Erről is szó volt az Országos Cigánymissziós konferencián, de szívcsomót kötni is megtanultunk október 6. és 8. között Berekfürdőn.
Nemzeti gyásznapunk és a roma büszkeség napja is erre a hétvégére esett, és bár mindkettő sokat jelent nekünk, de mindeközben mi erre a berekfürdői hétvégére készültünk, mert nekünk ez a három együtt töltött nap a legnagyobb ünnep. Sokan ezért keltek hajnalban, ezért vettek ki szabadságot, vagy épp váltottak ki útlevelet – hiszen nem csak Magyarországról, Felvidékről és a Partiumból jöttek cigánymissziós közösségek, de Kárpátaljáról is –, hogy épüljünk egymás hitéből, tanuljunk egymás hibáiból, együtt részesüljünk Isten jelenlétéből, a hirdetett Igéből, az énekelt dicséretekből - több mint száz résztvevőt megszólító köszöntőjében erről beszélt Nyeső Ágnes, az Országos Református Cigánymisszió referense.
Kint a vízből
A megérkezés, ismerkedés után Tóth Tamás igehirdetésével hangolódtunk a hétvégére. A sátoraljaújhelyi kórház- és iskolalelkész a helyi cigánymisszióban is aktív szerepet vállal. „Az első este szóljon arról, hogy odamegyünk Jézushoz” – kezdte igemagyarázatát, és valóban ezt is tettük. Egy anekdotáját azóta sem felejtettem el, talán érdemes itt is megosztani: egy óceánjáró hajón az utasok közt egy kisfiú is volt, akinek a kiskutyája beleesett a tengerbe. Rohant a kapitányhoz, de ő azt mondta, a szabályzat tiltja, hogy egy kutya miatt megállítsák a hajót. És ha egy ember esik a vízbe? – kérdi a fiú. Az más, akkor természetesen megállítanánk, válaszolja a kapitány. A fiú erre gondolkodás nélkül a vízbe ugrik a kutya mellé, így végül mindkettőjüket kimentik. Hát így vagyunk mi is kint a vízből.
Ahogy a péntek este igével zárult, úgy kezdődött a szombat reggel is azzal. Este megváltottságunk bizonyosságában erősödtünk meg, reggel a megszentelődés folyamatáról kaptunk tanítást Mózes 3. könyve 11,44 alapján: „Mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek: mutassátok hát meg, hogy szentek vagytok! Legyetek szentek, mert én szent vagyok!” Újabb nehezen felejthető hasonlat: ha elkésünk egy találkozóról, és kifogásként azt hozzuk föl: bocs, hogy nem értem ide időben, az autópályán frontálisan ütköztem egy kamionnal, elgázolt, teljesen átment rajtam – feltehetően nem hisznek majd nekünk, ha jól vasalt ingben, makulátlanul ülünk az asztalnál. Épp így, ha Jézussal ütközünk frontálisan, az biztosan meglátszik rajtunk: ezt hívjuk megszentelődésnek.
Az igehirdetés után József bizonyságtételét hallgattuk meg: az alkoholizmusból szabadult férfit felesége „utalta be” Dömösre „egy kis pihenésre”, mint később kiderült, a Református Iszákosmentő Misszió programjára. A férfi miután megtért, megváltozott az élete, a feleségével és a gyerekeivel való viszonya is. Elkezdett a helyi református gyülekezetbe járni, ahol először ugyan kerülték, nem szóltak hozzá, megütköztek a feltűnésén, de idővel, mikor látták, hogy a változás nem egy múló hangulat, teljes elfogadásban részesült és a közösség aktív tagja lett. A bizonyságtétel utáni beszélgetésekből roma testvérektől megtudom: számukra is ismerős érzés az, hogy amikor feltűnnek egy gyülekezetben, még véletlenül sem ül melléjük, nem szól hozzájuk senki sem.
Világkávéház
De ezt már a konferencia fő témáját, a gyülekezeti életet, szolgálatot, és az ezekkel kapcsolatos nehézségeket tárgyaló tematikus beszélgetések során hallom: határon innen és túl általános probléma a gyülekezetekben, hogy ha ott romák tűnnek föl, a többségi gyülekezet passzívan kezeli őket, nehéz beilleszkedniük. Sok esetben a romák sem igazán törekszenek erre, a megtért közösségek is inkább házi bibliaórákra járnak.
