Hírek

Így segít a Cigánymisszió az Ukrajnából menekülőknek - csatlakozz te is!

Az Országos Református Cigánymisszió a Kárpátaljáról érkezők ellátását koordináló Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány munkáját segíti önkéntesek felkutatásával, programok szervezésével és adományok szállításával.

DA_20220301-25.jpg

Megható látni azt az országos összefogást, amely Oroszország ukrajnai inváziója miatt otthonaikat elhagyók életét igyekszik könnyebbé tenni. A Kárpátaljáról, vagy azon keresztül Ukrajna belső részéből menekülők fogadására azonnal segítő csapatok alakultak a határ menti településeken, a karitatív szervezetek pedig élelemmel, tisztálkodó szerekkel és ruhaneműkkel látják el az érkezőket.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány a háború kirobbanásától kezdve több helyszínen van jelen: Záhonyban az alapvető szükségletek kielégítése mellett a szállások keresésében, tolmácsolásban és lelkigondozásban is szerepet vállal, Budapesten pedig, a Nyugai pályaudvarra érkezőknek segít. Szerdai adatok szerint az MRSZ-A már kétezer ember elhelyezését tudta biztosítani. Bővebb információ az Alapítvány munkájáról ide kattintva olvasható.

DA_20220301-12.jpg

Fotó: Dezső Attila

A Református Missziói Központ (RMK) budapesti, Alag utcai központjában jelenleg 35 fő tartózkodik - többségében nők és kisgyerekek -, munkatársaink pedig már érkezésük után igyekeztek segíteni nekik. Vasárnap közös, zenés áhítaton gyűltek össze az átmeneti szálláson élők, sikerült minden napra meleg ebédet intézni számukra a K2 étterem felajánlásával, önkéntesek pedig szabadidős és kézműves foglalkozásokat tartanak a gyerekek számára.

A reformatus.hu videoriportja az Alagi utcából:

Egyik kárpátalai önkéntesünkön keresztül egy másik, magánszemély tulajdonában lévő budapesti ingatlanban szintén majdnem negyven fő talált menedéket, oda tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket és evőeszközöket vittek munkatársaink az MRSZ-A-hoz érkező adományokból.

Keresztyén közösségfejlesző munkatársképzésünk mentora, Tomes Attila csütörtök óta folyamatos készenlétben van az ukrán-magyar határ mentén: több körben szállított menekült családokat Budapestre, jelenleg pedig az MRSZ-A gelénesi raktárában vállalt önkéntes munkát.

DA_20220301-07.jpg

Fotó: Dezső Attila

Hogyan tudsz segíteni?

  • Tárgyi adomány- és szállás felajánlás a karpataljaert@jobbadni.hu e-mail címen
  • A 1358-as adományvonal hívásával 500 forinttal támogatod a segítségnyújtást
  • Pénzadomány átutalása a 10702019-85008898-51100005-ös bankszámlaszámon lehetséges (A közlemény rovatba kérik beírni: Nemzeti Összefogás).

Külföldről érkező adomány esetén az alábbi bankszámlaszámra várjá a felajánlásokat: HU67 1070 2019 8500 8898 5110 0005
Bank neve: CIB BANK LTD.   
SWIFT kód: CIBHHUHBXXX 
Bank címe: 1027 Budapest, Medve u. 4-14.

Az RTL.hu riportja az Alagi utcából: