Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2005. november 1-i határozatával minden év január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjának nyilvánította. A szovjet Vörös Hadsereg 1945-ben ezen a napon szabadította fel az auschwitzi koncentrációs tábort, ahol a náci Németország 1,1 millió zsidó, lengyel, roma, szovjet és más rendszerellenesnek titulált embercsoport tagjait ölte meg az évek során. Az európai cigányság kiirtása érdekében tett erőfeszítések során legalább 200 ezer, becslések szerint 1,5 millió roma vesztette életét. A cigányul Porajmosnak (elpusztítás, elnyeletés) nevezett eseménysorozat részletei kevésbé ismertek a nyilvánosság előtt, ezért tíz pontban szedtük össze, mit érdemes és kell tudni cigány holokausztról.
A cigányellenes törvények háttere
A szociáldarwinizmus, a genetika és az eugenika térnyerésével már a 19. század végén megkezdődött a romákkal szembeni előítéletek tudományos alátámasztása a Német Császárságban. Az egyén társadalomban elfoglalt pozícióját egyre inkább a faji különbségeknek tulajdonították, a nagy számban vándorló életmódú és kisiparosi munkákat végző cigányság pedig folyamatosan a peremre szorult.
Az első világháborút követően, a Weimari Köztársaság idején törvényileg is egyre erősebb lett a romák kirekesztése: a cigányoknak tilos volt például nyilvános uszodába, vagy más szabadidős intézménybe belépni. 1926-ban, Bajorországban életbe léptették a „Cigányok, csavargók és munkások elleni harcról szóló törvényt", amely 1929-re az egész országra kiterjedt. A törvény a bűnmegelőzést szolgálta, büntetést kilátásba helyezve a vándorló életmód fenntartása, a rendszeres munkavállalás be nem bizonyítása esetén.
Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutása után a romaellenes törvények nem csak hatályban maradtak, de a kirekesztés új lendületet nyert Németországban. A cigányokat rasszjegyeik alapján osztályozták, a bűn elleni harc pedig embercsoportok elleni küzdelembe csapott át. Az 1935 szeptemberében elfogadott nürnbergi törvények a „német vér tisztasága érdekében” megtiltották az embercsoportok közötti keveredést – a törvényt két hónappal később a cigányokra is kiterjesztették. Pár hónappal később, márciusban megvonták a szavazati jogot a cigányoktól. A cigányság kiirtására tett kísérletek első lépése városi gettók létrehozása volt, ahonnan a nácik által létrehozott koncentrációs táborokba szállították a romákat.
Deportálásra váró szintik és romák a németországi Aspergben, 1940 májusában
Magyarországi jogfosztás
A cigányok magyarországi jogfosztása meglepő módon párhuzamosan haladt a Németországban történtekkel. A 19. század végén több járvány miatt a romákat tették felelőssé, folyamatosan kényszer-letelepítések zajlottak, sok cigány gyermeket kérdés nélkül szakítottak el családjaiktól. A Horthy-korszakban folytatódott a romák peremre tolása, például a vándormunka korlátozásával, az ipari tömegcikkek megjelenése pedig feleslegessé tették a korábbi, hagyományosan cigányokhoz köthető munkákat. 1931-ben már országos rendelet tiltotta a megyehatáron kívüli iparűzést és a munkavégzéshez a lovas szekér használatát.
Endre László fajvédő politikus, későbbi államtitkár már 1934-ben azt követelte, hogy a cigányokat koncentrációs táborokba kell zárni, 1938-ben pedig rendelet született arról, hogy minden cigányt gyanúsnak kell tekinteni. Ezt követően több településen tízezrével gettósították a romákat, ahonnan Magyarország 1944-es német megszállása, majd októberi nyilas hatalomátvétel rendszeresen szállítottak embereket a komáromi Csillagerődbe. Az ott történt kegyetlenkedéseket, az éhezést és megalázást túlélőket innen indították a szinte biztos halált jelentő, közép-európai koncentrációs táborokba.
„Tiszta vérű” cigányok
A náci Németország vezetői között komoly vita folyt arról, hogy valóban minden cigány származású ember a „rossz” csoportba tartozik-e. A fizikai vizsgálódások során náci terepmunkások megállapították, hogy a cigányok nagy része nem az árjákhoz tartozik, a „maradék” 10%-kal pedig Heinrich Himmler SS-vezetőnek az volt a terve, hogy rezervátumot alapít számukra – hasonlóan az Egyesült Államok indiánokkal szemben alkalmazott gyakorlatához. Az ötletből semmi nem lett, a „tisztának” minősített cigányokra is megaláztatás, üldöztetés, és megsemmisítés várt.
