„Evezz a mélyre!” – Ezt a nevet viseli gyülekezeti bibliaóráink jelenleg futó sorozata. Az alkalmakon egy-egy aktuális, sokakat foglalkoztató témát dolgozunk fel a Szentírás szűrőjén keresztül, hétről-hétre. Nemrég a keresztyénség és pogány ünnepek kapcsolatáról beszélgettünk, és döbbenetes erővel tárultak elém azok az igék, melyek egyértelműen megmutatják, hogy krisztushívőként mi a teendőnk a halloweennel és az ünnephez kapcsolódó szokásokkal.
Október vége és november eleje minden évben egyszerre emelkedett és szomorú hangulatban telik a világ nagy részén. Október 31-e, a halloween után, november 1-jén a Mindenszentek napját ünneplik katolikus testvéreink, ezt pedig a halottak napja követi november 2-án. Ez utóbbi alapvetően szintén katolikus emléknap, ám ekkor felekezeti különbség nélkül – nagyon sok református is –, rengetegen megállnak szeretteik sírjánál, gyertyát vagy mécsest gyújtva.
A boltok polcai már október eleje óta roskadoznak a halloweeni tematikájú termékektől – legyen szó édességekről, jelmezekről vagy dísztárgyakról –, a vendéglátóegységek bejáratánál sok helyen pókhálós-tökös-denevéres installációk fogadják az oda látogatót, és baráti-munkahelyi társaságok tízezrei készülnek a beöltözős, punccsal áztatott bulikra.
E helyütt nem szeretném a halloween történetét részletesen leírni, ezt sokan sok helyen megtették már, így csak röviden helyezem kontextusba a témát:
Bár a címben feltett kérdés miatt furcsán hathat, az ünnep elnevezése az angol „All Hallows' Eve”-ből ered, amely a Mindenszentek előtti estét takarja. November 1-jét IV. Gergely pápa a kilencedik században tette a katolikus egyház hivatalos ünnepévé.
A halloween hosszú utat járt be addig, amíg megjelent Észak-Amerikában, ahonnan aztán világhódító útjára indult. Alapvetően egy ősi, kelta hagyományokból kialakult ír ünnepről van szó (a kelták október 31-ét tekintették az óév végének), melyben a halálkultusznak, a túlvilággal való kapcsolattartásnak és a természetfeletti lényeknek volt a legfontosabb szerepe. A kelták úgy tartották, hogy ezen az estén, Samhain ünnepén megnyílik az élők és holtak közötti világ, az elhunytak lelke visszatér a földre, akiktől iránymutatást lehet kapni a jövőre nézve.
Írországból az 1840-es és ’50-es évek derekán tömeges kivándorlási hullám indult Amerikába a burgonyavész miatt kialakult éhínség következtében, az emigránsok pedig magukkal vitték hagyományaikat is. Az Egyesült Államokban az évtizedek során a halloween folyamatosan változott, hogy elnyerje ma is ismert, beöltöző, ijesztgetős, házról-házra csokiért járkálós formáját. Noha az ünnep mára elvesztette spirituális jellegét és a szekuláris világ hangos, tarka dzsemborijává vált, a halloween-i szokásokban máig fellelhetőek a halottakhoz kapcsolódó évszázados motívumok, nem beszélve arról, hogy az okkultizmus egyes fajtáinak legfontosabb napjáról van szó.
Részeges kovácstól a gonosz szellemekig
A tökfaragás olyannyira vicces és szórakoztató tevékenységnek tűnhet, hogy szülők maguk állnak oda segíteni gyerekeik mellé, iskolai órákon pedig a kreatív munka egyik legfontosabb része ezekben a napokban. A töklámpást az angolszász országokban „Jack-o’-lantern”-nek, azaz Jack lámpásának hívják, arra a Jack nevű, részeges kovácsra utalva, aki az ír legenda szerint mai napig bolyong a menny és a pokol között, nyugalmat keresve – útját a marharépába rejtett izzó parázs világítja, melyet az ördög adott neki.
Az írek az USA-ban marharépát nem, sütőtököt viszont annál többet találtak, így terjedt el a világban az erre faragott ijesztő vagy éppen vicces, világító arc, közepén egy mécsessel vagy gyertyával. Ha még kimondatlanul is, de a lámpás ma is őrzi a gonosz szellemek távol tartásának hagyományát, mely a Samhain egyik fő eleme volt a keltáknál.
