Evangélium és kultúra – Országos Cigánymissziós Konferencia Berekfürdőn 2016. szeptember 30-október 2.
Több mint százhatvan résztvevő jött el Berekfürdőre az ország legkülönbözőbb pontjairól és Felvidékről, hogy a háromnapos országos cigánymissziós konferencián együtt legyenek igetanulmányozásban, szakmai munkában és közösségben.
„Jól tetted, hogy eljöttél” – hangzott az ige az Apostolok cselekedeteiből az első este nyitó istentiszteletén, ahol Gregussné Buzás Irén, a Tiszáninneni Református Egyházkerület cigánymissziós referense hirdetett igét. A lelkésznő Péter és Kornéliusz találkozásáról beszélve a megszokásokból való kilépésre buzdított. Péter Kornéliusszal való találkozásakor a pogányokra is kiáradt a Szentlélek, ehhez azonban minkettőjüknek ki kellett lépni a komfortzónájukból. Isten hatalmasabbat mutatott Péternek, mint a saját kulturális háttere, és Isten nekünk is sokkal többet akar adni, mint amire számítunk. „ Azért jött létre ez a konferencia, hogy minket is átformáljon Krisztus” - mondta. Mit kell ehhez tennünk? Engedelmeskedni Isten hívásának. A változásra való vágyunkat az istentisztelet végén egy szimbolikus tettel is kifejezhettük: egy papírra leírhattuk vagy lerajzolhattuk, mi az, amiben meg szeretnénk újulni, amihez kérjük Isten segítségét.
Mivel sokan sokfelől jöttünk, az első este a találkozás vagy a viszontlátás örömének jegyében telt. „Mint egy nagy család” – fogalmaztak többen is az együttlét hangulatáról. Valóban nagy: van, aki a felvidéki Csatáról, mások a somogyi Büsüről, a hajdú-bihari Pocsajról és Esztádról, a zempléni Olaszliszkáról, a dél-alföldi Jánoshalmáról, és még megannyi helyről érkezett, hogy megossza cigánymissziós tapasztalatait, kérdéseit és tovább épülhessen.
Az este további része tehát ismerkedéssel, a korábbi konferenciák és találkozások emlékeinek közös felelevenítésével és az azokból összeállított játékkal telt a szervezők: Nyeső Ágnes és Sztojka Szabina vezetésével, később pedig egy programon kívüli közös éneklésbe torkollt, ahol a különböző gyülekezetek tagjaiból spontán összeállt zenekar dicsőítéséhez egyre többen csatlakoztak.
A szombat reggel további létszámnövekedést hozott, hiszen délelőtt csatlakozott hozzánk a két református cigány szakkollégium: a debreceni WISZ és a budapesti RefoRom teljes csapata is.
A délelőtt kiscsoportos bibliatanulmányozással indult, amelyet Dani Eszter vezetett föl, Zákeus történetét vizsgálva. A gazdag, de a közösségben megvetett vámszedő Lukács evangéliumában bukkan föl (19. fejezet). Jézussal való találkozásából Dani Eszter az Istennel való megbékélés, és nyomában a közösséggel való megbékélés vonatkozásait emelte ki.
Zákeus idején a vámszedők abból éltek, amit a rómaiaknak juttatott vámon felül beszedtek, ennek pedig nem volt fix összege. Mivel a templomba nem mehetett olyan hívő, akinek valakivel rendezetlen ügye van, a vámszedőknek esélyük sem volt, hogy a zsidó vallási közösség tagjaivá legyenek. Ehhez a kétszeresét kellett volna visszafizetni annak, amit másoktól igazságtalanul elvettek, nekik pedig az egész jövedelmük erre alapult. Amikor tehát Jézus megszólította őt, azzal kihívást intézett nemcsak Zákeushoz, hanem az egész közösséghez is.
Az igével töltött idő után Lakó István Evangélium és kultúra című előadása következett. A nyolcadik kerületi gyülekezetplántáló lelkész a konferencia fő témáját tekintette át, és mint mondta, ő is szívesen hallgatott volna erről előadást, hiszen szolgálatában nap mint nap felmerül ez a téma. „Jézus olyan lett, mint te meg én – de most olyan, mint te, vagy olyan, mint én?” – vetette föl a kérdést, hiszen csak egyetlen Evangélium van, de az számtalan kultúrában jelenik meg. Jézus a zsidó kijelentés történetébe érkezik, de amikor egy más kultúrába visszük az örömhírt, nem feltétlenül tudjuk végigmondani a teremtést, bűnbeesést, prófétákat, hogy megértessük a megváltást. Jézusban azonban Isten országa jött közénk, a benne megjelenő teljesség, békesség és szabadság iránti vágy minden emberben ott van. Így minden kultúrában találunk valamit, ami révén Krisztushoz kapcsolódhatunk.
