Egy éve beszélgettünk Balogh Róbert cigány származású lelkésszel, aki tavaly arról mesélt, hogyan sikerült a szegénységből a diplomáig eljutnia. Azóta mesterszakos diplomát szerzett a Genfi Egyetemen, sokat utazott, rengeteg tapasztalatott gyűjtött, és valami nagyon megváltozott benne. Azt mondja, Svájc volt az a hely, ahol igazán elfogadta magát és önmagára talált. Új küldetés elé néz: már nem a teoretikus dolgok hozzák lázba, sokkal inkább a gyakorlatban akarja kamatoztatni a megszerzett tudást, és hátrányos helyzetű térségekben akar segíteni, ahogy ő mondja: ott, ahol a legnagyobb szükség van rá, Isten oda fogja küldeni.
Több mint egy éve beszélgettünk. Úgy hagytuk abba a beszélgetésünket, hogy elmondtad, kimész Svájcba egy évre tanulni. Ki is mentél. Újra itthon vagy. Mi történt ott veled?
Nagyon sok minden. Rengeteg nehézséggel néztem szembe, különösen az elején. Például többször ütköztem nyelvi akadályokba, nem ismertem pontosan a helyet, ahol voltam. Genf városa Svájc francia nyelvű részén fekszik, tehát többször előfordult, hogy nem értettem például egy-egy megálló nevét, és igazából még angolul sem beszéltem olyan magas szinten.
Milyen volt az iskolában?
Ott is adódott sok problémám az elején. Nagyon sokszor nem értettem meg az instrukciókat sem a tanórákon. Volt is sok félreértés belőle. Úgy összességében az elején nagyon nehéz volt, de miután megszoktam a helyzetet, és beilleszkedtem, nagyon élveztem a kintlétet.
Hogyan sikerült végülis kijutnod Svájcba? Hogyan fogadtak kint?
Zsinati ösztöndíjas voltam. Genf egy igazi multikulturális város. Annyi sok náció él együtt… Ott megtalálhattam önmagam. Az emberek végtelenül elfogadóak, nem számít nekik, hogy ki vagy, honnan jöttél, milyen ruha van rajtad, hanem azt nézik, hogy mennyire vagy jó fej, ismerkedsz-e, leülsz-e velük beszélgetni, mennyire vagy értékes ember. Az ismerkedés és a barátkozás nagyon könnyen ment.
Honvágyad nem volt?
Dehogynem! Nagyon erős honvágy volt bennem. A svájci emberek nagyon nyitottak és segítőkészek. Ez az, ami számomra egyedülállóvá teszi Svájcot. Ha nem beszéled a nyelvüket, az sem baj.
Mit csináltál Genfben pontosan?
A Genfi Egyetem és a Bossey Ökumenikus Intézet által szervezett úgynevezett ökumenikus teológia mesterszakra jártam, illetve a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezetnek voltam a lelkésze.
Elég sok mindent csináltál, gondolom szabadidőd nem nagyon volt.
Nem sok. A képzési program nagyon sok utazással járt együtt. Voltam Rómában, a Vatikánban, Franciaországban, Taizeben, Svájcon belül gyülekezeteket látogattam az egyik német kantonban, ahol szintén prédikáltam. Emellett megtartottam a magyar gyülekezet alkalmait, és tanultam.
Hogyan nézett ki egy átlagos napod?
Nagy különbség van az első és a második félévem között. Az első félév egy viszonylag klasszikus egyetemi képzésként nézett ki. Minden reggel reggeli imádsággal kezdődött, azt közösen szerveztük a többiekkel. Egyébként kilencvenöt százalékban lelkészek voltunk a világ minden tájáról a szakon. Utána változó volt, hogy hány előadásra kellett menni, de délutánig általában kitartottak, aztán meg készülni kellett a másnapra, mert mindig volt valami feladatunk: előadást megírni, tanulni. Rengeteget kellett olvasnunk. A második félév teljesen gyakorlatorientált volt. Néha tartottak egy-két kollokviumot, összeültünk, megbeszéltük a követelményeket, a diplomamunkát, kérdéseket lehetett feltenni, de a legtöbb időt az Egyházak Világtanácsánál töltöttem mint gyakornok.
Mindent angolul?
Persze. Az Egyházak Világtanácsának hivatalos nyelve az angol, mivel egy világszervezet. Illetve az elhelyezkedése miatt használják franciát, meg egy kicsit a német is. Én a vallásközi párbeszéd szekciónál voltam gyakornok, leginkább a muszlim vallás és a kereszténység kapcsolatával foglalkoztunk. Volt két nagy konferenciák, annak a szervezésében, lebonyolításában részt kellett vennünk nekünk, gyakornokoknak is.
A tanárok mennyire voltak szigorúak?
Egy zseniális tudós volt a gyakorlatvezetőm, egy brit származású hölgy, aki kitűnően tud arabul és héberül. Ő nagyon sokat követelt, szigorú volt velem, de sokat is tanultam tőle. Volt olyan, hogy egy tanulmányra, illetve a nagy konferenciára készülve ideadott egy fél méter magas újságcikk-kupacot az iszlámmal kapcsolatban, hogy olvassam el és dolgozzam fel őket. Mindezt egy hét alatt. Alapvetően szigorúak voltak a tanáraim, viszont nagyon sokat tanultam mindegyikőjüktől.
Mit hoztál haza Magyarországra?
Azt a fajta bibliaóra modellt, amit használok, és ahogyan tanítok. Ezt a gyakorlatvezetőmtől tanultam meg. Tavasszal már a genfi gyülekezetben kipróbáltam, és zseniálisan működik a gyakorlatban. Szárnyaltak a bibliaórák. Itthon is ezt alkalmazom, és igyekszem tovább is adni.
Mennyire változott meg a tavalyi Robi az ideihez képest?
Nagymértékben. A legtöbben azt mondják – és én magam is érzem –, hogy egy másik ember jött haza. Sokkal nagyobb az önbizalmam, magabiztosabb vagyok. Pontosan tudom, hogy mit akarok. Ami a legfontosabb, tudok örülni az életnek. Látom az élet legapróbb dolgainak a szépségét. A közelmúltban megjártam a legmélységesebb helyzeteket is, és onnan hozott ki Isten. Az ő segítsége, hogy rátaláltam ezekre a dolgokra. Abban a multikulturális közegben találtam meg önmagam. Ott jöttem rá, hogy mire hívott el Isten. Egyetemista koromban csak a teoretikus dolgok érdekeltek, és most a cigánymisszión belül készülök az egyik leghátrányosabb helyzetű település egyikére menni szolgálni, ugyanis rájöttem, hogy a gyakorlatban akarom csinálni, amit megtanultam.
Úgy látod, a terepen rád sokkal nagyobb szükség van?
Igen, sokkal de sokkal nagyobb szükségem van rám ott.
Miért gondolod, hogy ez testhezállóbb neked? Rengeteget tanultál, sőt már külföldi diplomád is van. Nem mindenki mondhatja ezt el magáról cigányként.
Én úgy gondolom, hogy rám ott van szükség, és nem azért, mert cigány vagyok. Nyilván van köze hozzá, de nem ez az elsődleges. Inkább azért, mert a személyiségem annyira nyitott, és annyira megtanultam Genfben azt a feltétel nélküli elfogadást, ami a cigánymissziós közegekben nagyon fontos, és enélkül nem lehet ilyen közegeben szolgálni. Ezért érzem, hogy itt van rám óriási szükség. Cigányként tökéletesen ismerem a szófordulataikat, a szociális helyzetüket, nem kell felmérnem a terepet, pontosan tudom, hogy milyen a helyzetük.
Cigány lelkészként akkor jobban tudsz a cigányokkal szót érteni, mint egy nem cigány lelkész?
Persze, vannak olyan helyzetek, amelyekben biztosan.
Úgy tudom, amióta itthon vagy, belecsöppentél a református egyház gyakornoki programjába is. Hogyan illeszkedtél vissza Magyarországra?
Miután visszajöttem Genfből, gyakorlatilag beleestem a gyakornoki programba a cigánymissziónál. Először nagyon kerestem a helyemet, de azután testhezálló feladatokat kaptam. Többek között egy szakmai anyagot fordítottam le angolról, voltam terepgyakorlaton többször is, ami szintén megerősítette bennem, hogy terepen akarok szolgálni, Isten ott akar engem látni. Azt az örömöt, amikor a cigánygyerekek odajönnek hozzám… Azt az örömöt semmi nem pótolja.
Végülis akkor sikerült a visszailleszkedés a nagy multikultiból?
Igen, úgy látom. Megtaláltam a helyemet, azt érzem.
Milyen lehetőségeid adódtak még ebben az évben?
Májusban megkerestek, hogy tanítsak Csehországban a Prágai Egyetem és a Helsinki Egyetem által szervezett közös szociális munkás képzésen. Itt a lelki munkában is részt veszek mint lelkész. Emellett egy nemzetközi diakóniai kutatócsoport is meghívott, hogy csatlakozzak hozzájuk. Egy jövő nyári konferenciára készülünk Helsinkiben. Valamint egy alapvetően bibliafordítással foglalkozó szervezet munkájában is részt veszek, amelyik elkezdett a cigánymisszió felé is orientálódni. Illetve egykori tanítómesterem, Nagy Pál ciganisztikai írásainak angol fordítása is folyamatban van.
Élvezed az utazást?
Igen, nagyon szeretek utazni. Szeretem, ha pörgés van. Nem szeretem, amikor szabadidőm van, a lényeg az: jöjjek-menjek.
Mi a helyzet a családoddal?
Őket, nagyon ritkán látom, sajnos, egy évben kétszer-háromszor.
Megéri ez neked?
Igen, szerintem meg. Vannak olyan élmények, amiért azt mondom, hogy nagyon megéri.
Visszamennél Svájcba?
Látogatóba biztos, hogy vissza fogok menni, mert hiányzik a gyülekezet, és az ottani emberek. Nagyon mély emberi kapcsolatot kötöttem ott nagyon sok emberrel, szóval biztos, hogy meg fogom őket látogatni a jövőben. De Magyarország az a hely, ahol engem Isten látni akar.
Fotók: Balogh Róbert