A Hős utca két háztömbje a 10. kerület megdöbbentő szegregátuma, mélyszegénységben élő, főként cigány családokkal. A környéken nincs több lakóház, ha megürül egy szoba-konyhás lakás, azt befalazza az önkormányzat, hogy újabb családok ne tudjanak odaköltözni. Ősz óta minden vasárnap van gyerek-istentisztelet az egyik családnál.
Dani Eszter hat-hét évvel ezelőtt kezdett el ide járni – kezdi a beszámolóját Tukacs Gitta, gazdagréti presbiter, aki most önkéntesként foglalkozik a gyerekekkel a Hős utcában. – Eszter ezek között az emberek között elemében érzi magát. Kárpátaljai gazdag tapasztalatai után Budapesten a Hős utcával kezdte a romák közötti szolgálatot, Balássy Andrással, a Budapest-Törökőri Református Gyülekezet lelkészével együtt. Aztán bekapcsolódott a híres lelkész, Dobos Károly unokája, Ágoston, akit a hegedűjével nagyon hamar befogadtak a cigányok. Kéthetente jött, kísérte az énekeket, és hirdette az evangéliumot. A Vasárnapi Iskola Szövetség is itt volt pár napos evnagélizáción, és mások is csatlakoztak, például Kerekes Péter, akivel most együtt szolgálunk.
Hogyan tudtak kapcsolatba kerülni a családokkal, a gyerekekkel?
Úgy kell elképzelni a Hős utcát, hogy van két tömb, közötte egy játszótér, ami szép, ha nem szemetes. Van egy kis focipálya – szakadozott dróthálóval, meg egy füves, néhol saras terület. Jó időben lent voltunk a játszótéren, a zenére sokan összegyűltek, beszéltünk, imádkoztunk meg énekeltünk. Nyáron Ágoston elbúcsúzott, hogy nem tud többet jönni, és hagyott tízezer forintot szeretetvendégségre. Úgy gondoltuk, hogy legjobb, ha az egyik befogadó családra bízzuk a rendezést. A házigazdánk és a felesége is szakács, sőt a lányuk is annak tanul. Csülökpörköltet főztek. Már menet közben, ahogy a romáknál ez szokásos, jöttek az emberek, és egy cigány nem mond nemet, ha valaki enni kér. Voltak, akik fönt is ettek a lakásban, lent is ettek a téren, úgyhogy nem sikerült mindenkit megvendégelni, de ezt ők szervezték, úgy, ahogy ők gondolták. Nem hiszem, hogy jó lett volna, ha mi beleszólunk.
Mikor indult el a Hős utcai gyerek-istentisztelet?
A szeretetvendégség 2013 nyarán volt, és ahogy jött az ősz, az iskola és a hűvösebb idő, Imre felhívta magához a gyerekeket. Így alakult ki ez a vasárnap délutáni alkalom. Ősztől a közelmúltig egy koreai házaspár is besegített, akik a Déli pályaudvarnál a hajléktalanoknak tartanak istentiszteletet. Kim Pál református lelkész és Kati, a felesége tanárnő. Kati már jól beszél magyarul, nagyon éleslátású asszony, addig-addig fűtötte Pált, hogy végül elindítottak egy gyerek-istentiszteletet az A épületben is. Mi a B épületben vagyunk, és a gyerekek zömében innen jönnek Imréékhez az istentiszteletre, mert nincs világítás a lépcsőházakban, és a szülők nem szívesen engedik át a kisebbeket a másik tömbből.
Hány gyerek jár rendszeresen hétről hétre?
12-15 gyerek van, és mindig már várnak minket. Köszönnek előre, hogy „Áldás, békesség!” Némelyiküknek ismerjük a szüleit is, de a többségüknek nem. Van, aki megkér, hogy kísérjük haza a gyerekét, de csak az ajtóig. Városban már egy lakótelepi házban sem nyitják ki neked az ajtót, és itt sem.
Milyen feladatok adódnak még a gyerekek között a hittan mellett?
Az egészségükért is tenni kell. Hepatitis B járvány volt az ősszel. Meg voltak rémülve. Mondtam a gyerekeknek, hogy kezet kell mosni, és amikor hívtuk őket az alkalomra, szaladtak előbb haza kezet mosni. Azt tapasztaljuk, hogy tanulékonyak, kíváncsiak, és mindegyik válaszolni akar, amikor kérdezünk.
Merre, hogyan lehetne továbblépni a Hős utcában?
