Hírek

Isten országában lettek befogadottak

Az Isten gyermekeként megtalált új identitásról, a közösségi, társadalmi felelősségvállalásról szólnak azok az interjúk, amelyeket roma hívő emberekkel készítettek a református cigánymisszió megbízásából. A beszélgetések nemrégiben kötetbe rendezve jelentek meg a Kálvin Kiadó gondozásában. Az Országodba befogadtál című kiadványt a budapesti Adna kávézóban mutatták be december 8-án. A Parókia Portál tudósítása.

„Elközelített Isten országa, mondja Jézus – erre rímel könyvünk címe, hiszen a benne megszólalók Isten országában lettek befogadottak. Ebben az országban nincs szolga és szabad, cigány és magyar, hanem megtérő bűnös emberek, Isten gyermekei" – mondta köszöntőjében Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója. És valóban: a Rajnai Protestáns Egyház támogatásával megjelent kötetben tizenhat élettörténetről olvashatunk, köztünk élő romák múltjáról és jelenéről, akik immár keresztyénként szolgálnak roma és nem roma magyarok felé.

kép

„Nem könnyű nyomtatásban látni a sorsunkat. A kötetben szereplők olyan dolgokról is meséltek, amelyeket nem mindenki mondott volna el magáról" – jegyezte meg Naszádi Krisztina, a kötet szerkesztője.

Az interjúalanyok és az újságírók részvételével zajló könyvbemutatón felcsendült a Zöld az erdő, zöld a hegy is... kezdetű dal, melyet himnuszának tekint a magyarországi cigányság. „Ennek az utolsó sorát írták át a romák úgy, hogy megáldottál, megváltottál, országodba befogadtál" – indokolta Naszádi Krisztina a kötet címválasztását.

kép

A józsefvárosi TE + ÉN Református Közösség tagjai kísérték a „cigányhimnuszt"

A teljes tudósítás a Parókia Portálon olvasható.

Tekintse meg a könyvbemutatón készült képeket! Kalocsai Richárd képei és Kobza Miklós felvételei