Görög Demeterné, a Mátészalka-Kertvárosi Református Egyházközség presbitere is részt vett a gyülekezetben, múlt héten tartott Kiengesztelődési szemináriumon - az alábbiakban az ő gondolatait olvashatjátok a lelki utazásról.
Amikor a Kiengesztelődési szemináriumra kaptam meghívást az Égigérő Közösségi Házba, az első gondolatom az volt, hogy nincsenek haragosaim, nincs szükségem kiengesztelődésre. Miután Isten lecsendesítette a szívemet, akkor ráébredtem, hogy nemcsak nekem, de mindnyájunknak szüksége van rá.
Különösen, ha abban a tanodában szolgálok, amelyik az Országos Református Cigánymisszió égisze alatt működik. Azt is elém hozta az Úr, hogy a gyülekezetekbe is találkozunk sértődött, sőt megkeseredett emberekkel.
Ha nem kezeljük ezeket, még több bűnös gyümölcsöt fognak teremni, úgy, mint a keserűség, neheztelés, harag. Sztojka Szabina – a Református Skót Misszió lelkésze és egyben a Országos Református Cigánymisszió vezetője – volt e három napos, tréninggel összekapcsolt szeminárium vezetője.
Rajta kívül nyolc önkéntes tartott előadást, és tett személyes bizonyságot arról, hogyan munkálta ki Isten a kiengesztelődést a szívükben. A három napos rendezvényen kb. 20 fővel vettünk részt, cigányok és nem cigányok egyaránt.
Mint minden más tevékenységünkben, ebben a kiengesztelődési folyamatban is az az elsődleges feladatunk, hogy meghatározzuk a célt. Összeállítottuk a Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) modelljét, amely a sokszínűség, a sokféleség egységét mutatja.
Mivel az Atya, Fiú, Szentlélek egységben vannak, így Istenben minden bennünk van. Ebből kiindulva építettük fel a kiengesztelődés házát, melynek
alapja: Isten szívének kijelentése,
falai: a sebeink és a gyógyulás,
födémje: a megbánás és a megbocsátás,
teteje: a kiengesztelődés.
A legtöbb időt az alap „megépítésére” szántuk, hiszen ez tartja az egész házat.
Milyen legyen ez az alap?
Jézus, Isten szavát kősziklának nevezte, amely erőt és szilárdságot jelent.
Az olyan ember, aki nincs megerősödve Isten igéjében, azt a megbántottság, a sértődöttség vihara hamar elsodorja.
Akkor építünk jó alapot, ha Istenben gyökerezünk, a szeretete van bennünk és valóban elfogadjuk az Ő kijelentését.
Ezért az elsődleges dolog, hogy Isten eredeti szándékával is megbékéljünk (pl. milyennek teremtett, milyen népcsoporthoz tartozom, milyen a bőrszínem stb.). Meg kell tehát pl. azzal békélnie valakinek, hogy ő cigány.
Isten minden népcsoportnak adott különleges ajándékokat. Ez együtt olyan sokszínűséget ad, mint a gyémánt, ha a nap sugarai megvilágítják.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta.” (Ézsaiás 53,4)
Az önmagunkkal való megbékélés után lehet csak a felebarátainkkal is megbékélni. Nem véletlenül választottam a fenti igét, hisz tudnunk kell, a megbékélésben nagy szerepe van a fájdalomnak.
Sokszor arra fordítjuk energiánk jó részét, hogy ne érjen bennünket sérelem, pedig meg kell a fájdalmakat is élni, mert csak ezek gyógyulása hozza el a feltétel nélküli szeretetet.
Jó hír viszont, hogy Jézushoz, nemcsak a bűneinkkel, de a fájdalmainkkal is mehetünk és letehetjük a kereszthez. Sebeket mindnyájan szereztünk – függetlenül attól, hogy cigányok vagy nem cigányok vagyunk – melyek igen fájdalmasak.
Legyenek ezek a sebek akár egyéni, akár közösségi fájdalmak, be kell gyógyulniuk, mert csak ezután beszélhetünk megbocsátásról, megbékélésről, illetve kiengesztelődésről.
Mindezeket, az előadásokban elhangzottakat, személyes bizonyságtételek és különböző tréningek tarkították:
- mivel szükséges, hogy amint a bűnt, a sérelmeinket, fájdalmainkat is néven nevezzük, így mindenki egy cédulára írta fel
- majd egy másik társával megosztotta, végül jelképesen a keresztre szögezte.
- hasonlóképpen a cigány és nem cigány csoportok is felírták, hogy milyen közösségi fájdalmaik vannak. Jelképesen ezek is a keresztre kerültek.
- a sebeikből gyógyultak bizonyságtétele mindenkit meghatott, de egyben felismertük, hogy nekünk is vannak fájdalmaink.
- bűnvallások is elhangzottak egy-egy csoport nevében (cigány és nem cigány oldalról egyaránt).
Bár nagyon feszített volt a három napos program, mégis felszabadult, jó hangulatban zajlott, ahol megtapasztalhattuk a feltétel nélküli szeretetet.
Ez a szeminárium nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lássuk, felismerjük az ige tükrében:
Jézushoz nemcsak a bűneinkkel, hanem a fájdalmainkkal is mehetünk és letehetjük a kereszthez.
A tréningek pedig sokat segítettek abban, hogy a Szentlélek segítségével mi magunk is felszínre tudjuk hozni a már rég betakart sérelmeinket.
Legyen mindezért Istené a dicsőség!
A jövőre nézve pedig legyen útmutatónk:
„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be Krisztus törvényét.” (Galata 6,2)
Görög Demeterné, presbiter