Kim Pál és Kati most az A épületben is tartanak alkalmat. Nyáron ők hoztak több – koreai fiatalokból álló – zenész missziós csoportot. A gyerekek azóta is kérdezgetik, hogy mikor jönnek a mi „kínai” barátaink. Én szerettem volna további lehetőségeket, de segítség nélkül roppant nehéz. Nem tud kialakulni közösség, a lakások picik és nincs közösségi helyiség. Ha nem fogadna be minket Imre, akkor nem tudom, hol jönnénk össze a gyerekekkel. De az ő lakásbérlete is bizonytalan, mert el van maradva a lakbérrel. Nagyon beteg, tizenegyszer műtötték az elmúlt három évben. Ez is rengeteg pénz! Télen csontig hatoló lábszárfekélye volt. Ha nem viszem orvoshoz, mára már lehet, hogy nem él. Elfogyott a közgyógyellátása, és segítség nélkül nem tudta volna megvenni a kötszert és a fertőtlenítőt. Számunkra elképzelhetetlen gondokkal küzdenek: a náluk lakó siketnéma fiúnak, akit befogadtak, nem volt annyi pénze, hogy beiratkozzon a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségébe, pedig az olyan előnyökkel járna, hogy ingyen utazhat, közgyógyellátást kaphat és segítenek neki munkahelyet találni. Végül adtam neki kölcsön azzal, hogy ha majd lesz pénze, visszaadja.
Akkor mi itt a jövő?
Úgy tűnik nekem, hogy lassan ki akarják üríteni a tömböket. Azon a környéken nincs több lakóház, Fel akarják számolni a gettót. Van egy olyan tervünk, hogy elmegyünk Sipos Zoltán zsinati cigánymissziós referenssel az alpolgármesterhez, hogy mi az elképzelés a lakók sorsáról. Mire számítsunk? Ameddig lehet, én járok a Hős utcába, és remélem, hogy amit mi ezeknek a gyerekeknek megtanítunk, az, ha felnőnek, sőt még akkor is, amikor az örök hazába mennek, eszükbe jut. Mert egyszer egy előadásból az ragadt meg bennem, hogy amikor meghalunk, a hallásunk szűnik meg utoljára, és talán ezek az énekek majd ott csengnek a fülükben.
A gyülekezet, ahová jár, mutat hajlandóságot, hogy részt vegyen ebben a szolgálatban?
A 11. kerületben, Gazdagréten vagyok presbiter. Amikor a presbiteri hétvégén beszéltem arról, hogy Isten elhívott a szegények szolgálatára, nagy volt a döbbenet. Megbeszéltem az ifivezető lelkésszel, hogy nyáron evangélizációra eljönnek a Hős utcába zenélni. Fogunk gyűjtést is szervezni, hogy bekerüljön a „gyülekezeti köztudatba", hogy támogatni kell a cigányokat.
Mi a realitása annak, hogy a református gyülekezeteket meg lehet szólítani azzal, hogy segítsenek a romákon?
A zsinat elfogadta a cigánymissziós stratégiát, és mellette ott van a cselekvési terv, azt is elfogadta, csak nem tudom, mennyire ment át ez a köztudatba. Mert ebben benne van, hogy minden gyülekezet kötelessége a cigánymisszió.
Konkrétan mire vállalkozik és mit tud tenni egy-egy gyülekezet?
Szerintem nagyon sokat. Ha csak arra gondolok, hogy a megbékélés elősegítése milyen fontos a a többség és a kisebbség között. Vagy egyáltalán a cigányok elfogadásának elősegítése. Ez minden, magát keresztyénnek valló, ember kötelessége! Több ismeret, információ kellene, többet kellene erről beszélni. Az elképzelésemet, hogy ebben az évben a Gazdagréti Gyülekezettel szolgálunk a Hős utcai cigányoknak is, a vezető lelkészünk is támogatja. Körbeküldtem egy e-mailt, hogy mélyszegénységben élő családoknak, akik a testvéreink, bútorokra lenne szüksége. Eddig két felajánlás érkezett.
Gondot okoz, hogy túl sokat kérnek a szegények?
Nem, mert mi nem segélyezünk, hanem beszélgetünk, és ha meghalljuk, hogy valamire szükségük van, akkor, ha tudunk, segítünk.
Nem is volt ilyen elvárás a tömblakók részéről?
Nem. Igaz, a szolgálótársam, Péter még azt is ellenezte, hogy a gyerekeknek édességet adjunk, nehogy a cukorkáért járjanak istentiszteletre. Mi azt tapasztaltuk, hogy nem élnek vissza azzal, ha kapnak valamit. Karácsonykor a törökőri gyülekezet adott családi csomagokra pénzt. Imre bácsi állította össze a listát, hogy melyik család kapjon belőle. Akinek a gyereke járt hozzánk, az jött a gyerekkel együtt, és odaadtuk a csomagot. Közben Imre elbizonytalanodott, hogy ez vagy az a család miért nem kap, de emlékeztettük, hogy ezt előre megbeszéltük, és mi azt csináltuk, amire ő rámondta az áment. Imre be is látta ezt. A Hős utcában minden vasárnap várnak ránk, és hiányolják, ha valamelyikünk nem ér rá. Mielőtt odaérnénk, a sarkon találkozunk Kerekes Péterrel, imádkozunk, és úgy megyünk szolgálni.
Egy korábbi riport a misszióról itt olvasható.