A görögök között hirdetve az evangéliumot az első keresztények Jézust egyszerűen Küriosznak, azaz Úrnak nevezték. Akkortájt ezt a szót a császár megnevezésére használták, hiszen ő volt az ismert világ ura, ő hozta a törtvényeket, indította a háborúkat, szedte az adót. A keresztényeknek ez a kétszavas hitvallása tehát válasz volt a körülvevő kultúra kihívására. Missziós útjain maga Pál apostol is alkalmazkodott a hallgatóságához. Amikor a görögöknek igét hirdetett, az ő istentapasztalatukból, a gondviselésből indult ki: „esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet” (ApCsel 14.17). Máskor az athéniak „ismeretlen istennek” emelt szobrát és az általuk ismert költő sorait hívja segítségül az evangélium hirdetéséhez. Ugyanakkor Pál sosem áll meg félúton. Nem az ismeretlen istent, vagy az eső és a termés istenét hirdeti, hanem Jézust. Hasonló, de későbbi lelemény, amikor az inuitok közé érkező misszionáriusok Isten Fókájának nevezték Jézust, hiszen az Északi-sark környékén élő népek még sosem láttak bárányt.
Nekünk is feladatunk, hogy a saját és a minket körülvevő kultúrákban érzékenyen, figyelmesen mutassuk ki az evangélium és azt befogadó közeg határait. Ez különösen nehéz lehet olyan esetekben, amikor mi magunk is érintettek vagyunk. Eddigi tapasztalataink, neveltetésünk, történetünk úgy befolyásolja a látásunkat, mint egy észrevétlen, de homályos szemüveg. Sokszor csak akkor vesszük észre, hogy rajtunk van, mikor egy másik kultúrával találkozunk, ahol nem magától értetődő, ami számunkra az. Az ilyen találkozások így különösen áldottak lehetnek.
Saját konkrét helyzetünket már kiscsoportos műhelyben beszéltük át olyan témák mentén, mint a párválasztás és házasság, a gyereknevelés vagy a temetés és virrasztás hagyományai. Itt szűkebb körben lehetett mesélni és vitázni arról, mi az, ami az evangéliumi keresztyénséget gazdagítja, és mi az, ami ellenkezik vele a cigány vagy a helyi hagyományokban. Sőt, az is kérdés, mennyire élnek még ilyen szokások. Szóba került például a halott melletti virrasztás esete, amely nem csak roma hagyomány volt egykor, hanem általánosan elterjedt szokás. Amióta azonban a halottakat nem házaknál ravatalozzák, a halál „sterilizálódott”, megszűntek azok a folyamatok, amelyek segítségével el tudunk szakadni a halottól, és ami segít végigélni a gyász folyamatát. Ezért különleges érték, hogy roma közösségekben helyenként még ma is él ez a tradíció, amely formát és keretet ad a halállal való szembenézéshez.
A tartalmas és mozgalmas nap Lakatos György és a cigány és nem cigány fiatalokból álló Romano Glaszo – azaz Emberi Hang – nevű zenekarának koncertjével és táncházával ért véget. Autentikus magyar, balkáni és latin cigány dallamokkal tették felszabadult örömünneppé a szombat estét.
A vasárnap „morzsaszedéssel”, az előző napok értékelésével kezdődött, áttekintve, mit viszünk haza az itt hallottakból és megtapasztaltakból. Volt, aki őszintén hálás volt a Zsinatért, és hogy támogatja a cigánymissziót és az ehhez hasonló események létrejöttét. Többen kiemelték, hogy milyen jó ebben a közegben megtapasztalni azt, ami a világban olyan ritka: romák és nem romák közösségét Krisztusban.
A programot istentisztelet zárta, melyben Dani Eszter a Rómaiakhoz írott levél 14. részét magyarázta. A levelet Pál egy olyan gyülekezetnek írta, ahol feszültségek voltak. A korábban Rómából elűzött (keresztyén) zsidók visszatértek a városba. Az ott élő nem zsidó hívőknek eltérő szokásaik voltak: nem tartották a szombatot, az étkezési rendjük is szabadabb volt. Ez feszültségekhez vezetett, a megoldás mégsem az volt, hogy külön gyülekezetbe járjanak: Pál egységre hívja őket. A mi gyülekezeteinkben is lehetnek kulturális problémák, de ez nem írhatja fölül azt, ami összeköt minket. „Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?” Közös bennünk, hogy mindannyian Isten befogadottjai vagyunk. Dönthetünk, hogy saját megszokásainkkal viszonyulunk egymáshoz vagy igazsággal, békességgel és örömmel a Szentlélekben. Utóbbi nem könnyű, de van segítségünk: Isten Szentlelkét kérhetjük, Jézus ígéretet is tesz rá, hogy ha kérjük, megkapjuk.
Lelki épülés és a mindennapos kérdések tehát nem külön-külön, hanem szoros összefüggésben kerültek a programba, hiszen az első keresztyén gyülekezeteknek írott levelek ma is aktuális problémákra adnak konkrét válaszokat. A kulturális különbségekből adódó feszültségek ellenére Isten egységre hívta az egyházat kétezer éve Rómában éppúgy, mint most Berekfürdőn.