Csíny helyett áldozat
A tökfaragáshoz társul még a hazánkban is egyre népszerűbb „Csokit vagy csalunk”-jelszóval illetett házalás, ahol gyerekek édességért kopogtatnak be az ajtókon – ha nem kapnak valamit, akkor „adnak”, azaz valamilyen csínyt követnek el a házigazda ellen. Ártatlan szokás, ám a gyökerei sokkal sötétebbek: a druidák, az ókori kelta társadalom legmagasabb rangú elöljárói – akik egyszerre voltak papok, orvosok és tudósok – szintén házról házra jártak, ám a csíny itt egy fiatal nő testének a követeléséről szólt, akit a druidák fel tudtak áldozni a gonosznak.
És itt visszatérünk a töklámpáshoz: ha a házból kiadott nővel meg voltak elégedve a kérők, akkor egy kifaragott lámpást – melyben emberi faggyúból készített gyertya világított – helyeztek a ház elé, egyfajta védelemként a démoni erők ellen. Ha a kérést nem teljesítették a ház lakói, a druidák vérrel jelölték meg az ajtót, ezzel is jelezve a gonosznak, hogy szabad a préda.
Mit mond minderről a Biblia?
A Szentírás egyértelmű iránymutatást ad azoknak, akik az okkult dolgokban keresik a boldogulást. Mózes 5. könyvének 18. részében található egy igeszakasz a varázslás tilásáról:
„Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az ÚR ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. Ne legyen olyan nálad, aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti, ne legyen jós, se varázslást űző, jelmagyarázó vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó! Mert utálatos az ÚR előtt mindaz, aki ilyet cselekszik: éppen ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket Istened, az ÚR. Légy feddhetetlen Istened, az ÚR előtt! Mert ezek a népek, amelyeknek a földjét birtokba veszed, varázslókra és jósokra hallgatnak, de neked ezt nem engedi meg Istened, az ÚR.” (5Móz 18,9-14)
A „halottaktól való tudakozódás” nem csak a jövő titkainak megfejtésére vonatkozik: ugyanúgy Istentől távoli és értelmetlen a halottakkal beszélgetni, tőlük tanácsot kérni, nekik elmondani örömünket vagy bánatunkat. Minden ilyen szó a semmibe vész! Őrizzük meg elhunyt szeretteink emlékét és álljunk meg sírjuknál egy-egy gyertyát gyújtva, ám egyedül Isten az, aki meg tud hallgatni minket – és mindennap várja, hogy szóljunk hozzá.
„Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és a jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?” – fogalmazza meg röviden ezt Ézsaiás próféta könyvének 8. fejezete 19. versében.
Ha egy kicsit megkapargatjuk a halloween mézes-mázos és ártalmatlan felszínét, egyre mélyebbre jutunk egy sötét és gonosz erők által szegélyezett világnak. Keresztyénként ezt hatványozottabban kell komolyan vennünk, hiszen gyorsan megkeményedhet a szívünk Isten felé.
Pál apostol a Timóteushoz írt levél negyedik részének első versében így figyelmeztet: „A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak.” Azaz a legkevésbé sem szabad belekeverednünk pogány és okkult praktikákba. Pál viszont megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért szakítottak a bálványimádással:
„mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogyan fordultatok a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.” (1Thessz 1,9-10)
Megszólnak azért, mert inkább nemet mondasz a halloweeni partira? Szúrós szemmel néznek rád, amiért a gyerekeddel nem faragsz tököt, vagy nem engeded édességet gyűjteni csontváznak, horrorfilm-szereplőnek esetleg vámpírnak öltözve? E világ annyi csábító kísértésére vagy éppen szorongató nyomására nem mondunk igent hitünkből fakadóan – miért pont erre tennénk?
Péter első levele kristálytisztán fogalmaz ezzel kapcsolatban is:
„Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől, hogy többé ne emberi vágyak, hanem Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét. Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek. Azért csodálkoznak rajtatok, sőt káromolnak titeket, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.” (1Pt 4,1-3)
Ne hagyjuk csorbulni az evangéliumot a másoknak való megfeleléssel, ne tegyük félre a Biblia üzenetét és életünkre vonatkozó útmutatásait egynapi bohóckodásért. Nem a világnak, hanem Istennek tartozunk elszámolással – hálaként azért a váltságáldozatért, amit Jézusban tett érted és értem. Minden emberért.
*
Köszönet a cikk elkészítésében való szakmai közreműködésért Lénárt Tibornak, a Monorierdei Református Egyházközség lelkipásztorának.