A Magyar Református Szeretetszolgálat közfoglalkoztatási programjában résztvevő bódvaszilasi gyülekezet alkalmazottai többségében cigányok. A magyarok kezdetben bizalmatlanok voltak velük szemben, azonban látva a munkájukat, ma már elfogadják őket. S ahogy kiszámíthatóvá vált a jövőjük, a romák is nyitottabbak lettek az evangéliumra. „Működik a cigány-magyar együttműködés, de csak Krisztusban" – állítja Meleg Attila, a lelkész. Húsvét előtt az észak-magyarországi településen jártunk.
Mindent Isten dicsőségére
Miskolctól a Sajót követjük északnak, majd a belé torkolló Bódva völgyében kanyargó 27-es úton jutunk el a szlovák határ mellett fekvő Bódvaszilasra. Az egykori uradalmi, majd járási központ, ma ezeregyszáz lelkes település a Gömör–Tornai-karszt mészkődombjainak oldalában. Nem idegen táj annak, aki a hepe-hupás vén Szilágyságban látta meg a napvilágot. Pedig Meleg Attila úgy került ide, hogy nem is tudott e hely létezéséről.
A partiumi kisfiú négyéves volt, mikor befogadta Jézus Krisztust az életébe: „Egyszer megkérdeztem édesanyámat, hol van Jézus, s ő azt felelte, a szívemben." Az érettségi után került Magyarországra, dolgozott egy ideig, majd 2000-ben felvették a Sárospataki Református Teológiai Akadémiára. Göncön volt segédlelkész, 2006-tól szolgál a bódvaszilasi, a hidvégardói és a tornaszentjakabi gyülekezetekben. „Mielőtt ide helyeztek, azt mondtam: Uram, mindegy hova, csak a te orcád jöjjön velünk. Örömmel mondhatom, hogy az Isten itt van köztünk, s áld minket."
Az elmúlt kilenc év szorgos munkával telt: az istentiszteletek, bibliaórák, ifjúsági alkalmak, táborok és sok más lelki, közösségi program mellett felújították mindhárom gyülekezet templomát, a szilasi parókiát és a gyülekezeti házat is, Tornanádaskán pedig sérült és hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak. „Azért valósulhatott meg mindez, mert mindent Isten dicsőségére tettünk" – vallja a lelkész, aki büszke arra is, hogy a szilasi gyülekezet nemcsak lelki, szellemi és fizikai, de anyagi értelemben is nagykorú: a pénzügyeket nem ő, hanem a presbitérium (a pénztáros és a gazdasági bizottság) kezeli.
Helyben jövőt tervezni
„A Szilasra érkezőket általában elbűvöli a szép táj és a tiszta levegő. De aki teheti, elmegy innen megélhetést keresve" – mondja Molnárné Nagy Anikó, a gyülekezet egyik presbitere, aki egyben a körzeti iskola igazgatója. Huszonöt éve még gombamód nőttek ki a nagy házak Szilason, de az építkező szülők gyerekei már nem itt tervezik a jövőjüket, mert manapság kevés a munkalehetőség a környéken, a közfoglalkoztatásra pedig nem lehet családot alapítani – véli az igazgatónő.
2014-ben a református gyülekezet bekapcsolódott a Magyar Református Szeretetszolgálat közfoglalkoztatási programjába, hogy segítse azokat a szilasiakat, akik szeretnének kezdeni valamit az életükkel, de sehol sem találnak állást. Ők, jelenleg kéttucatnyian, közhasznú munkát végeznek: gondozzák a közterületeket, rendben tartják a temetőt, takarítanak az iskolában; emellett munkaidőn kívül önként segítenek a rászorulóknak is: kérésre bevezetik a szennyvízcsatornát az udvarokra, mellékhelyiséget építenek, tetőt javítanak, fát hasogatnak. „Itt nőnek fel a gyermekeink, ez az otthonunk. Azt gondoljuk, jó vidéken élni, s szeretnénk elősegíteni, hogy legyen érdemes itt dolgozni" – Meleg Attila fontosnak tartja, hogy lelki szolgálatok mellett, küldetését nem szem elől veszítve, szociális kérdésekkel is foglalkozzon a gyülekezet, így valósítva meg a diakóniát.
Változó életek
„Napról napra éltem"– emlékezik István, aki villanyszerelést tanult, de a rendszerváltás utáni leépítések miatt csak néhány évig dolgozhatott szakmájában. Biztonsági őrként helyezkedett el Miskolcon, elvégzett egy CNC-esztergályos tanfolyamot is, de a 2008-as válság idején megcsappant a kereslet, gyakorlat hiányában nem alkalmazták. Párja halála után költözött haza édesanyjához, pár hónapig közmunkás volt, de egy idő után már segélyre sem volt jogosult. Édesanyja is meghalt, István pedig kapaszkodók nélkül alkoholista lett. „Mióta dolgozom, nem iszom, járok templomba és szeretném rendbe hozni a házat" – meséli terveit. Nem ő az egyetlen, akinek pozitívan változott az élete.
„Azóta, hogy itt dolgozom, kiszámíthatóbb a jövő, tudok előre tervezni" – mondja Csaba, aki munkaidejében fát vág, árkot pucol, szabadidejében pedig igyekszik befejezni háza kerítését. Heten vannak testvérek, hárman a program résztvevői. Apjuk korán meghalt, már fiatalon dolgozniuk kellett, hogy eltartsák a családot. Cementet, szenet pakoltak a vagonokból, pesti és külföldi építkezéseken dolgoztak, de nem mindig fizették ki őket rendesen. Pár hónapig a vízügynél és az önkormányzatnál is voltak közmunkán.
