Hírek

Ferenc pápával találkozott a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat delegációja a Vatikánban

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat megalakulásának 10. évfordulóján, népes küldöttség utazott Rómába a szervezet képviseletében, ahol Ferenc pápa a magyaroszági egyházi vezetőket és a cigány szakkollégistákat fogadta.

Október 12-én, kedden este a római Magyar Akadémia dísztermében tartott konferencia keretében bemutatkozott a tíz éve született Keresztény Roma Szakkollégium Hálózat. A Szentszéki Magyar Nagykövetség szervezésében megtartott esten a Vatikán, a magyar kormány, a szentszéki nagykövetség képviselőin túl jelen voltak a szakkollégiumok vezetőinek és diákjainak küldöttei. A szabályok betartásával teljesen megtelt teremben a résztvevők végül együtt elénekelték a cigány himnuszt.

245512918_388546716243083_9029324956728175694_n.jpg

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus metropolita érsek moderálta a konferenciát, miután köszöntötte a résztvevőket. Az előadók közt szerepelt Segundo Tejado Muñoz prelátus, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának helyettes titkára, Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet, Fabinyi Tamás evangélikus püspök, Szakács Sándor, a Társadalmi Felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság képviselője, Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus megyéspüspök, Molnár Erzsébet, a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium lelkész igazgatója és a roma diákok képviseletében Székely Bence, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium történelem-angol szakos hallgatója.

Október 13-án, szerdán Ferenc pápa audiencián fogadta a delegációt: a katolikus egyházfő köszöntötte a küldöttséget, hosszan beszélt a hajdúdorogi metropolitával, aki jelenleg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöki tisztségét is betölti. A találkozóról közös fénykép készült, a látogatók elénekelték a Szentatyának a roma himnuszt, és egy hagyományos cigány kendővel ajándékozták meg a pápát.

245372133_387757879655300_1631417197852206624_n.jpg

A KRSZH-küldöttséggel tartott négy-négy résztvevő a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumból, illetve a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumból. Élményeikről és tapasztalataikról jövő héten olvashatnak honlapunkon.

Forrás: vaticannews.va/hu