olyasvalakivel, akinek tíz unokája van, vagy valakivel, aki elmesélte nekünk egy cigány étel receptjét. A társaimmal eldöntöttük, hogy együtt mozgunk majd, hiszen bedobtak minket a mély vízbe: szinte mindenki ismert mindenkit, a mi csoportunk pedig eleinte félénken szemlélődött. A vége az lett, hogy majdnem végig egyedül mentem és társalogtam az emberekkel, a csoporttársakkal gyakorlatilag csak este, a szobában találkoztunk. Nem csak a feladatokat teljesítettem, de hála Istennek őszinte beszélgetéseket is folytattam a testvérekkel. A kiscsoportos alkalmak során pedig szintén nagyon kedvesen fogadott mindenki.

Már akkor érezted, hogy ez több számodra, mint egy teljesítendő egyetemi kurzus része?

Abszolút! A következő félévben felkerestem a konferencián megismert, esztári Gyirgyó-házaspárt, hogy van-e lehetőség náluk gyerektáborban szolgálni a nyár folyamán. Azért, mert szerettem volna visszaadni valamit abból a szeretetből, amit Berekfürdőn tapasztaltam. Egyre jobban megismerve a cigánymissziós szolgálatot, szimpatikus lett számomra az Együtt-egymásért keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzés is.

Miért?

Leendő lelkészként nem tudom, hogy hová fognak kihelyezni – lehet olyan közösségbe, ahol a cigányság felülreprezentált lesz. Ezt a szolgálatot pedig csak úgy lehet végezni, ha ismerem őket, erre pedig a képzés kifejezetten hasznos. Ahogy telik az idő, egyre jobban nyílik meg számomra ez a világ, könnyen el tudom képzelni ezt a tréninget a lelkészképzés részeként is, hiszen rengeteg a kapcsolódási pont.

Hogyan tudod beszúrni a képzési hétvégeket a teológiába?

Negyedéven már kevesebb zh-t írunk, így öt hétvége egy tanév alatt nem megterhelő. Őszinte leszek, máskor nem tudtam volna ezt megcsinálni, a legjobb pillanatban kezdtem el. „Mindennek rendelt ideje van!” (ld. Préd 3,1 – a szerk.)

A teológustársaid hogyan állnak hozzá az elképzeléseidhez? Nem megszokott, hogy egy még tanulmányait végző teológus cigánymissziós képzésben vegyen részt.

A szűk baráti köröm támogat, hiszen látják, hogy a helyemen vagyok. A többiekben pedig remélem motoszkál valami ezzel kapcsolatban.

Miért fontos, hogy a cigányokról, a cigánymisszióról több szó essen az egyházban?

Talán nem kell bemutatni, milyen ellentét feszül ma cigány és magyar között, ez pedig nem két nap alatt fogjuk megoldani. Hodászon tapasztaltuk meg először, hogyan tudnánk békében élni – egyik évfolyamtársam úgy fogalmazott, ilyen lehet Isten országa. Ezt az egységet kellene képviselnünk a mindennapokban, dolgoznunk kell a falak lebontásán, az egység megteremtésén – már itt a Földön. Ez hosszú folyamat, sokan kellünk hozzá, de bízom benne, hogy meglesz az eredménye.

Van egy ige, amely alapján tanulmányaidat-szolgálatodat végzed?

A konfirmáción kapott igémet tudom idézni: „Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!” (Zsoltárok 100,2). Akkor még nem értettem, sokan körülöttem viszont úgy vélték, hogy ebben rejtve volt a leendő lelkészi szolgálatom. Bármikor hallom, egy visszacsatolás számomra, hogy Isten már ott elkészítette az utamat.