Horváth Elvira a zsidó teológia mélyebb megismerése és a héber nyelv szépségei miatt jelentkezett az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem judaisztika szakára, a képzés alatt azonban a roma holokauszt történéseibe ásta bele jobban magát. A hölgy végül szakdolgozatát is a témának szentelte, kutatását először a szeptember 1-i, Hold utcai megemlékezésen mutatta be szélesebb közönség előtt. Interjú.
Lázadás Isten tökéletes akarata ellen
Miért kezdtél érdeklődni a roma holokauszt kutatása iránt?
Már gyermekkorom óta kedvenc tantárgyam volt a történelem, és érdekes módon igyekeztem egyre többet megtudni a zsidó népirtásról. Eleinte nem is tudtam, hogy rengeteg cigányt is elvittek a második világháború folyamán, így elkezdtek érdekelni az okok, hogy mi miért történt, és az emberek miért hagyták, hogy bekövetkezzen ez a tragédia.
Hogyan vágtál neki a feladatnak?
Sokat olvastam, és igyekeztem olyan embereket felkutatni, akik könyveket írtak a témáról. Az egyetemen több olyan szakemberrel is megismerkedtem, akik egyaránt kutatják a zsidó, illetve a roma holokausztot – általaluk rengeteg információra tettem szert. Aztán persze ott volt a dokumentumfilmek, visszaemlékezések garmadája.
Néha nehéz volt megemészteni az olvasottakat-látottakat, és elő is fordult, hogy egy időre abba kellett hagynom egy szakirodalom tanulmányozását. A könyvek néha részletekbe menően írták le a tömeggyilkosságokat: például az SS-katonák kedvelt elfoglaltsága volt Auschwitzban, hogy ki hányat tud a lándzsájára szúrni az emeletről kidobált cigány csecsemőkből. A kíváncsiság azonban mindig erősebb volt a félelemnél, így folytatni tudtam.
Szakdolgozatod írása közben elérted a célodat?
Részben igen, de rengeteg még a feltáratlan terület a témában. Éppen ezért szeretném folytatni és kibővíteni a kutatásomat – például azzal, hogy mi lett a vidéki nagyvárosokból deportált romák sorsa. Mindezzel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a cigány holokauszt, a pharrajimos a jelenleginél nagyobb szerepet kapjon a közoktatásban. Hihetetlenül fontos, hogy már egészen fiatal kortól kezdve ráébresszük az embereket az események súlyára. Így talán elkerülhetővé, vagy legalábbis ritkábbá válhatnának az olyan esetek, mint amelyek velem történtek meg középiskolában.
Mi volt az pontosan?
Amikor a tanárunk említést tett a roma holokausztról, az osztálytársaim egymást túlüvöltve kiabálták, hogy ’Megérdemelték!’ Rosszul esett, s bár akkor próbáltam finoman kezelni a dolgot, magam sok mindenen nem tudtam változtatni. Remélem, hogy a kutatásommal javíthatok a helyzeten.
Fotók: Kalocsai Richárd