Megtalálni a helyünket a világban: a közösséget, ahol őszintén és örömmel megélhetjük a kapcsolatunkat Istennel, és a hivatást, amelyben kiteljesedhet az életünk, mert használhatjuk az adottságainkat. Vajon ez a törekvés miként járhat sikerrel egy olyan fiatal életében, akinek identitását és útkeresését cigány származása is meghatározza?
Sztojka Szabinának már a neve is elárulja származását – hiszen a vezetékneve gyakori a cigányok között. Volt egy időszak a most huszonhárom éves, a kiskunhalasi gyülekezetbe járó egyetemista lány életében, hogy nem szívesen mutatkozott be a családi nevén. A keresztény hit megtalálása, egy nemzetközi közegben eltöltött év, más hitvalló cigányok megismerése és egy bensőséges közösség hozzásegítették ahhoz, hogy elfogadja apai örökségét, sőt természetes örömmel és hálával beszéljen róla. Ma Szabina a református cigánymisszió fáradhatatlan munkatársa, konferenciaszervező, tolmács és néha játékmester.
– Édesapám tizenhárom gyerekes, lókereskedő cigány családból származik, édesanyám pedig „magyar”. Romungro zenész és teknős (beás) cigány is van a rokonaim között. Drága mámim, a nagymamám tipikus szoknyás-kendős kalocsai csuráró asszony volt – mondja Szabina, aki a cigány szokásokban az erős kötelékeket, az összetartó családot értékeli a legtöbbre. – Ha a rokonságban bármi történt, akkor mindenki ott volt. Egy keresztelőre százan is összejöttünk, húsvétkor hatvanan érkeztek locsolkodni, és hétköznapokon is meglátogattuk a rokonokat. A húgommal nem volt szabad levágnunk a hajunkat, és ha férfi lépett a házba, akkor be kellett mennünk a szobába – emlékezik vissza a lány, akit szülei még kéthónapos kora előtt katolikusnak kereszteltettek, hogy „ne fogja őt az átok”.
– Tetszett a keresztény ovi, ahová azután kerültem, hogy a tanyasi szoba-konyhából egy kétszobás kiskunhalasi házba költöztünk, és otthon is bevezettem az asztali imát. Sőt, hunyorogva ellenőriztem, hogy mindenki tényleg imádkozik-e. Anyukám azt akarta, hogy ének-zene tagozatos általánosba menjek, és a produkcióm után a felvételin a tanár néni azt mondta, hogy nagyon jó, de mi lenne, ha nem ilyen istenes énekeket énekelnék. Tudok-e népdalt? Mondtam, hogy nem, és fel nem foghattam, mi a baj a kedvenc dalaimmal.
Az első negatív megjegyzést a származásával kapcsolatban első osztályos kislányként kapta egy felsőbb évestől. Szabina, aki akkor egyedüli cigány tanulója volt az iskolának, nem is értette, miért történt ez, de az eset annyira mélyen érintette, hogy ezután hosszan neheztelt az édesapjára a származásáért, és többé nem mutatkozott be a családi nevén.
– Tiniként furcsán öltözködtem: acélbetétes bakancsot meg 666-os feliratú pólót hordtam. A rokonaim kinevettek. Egyszerűen olyan dolgokat akartam csinálni, amiket a cigányok nem – magyarázza.
A jól tanuló felső tagozatos lány kapott egy mentort, Nagyné Lehoczky Zsuzsanna tanárnőt, meg némi ösztöndíjat a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő „Útravaló” program keretében.
– Szükségem volt a kitüntetett figyelemre. A magyartanárnővel nagyon egymásra találtunk. Megszerettette velem az olvasást, adott kölcsön könyveket, osztott rám feladatokat, és próbált különböző programokba bekapcsolni, például a diáksajtóba meg a könyvmolyklubba.
Szabina Bödecs Pál lelkipásztor és felesége, Hajnalka hívására a református gimnáziumba felvételizett, és az első év után részt vett az Acorn Camps bibliatáborban.
– Az angol fiatalok bizonyságot tettek arról, hogy Jézus az életét adta értünk. „Miért nem tudtam én erről idáig?” – ez volt az első gondolatom. Sírtam. Igazi megtéréspillanat volt ez. Nagyon szerettem az angolt, és olyan közegbe kerültem, ahol nem számított a bőröm színe, és ez a légkör megnyitott Isten felé. Összetartó, bensőséges ifjúsági közösség alakult a gimnazistákból, ahol a családunk súlyos kríziseiről is őszintén beszélhettem – meséli.
Az érettségi után Londonban eltöltött önkéntes diakóniai év segítette hozzá Szabinát a leginkább ahhoz, hogy fel tudja dolgozni cigány származásából fakadó identitásproblémáit, miközben menekült és bevándorló nőknek segített – többek között megtalálni az értékeket a saját kultúrájukban.
"Nem mi visszük az elesettekhez Jézust, hanem közöttük találjuk meg őt."
- Nagyon nehéz szolgálatot végeztünk, mégis ez volt életem legboldogabb éve. Hogy miért, azt most értettem meg, amikor itt járt Martin Johnstone skót lelkész, és a Máté 25,40 alapján azt mondta: nem mi visszük az elesettekhez Jézust, hanem közöttük találjuk meg őt.
Szabina visszatérve Magyarországra elkezdte a Szegedi Egyetem nemzetközi tanulmányok szakát. A gyülekezetben hallott a roma zenészekből álló dicsőítő zenekarról, az Amaro Delről, és rácsodálkozott, hogy vannak megtért cigányok.
- Vicces, mert eszembe sem jutott, hogy én is az lennék. Aztán felkértek bizonyságtételre, és először beszéltem nyilvánosan arról, mit jelent, hogy cigány vagyok. Eljutottam a beregszászi cigány gyülekezetbe is, ahol meghatott az őszinte, nyitott légkör. A Csillagpont ifjúsági találkozón pedig megismertem megtért cigány értelmiségi fiatalokat, akik tudják, milyen az, amikor nem érti a családod, hogy miért tanulsz, vagy amikor haza kell adnod az ösztöndíjadat.
De az értékeinket is láttam, hogy például spontánabbak vagyunk és könnyebben teremtünk kapcsolatokat. Jó volt rájönni ezekre. Aztán elhívtak a Zsinati Missziói Irodára dolgozni, és a cigánymissziós stratégia konzultációira is. Kiskunhalason az ifivel bibliai játszóházat indítottunk cigány gyerekeknek, mára egy tanoda és egy baba-mama klub is működik a gyülekezetben. Egy istentiszteleten eldöntöttem, hogy jelentkezem a teológiára. Azt az igét kaptam akkor, hogy „hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak?” (Róm 10,14) Ez vezetett az elhatározásomhoz, mert nekem is volt az az élményem, hogy miért nem hallottam még az evangéliumot.
Szabinának a Szegedi Egyetemen még meg kell védenie a szakdolgozatát. A KRE elsőéves teológája olyan gyülekezetben dolgozna szívesen, ahol cigányok és nem cigányok együtt dicsérik Istent. Szerinte nagy lehetőség, hogy a cigányság szolgáljon a nem cigányok felé kötetlenebb, szabadabb, sokak számára vonzóbb istentiszteleti formájával, ahol ki-ki megélheti mindazt a gazdagságot, amit Isten belé teremtett.
Képek: Dimény András, Vargosz
A cikk rövidített változata megjelent a Reformátusok Lapjában.