Hírek

Laborczi Géza lett a KRSZH új elnöke

A jövőt építő cigány értelmiség képzésének érdekében a történelmi egyházak 2011-ben létrehozták a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot (KRSZH), melynek jelenleg öt kollégium - református részről a debreceni Wáli István Cigány Szakkollégium - a tagja. A szervezet idén júniusi tanácsülésén Laborczi Géza evangélikus lelkészt választotta meg elnökké.

A KRSZH Tanácsa látja el a hálózat munkájának koordinálását, a taggyűlés előkészítését, a KRSZH alapelveinek gondozását, a szükséges módosítások előkészítését, a közös PR tevékenységek összehangolását, a Magyar Állam és más társadalmi szervezetek felé a közös ügyekben (pl. finanszírozási elvek, tanácsadás) való szakmai, egyeztető képviseletet. A Tanács a szakkollégiumok vezetőjéből és a fenntartó történelmi egyházak 1-1 küldöttéből áll, valamint tanácskozási joggal tagja a mindenkori kormány által a roma felzárkózásért felelős államtitkár (vagy megbízottja). Ezen Tanács összehívását, az agenda előkészítését és a hely meghatározását a Tanács tagjai által választott elnök végzi. Az elnök munkáját egy évig látja el, és kétszer választható újra. Az új elnök mindig más egyházból kerül ki, rotációs elv alapján.

forrás: evangelikus.hu