Zsolt ért a kisgépek karbantartásához is
Testvére, Zsolt és annak felesége is részt vesznek a programban: egyikük béréből törlesztik a hitelüket, a másik fizetésből pedig minden hónapban fel tudják tölteni a hűtőszekrényt, és a gyerekeknek is jut zsebpénz. Igyekeznek spórolni, malacot nevelnek, s a Szeretetszolgálattól kapott vetőmagból idén zöldséget is akarnak termeszteni. Szeretnék, ha gyerekeiknek, unokáiknak jobb életük lenne, Csaba harmincnyolc évesen még az iskolapadba is visszaült, hogy példát mutasson: „Szeretném, nekik megmutatni, hogy valamilyen szakmával könnyebb boldogulni."
Ahol a cigányok és magyarok egyenlők
„Itt tisztességesen kell elvégezni a feladatot, az emberek figyelnek egymásra és besegítenek egymásnak" – meséli tapasztalatait Zsolt. Nem is szeretnék cserben hagyni a lelkészt, hisz tudják, amíg a Szeretetszolgálat logója (a Bárány) van a munkaruhájukon, addig a református egyházat is képviselik a falu felé, s nem akarnak szégyent hozni a gyülekezetre. Mindez már jócskán túllépett a közfoglalkoztatás keretein, az emberi kapcsolatok kezdtek el változni. „Jól érezzük magunkat, örülünk, hogy másoknak segíthetünk" – mondja Zsolt, testvére pedig hozzáteszi: „Most már megtisztelik a munkánkat.
Jól érzik magukat az iskolában
A megbecsülésért legtöbbjüknek – cigány származásuk miatt – kétszeresen is meg kellett dolgoznia. A falu lakosságának tíz százaléka roma, s bár Szilason nem jellemzők feszültségek a cigányok és a magyarok között, a távolságtartás azért érezhetően jelen volt a két csoport között. A lelkész így emlékezik: „Sokan eleinte valóban csak miattam bíztak meg bennük, de aztán látták őket dolgozni, már másként tekintenek rájuk." Ma már – a programtól és a lelkésztől függetlenül – behívják őket a portájukra is, kisebb-nagyobb munkákat bíznak rájuk és nem ritkán ebéddel várják őket.
„A gyerekek között, a hittanórákon elkezdett szolgálat most a szülők életében is kezd megvalósulni – mondja Meleg Attila. – Ahogy az alkalmazásnak köszönhetően ezeknek az embereknek lett megélhetésük, tudunk nekik segíteni komolyabban gondolkodni az Isten dolgairól." Már korábban is próbálták a cigányokat bekapcsolni a gyülekezetbe, de eddig csak egy család járt rendszeresen istentiszteletre. Sokan, köztük Csaba is, eleinte húzódoztak attól, hogy templomba menjenek, mert attól féltek, hogy kinéznék őket. A tiszteletes azt kérdezte tőlük, mit szólnának, ha vasárnap délutánonként gitáros istentiszteletet tartana nekik a gyülekezeti teremben. Örültek a lehetőségnek, mert mint mondják, a saját ritmusuk, kultúrájuk szerint akarják dicsérni az Urat. „Mindig is hittem Istenben, de nem ismertem a tanítását" – mondja Csaba, s meghatódva hozzáteszi: „Ma már el tudok mondani egy Igét." Minden nap olvassa a Bibliát, s azért imádkozik, hogy a gyermekei szívében is Isten lakozzon.
Csaba a munka mellett megismerte Isten Igéjét is
A cigányok alkalmaira a be-benéznek a magyarok is, s már közös bográcsozást is tartottak. Többen a cigány közösségből részt vettek a februári balatonszárszói cigánymissziós konferencián. „Arról beszéltek ott, hogy Istennek milyen nagy hatalma van, hogy ellenségeket hoz össze" – mesélik. „Működik a cigány-magyar együttműködés, de csak Krisztusban – vallja a lelkész. – Ha szélsőségekbe csapunk, az nem működik. Nem lehet alá- és fölérendeltség közöttünk, mert tudjuk, ki a Pásztor. Mindnyájunknak szüksége van az ő kereszten megszerzett szabadítására."
Református közfoglalkoztatás
2014-ben – a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül – a Magyarországi Református Egyház gyülekezetei, oktatási és szociális intézményei is bekapcsolódtak a közfoglalkoztatásba. Többszáz embert alkalmaztak egy időre – adminisztrációs munkatársként, szociális segítőként, karbantartóként s egyéb munkakörökben – az ország százötven pontján. A program középpontjában a munkavállaló áll, zömében alacsony végzettségű, negyven fölötti, tartósan munkanélküli embereknek próbál megélhetést biztosítani és továbbképzéssel segíteni, hogy a munkaerőpiacon is megállják a helyüket. 2015. március 9-én elindult a Szeretetszolgálat közfoglalkoztatási programjának következő üteme, melynek keretében 2016. február 29-ig 1194 ember kaphat munkát egyházunkban.
Képek: Kalocsai Richárd
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. április 19-i számában