Isten országa azonban nem komfortos különlakásokból áll, az Ige erre figyelmeztet minket: „éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel.” (Ef 4,1-2)
Az irányított beszélgetésnek ez a nemzetközileg is sikeres formátuma a világkávéház (world café) nevet viseli. Lényege, hogy egy-egy asztalhoz egy-egy kérdés tartozik, ahova 20-20 percre leülve oszthatjuk meg gondolatainkat, ötleteinket, majd megyünk tovább a következő asztalhoz. Jelen esetben ezek a kérdések: Mi vonz a gyülekezetbe? Hogyan lehet a gyülekezet Isten országához hasonló hely? Milyen akadályai vannak ennek a helyi gyülekezetedben, szolgálatodban?
A formátum előnye, hogy mindenki minden kérdéshez hozzászól, a válaszokat egy nagy papírra rögzítjük, majd a végén megosztjuk a közösséggel. A konferencia legszebb pillanatai közé tartozott ezek megosztása: bár sok probléma, nehézség, akadály fölvetült, a beszámolók mind bizonyságtételbe torkolltak, és itt bárki megláthatta, hogy a hívő számára nincs olyan gyülekezeti feszültség, amit ne írna fölül az, hogy Krisztusban az Atya gyermekei lettünk.
Mint egy fánk
Ugyanezt fejezték ki változatos képekben a cigánymissziós gyerektábor önkénteseinek rövid kis prezentációi. Lakatos Krisztián hasonlatában a fánk fejezte ki a szolgálat lényegét: kell bele élesztő, mindig rejt valamit belül, de hogy mit, csak akkor derül ki, ha beleharapunk. Ha ezt megtettük, onnantól már örömet okoz. Prikryl Edina a gumicukorhoz hasonlította, Gáspár Barbara pedig a kelta szív-csomó elkészítését tanította meg a lelkes közönséggel. (Ha van türelmünk, ezt mi is megtanulhatjuk ebből a videóból.)
A napközben elhangzottakra adott örömteli válaszok voltak a késő estébe nyúló spontán dicsőítések, hiszen a szolgálatát végig ellátó zempléni csapat Gombos Julianna vezetésével még bőven „túlórázott”, majd alkalmanként más gyülekezetek tagjai is beszálltak, egymás kezébe nyomva csörgődobot, tangóharmonikát, gitárt.
Vasárnap reggel a kárpátaljai Béres László igehirdetése is ezt a lelkületet erősítette tovább: János evangéliuma 13,8-at idézte: amikor Jézus azt mondja Péternek: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Nekünk is engedni kell, hogy közünk legyen Jézushoz, ami néha olyan zavarba ejtő gesztusokban ölt testet, mint a lábmosás.
Folyamatban
„Rövid ez a három nap, jó lenne még itt maradni” - mondta valaki a záróebéd közben. Páran hangosan egyetértettek, mások már az otthon maradt családtagokat emlegetik, és inkább sietnének haza. És hogy ki mit visz magával? „Hitet, békességet, szeretetet, amit itt kaptam. Olyan embereket ismertem meg, akikkel eddig nem találkoztam, és akik szintén hitben járnak.” – meséli benyomásait Balogh Józsefné Julika Esztárról.
„Szeretünk más szervezetekkel megismerkedni, a cigánymisszió pedig különösen fontos nekünk. Nálunk sajnos még nincs gyülekezet, de a helyi roma közösségnek van egy háza. Ott tartunk bibliaórákat és gyerekfoglalkozásokat, a fiam pedig cigány nyelvet tanít az érdeklődőknek” – meséli Babindák Szilvia, aki egy felvidéki faluból, Csatáról jött.
„Mindig szívesen jövök ide, már csak a kapcsolat, az együttlét miatt is.” – mondja Tóth Zsuzska, aki a szlovákiai magyar cigánymissziós projekteket koordinálja.
„Nálunk Felvidéken elsősorban gyülekezetplántálás folyik, gyerekprogramokkal. Sok projekt van folyamatban, de kevés a munkatárs, így ide most elsősorban feltöltődni jöttem. Groteszk módon tegnap este jutottam oda, hogy a saját kollégáimmal beszéljek, a szombat délutáni kerekasztalbeszélgetések viszont sok új ötletet adtak, azokat az éjszakába nyúlóan gondoltuk együtt tovább. Otthon ezt nehezebb megtenni, hiszen Felvidéken belül is elég szétszórtan vannak a missziós projektek, így nekünk most már az nagy élmény, ha együtt tudunk tölteni pár napot, közös gondolkodással.”