A tanoda az a terep, ahol a cigánymisszió erőteljes, hosszútávú változást tud elérni, hiszen gyerekkorban még lehetséges ledolgozni a később hatalmasra dagadó hátrányokat. De milyen is az élet egy református tanodában? A választ keresve Piliscsabán jártunk, ahol Szép Mónika református lelkész és Binder Mátyás tanár osztotta meg velünk egy tanoda mindennapjait.
Hatalmas fákkal övezett kertben tágas, kétszintes ház: itt lelt otthonra a Piliscsabai Tanoda. A termekben íróasztal, számítógép, a falon foltvarrásból vidám tanoda-felirat. Itt találkozunk Binder Mátyással, a piliscsabai tanoda vezetőjével. Mátyás történelem és kulturális antropológia szakon végzett, tíz éve tanít, független kutatóként pedig különböző területet roma vonatkozásait vizsgálja (identitáspolitika, előítéletek, historiográfia).
„„Eredetileg civil tanodaként indultunk 2013-ban, 2015 júniusában kerültünk át egy svájci pályázati projektbe, amely a helyi református gyülekezeteken keresztül történik, így felvettem a kapcsolatot Mónikával.” – mutatja be Csoma Áronné Szép Mónikát, a tinnye-piliscsabai református lelkészt, aki férjével közösen tizenkilenc éve felelős Piliscsaba, Tinnye és Pilisjászfalu társegyházközségéért.
„Örömteli egymásra találás volt: úgy éreztük, szelet fogott a vitorlánk és együtt folytattuk tovább, amit addig külön-külön elkezdtünk” – meséli Mónika – „A gyülekezetben komoly hagyománya van a cigányok közötti szolgálatnak. Csoma Krisztina, aki a saját telkét adományozta a gyülekezetnek templomépítésre, már az 1920-as évek közepétől missziói szolgálatot végzett a piliscsabai és tinnyei cigány családok között, az itteni cigánymisszió tehát vele kezdődött, és később sem maradt abba. Ez a hagyomány minket is folytatásra hív. Amikor tehát felvetődött a tanodával való közös munka lehetősége, az egyáltalán nem volt távoli, idegen ötlet. Az egész gyülekezet mellé állt, a könyvelési és projektvezetői feladatokat például a presbiterjeink végzik társadalmi munkában.”
A tanodák jellege mindig a helyi szükségletekhez és lehetőségekhez alkalmazkodik. Ami mindegyikben közös, a Tanoda Platform definíciója szerint a következő: „Civil vagy egyházi szervezet által működtetett, helyi sajátosságokra, gyermekek, fiatalok önkéntes részvételére és egyéni szükségleteire építő, hátránykompenzáló kezdeményezés, amely autonóm módon használt közösségi színtéren valósul meg. A személyiségfejlődés egészét szem előtt tartó komplex szolgáltatást nyújt, melyet az oktatási rendszerben kevésbé sikeres, a társadalmi perifériára szoruló gyermekek és fiatalok korlátozottan vagy egyáltalán nem érhetnek el.”
„Heti két délután tartunk foglalkozásokat. Ezeket alapvetően ketten vezetjük Karol kolléganőmmel, aki szociális mentori pozícióban van jelen a tanodában. – meséli Mátyás. „Rajtunk kívül mindig vannak önkéntesek is: ők helyi lakosokból vagy a Pázmányon tanuló egyetemistákból kerülnek ki, de középiskolások is egyre többször töltik el nálunk az ötven órás közösségi szolgálatot. Az itteni délutánokat tanulással kezdjük – kettőtől négyig tanulóidő van.” – folytatja Mátyás.
Ehhez többletet jelent az itt használható infrastruktúra is: sok otthonban nincs meg a csendes légkör, az írasztal, vagy a sok feladathoz szükséges számítógép. Elakadás, nehézség esetén pedig segítenek az önkéntesek. Négytől már közösségi programok vannak: ez lehet foci, társasjáték vagy épp közös főzés.
Ezek a programok legalább olyan fontosak, mint a leckeírás, ugyanis olyan készségeket fejlesztenek, olyan szokásokat alakítanak ki, amik a tanulók további életére is hatással lesznek. „Az egyik kedvenc példám erre a közös, együtt elfogyasztott uzsonna. Az frissen érkező diákokra már nem nekünk kell rászólni, ha nem akarnak velünk egyszerre asztalhoz ülni, hanem a többiek, mert nekik erre már belülről jövő igényük van.” – avat be a mindennapokba Mátyás. Mónika a tanodai hitéletet is kiemeli: „Ünnepi alkalmakkor egy-egy Biblia körüli beszélgetés alkalmával hihetetlenül jó látni, hogy a diákjaink mennyire komolyan veszik a megbeszélt üzenetet: tétje, következménye van számukra és önmagukra vonatkoztatják.”
(A cikk nyomtatott változata a TÜKÖR 3. évfolyamának 2-3. számában jelent meg)