Cigány gyerekek a belzeci koncentrációs táborban, 1940
Cigány családi tábor Auschwitz-Birkenauban
A nácik legnagyobb táborrendszerében bevett szokás volt, hogy a vagonokból leszállított embereket férfiakra, nőkre és gyerekekre osztották, legtöbb esetben örökre szétszakítva egymástól családokat. A romák azonban olyannyira nem akartak elválni egymástól, hogy Auschwitzban külön családi tábort hoztak létre számukra. A nácik a zsidókkal ellentétben nem ölték meg a munkaképtelen cigányokat, dolgozniuk a saját táboruk területén kellett, civil ruhájukat és ingóságaikat megtarthatták, a hajukat nem borotválták le.
Megjelölés
A cigányokat a bőrszínre utaló barna, vagy fekete háromszöggel jelölték a koncentrációs táborokban, melyre néha Z-betűt varrtak, utalva a cigányok német elnevezésére (Zigeuner). Előfordult, hogy a romáknak zöld háromszöget kellett viselni, amely a bűnözők jelzése volt.
Orvosi kísérletek
Josef Mengele és más náci orvosok a cigányokat sem kímélték, amikor emberekre volt szükségük áltudományos kísérleteikhez. Sok roma vesztette életét nyomáskamrában, fagyhalál, gyógyszertúladagolás, amputációk és bizarr műtétek következtében. Mengele saját maga vitte gázkamrákhoz a cigány gyerekeket, édességekkel csalogatva őket, akik egyszerűen csak „Mengele nagybácsinak” hívták az orvost.
Johanna Schmidt, egy Lipcsében született cigány kislány. Halálát Josef Mengele kísérletei okozták, hat éves korában.
Roma Bátorság és Ellenállás Napja
Az auschwitz-birkenaui cigány családi tábornak hatezer lakója volt, akiket a nácik 1944. május 16-án terveztek a gázkamrákba küldeni. A romák ezt megtudva nem jelentek meg a reggeli ellenőrzéskor, hanem barakkjaikba zárták magukat, és botokkal, kövekkel felszerelkezve várták a katonákat. Az ellenállást látva a tábor vezetése elodázta a cigányok megölését, és a további lázadástól tartva háromezer főt más helyszínre szállított. Egy francia roma civil szervezet kezdeményezésére 2005 óta minden év május 16-a a Roma Bátorság és Ellenállás Napja – Magyarországon 2015 óta emlékeznek meg erről a napról.
A cigány holokauszt nemzetközi emléknapja
Noha a náciknak nem sikerült május 16-án gázkamrába küldeni az Auschwitzba deportált romákat, augusztus 2-án azonban az ott maradt háromezer főt egy nap alatt megölték. Noha a genocídium tényként való kezelése már az 1970-es évek óta a köztudatban volt, mégis a 2000-es évekig kellett arra várni, hogy nemzetközi szinten is megtörténjen a szembenézés a múlttal. Országos kezdeményezések – Ukrajna, Lengyelország, Szerbia – hatására az Európa Parlament 2015-ben határozott arról, hogy augusztus 2-a minden évben a Holokauszt roma áldozatainak emléknapja legyen.
„Na bisztrav”, azaz „Nem felejtünk” – Az Országos Református Cigánymisszió megemlékezése a holokauszt roma áldozatairól Kecskeméten, 2021-ben.
Áldozatok száma
Mivel a cigányság nagy része a második világháború előtt nem letelepedve élt, hivatalos dokumentumokkal sem igazán rendelkeztek, ez megnehezítette a porajmosban elhunytak azonosítását. Ennek köszönhető, hogy óvatos becslések szerint legalább 200 ezer, a legoptimistább alapján másfél millió roma veszítette életét a vészkorszakban. Történészek úgy tartják, legalább ezer magyarországi cigány volt közöttük, a United States Holocaust Memorial Museum viszont 28 ezerre teszi az elhunytak számát.
Háború után
Mivel a romák kiirtására tett erőfeszítések nehezen voltak dokumentálhatóak, a második világháború utáni bírósági tárgyalások és jóvátétel-fizetések során említésre sem kerültek. Az NSZK-ban a hetvenes évektől kezdve ismerték fel a cigány holokauszt emlékezetpolitikai jelentőségét, mára pedig egyre több országban, így hazánkban is az antirasszizmus, az anticiganizmus és az emberi jogi harc egyik legfontosabb hivatkozási pontja lett.