Hírek

"Lendületes" bibliai gyerektábor a Kesztyűgyárban

Július elején az Együtt egymásért - tarts velünk és hirdesd az Igét projekt során az észak-ír Exodus felekezetközi protestáns szervezet önkéntesei tíz magyar fiatallal együtt napközis táborban hirdették az evangéliumot roma és nem roma gyerekeknek a főváros nyolcadik kerületében, a Kesztyűgyári Közösségi Ház udvarán. Csaknem 120 alsó és felső tagozatos gyermek vett részt az Európai Unió Fiatalok lendületben programja által támogatott táboron, ahol  az önkéntesek az evangéliumot az ún. szavak nélküli könyv, vagyis egy színes karkötő segítségével osztották meg a gyerekekkel, kézműves foglalkozásokat tartottak és gitároztak, énekeltek. Az akcióba bekapcsolódó Bethánia CE Szövetség önkéntesei szerint a tábor a kapcsolatépítés miatt is fontos. A közeli Salétrom utcai református gyülekezetnek a kerületben élő cigányság közötti szolgálata két éve kezdődött, egy éve pedig a MRE és a HEKS, svájci protestáns segélyszerevezet közös projektjében rendszeresen foglalkoznak a roma gyerekekkel évközben is. A tábor vezetői a gyülekezet által a cigánymisszió céljaira bérelt helyiséget használták bázisként, és Deme Krisztina, a gyülekezet cigánymissziós munkatársa és más tagja is részt vett a programban.

- A táborozó gyerekek és szüleik talán szívesen visszatérnének az ismerős közegbe - nyilatkozta a gyülekezet egyik önkéntese a Parókia Portálnak.

A teljes tudósítás a Parókia Portálon olvasható.

kép: Tarts velünk, és hirdesd az Igét - facebook csoport