„A holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött, az egyre erősödő kirekesztés vezetett odáig” – emlékeztetett minket a Budapesti Református Skót Misszió templomában az egyik vendég arra, hogy a szívünk mélyén rejlő gyűlöletmagvaknak milyen szörnyű következményei lehetnek. Az Országos Református Cigánymisszió negyedik alkalommal emlékezett meg a roma holokauszt áldozatairól, összekötve azt a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet-híd közötti szakaszának névadója, Jane Haining skót misszionárius önfeláldozó életútjának felidézésével.
Az elmúlt szűk nyolcvan év alatt könyvtárnyi irodalom született a náci Németország zsidók ellen elkövetett genocídumáról, arról azonban még mindig kevés szó esik, hogy Adolf Hitler népirtó állama hogyan próbálta szisztematikusan eltüntetni láb alól a nép más, ellenségnek vélt csoportjait. Közéjük tartoztak az európai cigányok is, akiket csúcsára fordított, barna háromszöggel (közepén egy, a német Zigeuner, azaz cigány szóra utaló ’Z’-betűvel) bélyegeztek meg, és küldtek vagonszámra megsemmisítő táborokba.
Máig csak becslésekre támaszkodhatunk a porajmosként (lovári, jelentése: elpusztítás) ismert etnikai tisztogatásban elhunyt roma férfiak, nők és gyerekek számát illetően: a történészek többsége 400 és 600 ezer közé teszik az elhunytakat, de sokan elképzelhetőnek tartják a 1,5, sőt, 2 millió áldozatot is. 1972-ben a II. Roma Világkongresszus határozott arról, hogy minden évben augusztus 2. legyen a roma holokauszt áldozatainak emléknapja, SS-katonák 1944-ben ugyanis e nap éjszakáján számolták fel az auschwitz-birkenaui cigánylágert, háromezer fővel végezve.
„Az Országos Református Cigánymisszió 2019-ben azért hívta életre ezt a megemlékezést, hogy református egyházunk tagjai és roma közösségeink minél jobban megismerjék a második világháborúban történteket – hiszen méltatlanul keveset beszélünk róla” – hangsúlyozta Sztojka Szabina, a Cigánymisszió vezetője az esemény fontosságát. Idén a lelkipásztor kezdeményezésére szolgálati helye, a Budapesti Református Skót Misszió adott otthont a csendes főhajtásnak – ezúttal augusztus 5-én, pénteken –, ott, ahol Jane Haining dolgozott.
A misszionárius 1932-ben, a Skót Egyház megbízásából érkezett Budapestre, ahol a misszió leányotthonát vezette 1944-ig. Az internátusban zsidó és református lányok tanultak együtt, Haining pedig minden követ megmozgatott azért, hogy megvédje őket a világháború szörnyűségeitől. Budapest német megszállása után néhány héttel azonban elfogták és Auschwitzba deportálták. Itt hunyt el július 17-én – a vád: kémkedés a briteknek és államellenes, konspirációs tevékenység.
„Az ő élete példa arra, hogyan tudnak eltérő háttérből érkező fiatalok igazi közösséget alkotni” – említette Sztojka Szabina. „Akkor zsidó és református lányok ültek egymás mellett az iskolapadban, ma pedig sok helyen az a kihívás, hogyan tudnak roma és nem roma diákok együtt tanulni. Haining példája megmutatja: igenis lehetséges” – tette hozzá.
Terézváros alpolgármestere, Temesvári Szilvia elmondta, hogy nem csak azért örült a meghívásnak, mert a családja érintett a holokausztban, de a Skót Misszióhoz is szoros kapcsolat fűzi. „Két dologra van szükségünk: áldás és békesség” – köszöntötte a résztvevőket a kerület egyházi ügyekért is felelős politikusa.
Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója mindannyiunk felelősségére hívta fel a figyelmet: „Felelősségünk van abban, hogy tükörbe nézzünk, és meglássuk, hol tévesztettünk utat. A cigány testvéreinkkel történt szörnyűségek nem 1944. március 19-én kezdődtek, sokkal hosszabb út vezetett odáig. A mindennapokban sok olyan folyamatot látunk, ahol a megkülönböztető gyakorlatok alattomosan, lopakodva jelennek meg. Érzékenyebbnek kell lennünk minden olyan cselekedetre, ahol cigány testvéreinket hátrányosan megkülönböztetik, az egyháznak pedig bárkává, menedékké kell válnia ilyen esetekben.”
A Református Szeretetszolgálat felzárkózási osztályvezetője, Eperjesi Tamás hasonlóképpen a múlt tanulságait emelte ki: „Egy ilyen eseményen nem csak az elhunytak emlékét ápoljuk, de azt is felidézzük, hogy mit kell másképp csinálnunk. Ebben a hagyományban lángot, nem pedig hamut adunk át” – mondta.
A protestáns együttműködést erősítve Oláh Róbert, a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztályának szakmai referense is részt vett a megemlékezésen, aki kiemelte: „Egy ország akkor gazdag, ha segíti a szegényeket. Egy ország akkor erős, ha támogatja a gyengéket. Ha odafigyel a sebezhetőkre, sebezhetetlenné válik.”
Sztojka Szabina áhítatában a 121. zsoltár és az ApCsel 10,34-35 alapján osztotta meg a megemlékezés résztvevőivel igei gondolatait. „Ebben a két igeszakaszban benne van a segítségkérés, és a megalázkodás Isten akarata előtt – aki nem volt személyválogató.” A lelkész az igékhez kapcsolódóan megosztotta személyes emlékeit is a kirekesztéssel kapcsolatban.
„Ma pedig lemondunk településekről, iskolákról, gyülekezetekről, mert ott már úgy sem él senki. De él. Csak cigány. Imádkozzunk, hogy ne csak emlékezzünk, hanem életünk minden terén megmutassuk, hogy egymás testvérei vagyunk. Akkor is, ha minden porcikánk tiltakozik ellene, hiszen Isten így formál minket Jézus képmására” – fűzte hozzá a lelkész.
Az imaközösséggel, énekekkel (Carlaw Judit Söndi, Imréné Csathó Magdolna és Mata András – utóbbi cigány hallgatókat is hozott magával) és versolvasással (Ignácz Andrea Babindák István: In memoriam cigáy népem című versét olvasta fel) összekötött áhítat után a Budaörsi Tanoda tagjainak megdöbbentő erejű előadásával zárult az esemény. A „Halálra táncoltatott lány” címet viselő holokauszt-ballada a zene, a tánc és az ének eszközeivel nyújt bepillantást a népirtás történetébe. „Amikor csak elmeséltük a roma holokauszt történetét a fiataloknak, senki sem értette meg, mi történt. Ezért nyúltunk a művészethez, amely az érzelmekre hat, és sokkal kézzelfoghatóbbá teszi a szörnyűségeket, mint ha csak szavakat használnánk” – mondta Lakatos György tanodavezető.
Manapság, amikor a szélsőséges eszmék egyre nagyobb teret nyernek, amikor egyre magasabbak a falak a közösségek között, nem csak szavakkal, de tettekkel is meg kell mutatni, hogy Jézus egészen más üzenetet hagyott ránk: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük.” (Máté 7,12) Legyünk hát testvérei egymásnak, és lássuk meg minden embertársunkban Isten csodálatos képmását!
