Hírek

Közösségi helyiséget adtak át a Hős utcában

A Törökőri Református Egyházközség cigánymissziója és a Kontúr Közhasznú Egyesület összefogtak, és közösségépítő céljaik megvalósítására felújítottak egy, a  Kőbányai Önkormányzat által kiutalt, korábban kiürített lakást a Hős utcában. November 12-én és 13-án két megnyitót is tartottak, egyet a területen lakóknak, egyet  pedig a partnerszervezeteknek és támogatóknak. Közben elindult egy szakmai műhely, amelyet a Kontúr Közhasznú Egyesület hívott életre. Célja, hogy a területen működő civil és szakmai szervezetek együttesen alkossanak meg egy olyan programot, ami az itt élőket segíti a társadalmi felzárkóztatásban.

A Hős utcaiak akciójáról itt adtunk hírt.