Hírek

Emberhalászok a konyári gyülekezetben

A Cigánymisszió Együtt-egymásért programja keretében útrabocsátó istentiszteletre került sor a hajdú-bihari Konyár református gyülekezetében, ahol a közösség lelkipásztora áldáskívánással küldte szolgálatba munkatársait.

Gyülekezeti közösségfejlesztő munkatársképzésünk azzal a céllal indult két évvel ezelőtt, hogy szakmai ismereteket nyújtson a már korábban is cigányok között szolgálóknak, akik egyúttal felkészült segítői lehetnek a települések lelkészeinek.

kép

Az évi öt hétvégés képzéssorozat mellett a diákoknak programokat kell megszervezniük közösségeikben, így mindig áldásos pillanat, amikor a résztevőket saját gyülekezetük bocsátja útra a misszió rögös útján.

Így történt ez decemberben Újlétán, majd januárban Pocsajon, február 23-án pedig a konyári testvérek kértek áldást munkájukra. Balogh Gyuláné, Gyirgyó Dénes és Gyirgyóné Sanyó Tímea hosszú ideje szolgálnak Konyáron és a környező településeken, aktív résztvevői és segítői a Cigánymisszió rendezvényeinek.

kép

A vasárnapi istentiszteleten Tomes Attila, az Együtt-egymásért program mentora hirdette Isten igéjét Lukács 5,1-11, a csodálatos halfogás története alapján. Ebben Jézus nem csak, hogy megmutatja hatalmát a szakadozó hálókon keresztül, de rögtön el is hívja első tanítványait. Mint ahogyan ma készíti fel többek között a képzésen keresztül Péter utódjait.

Az alkalmon többen is szolgálatot vállaltak a program résztvevői közül: Körmös Mária igét olvasott, Simon Antal a zenei szolgálatba kapcsolódott be, Lakatos Krisztián a 33. zsoltárt olvasta fel imádságként, Rácz Miklós, Teveliné Szilágyi Anita, és édesanyja, Piroska pedig bizonyságot tettek a gyülekezet előtt.

kép

Mityu fiatalon nehezen fogadta el cigányságát, megtérése után azonban azon munkálkodik, hogy romák és nem romák egyaránt rátaláljanak Isten útjára. Anita fiatalon tolószékbe kényszerült, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy mosolyt csaljon minden vele szembe jövő arcára – akár még azon orvosokéra is, akik fásultan és kiégetten fogadták nemrég a kórházban. Édesanyja a betegségét tapasztalva keservesen kiáltott az Úrhoz hónapokon keresztül, mígnem megbékélt helyzetével – ma pedig mindketten az újlétai gyülekezet aktív tagjai.

Az istentisztelet keretein belül Fitos Renáta szakmai vezető bemutatta az Együtt-egymásért program részleteit, majd Erdőhátiné Fürj Anikó, a konyári egyházközség lelkipásztora egy-egy igével kérte Isten áldását a projekt helyi résztvevőire, Éva nénire, Dénesre, és Tímeára.

kép

A meghitt pillanatokat szeretetvendégség követte, a napot pedig hosszú, de annál tartalmasabb és bensőségesebb beszélgetéssel zártuk.

Isten áldja meg az útra bocsátottak, illetve a Konyári Református Gyülekezet életét és szolgálatát!

Fotók: Dezső Attila

Még több kép az istentiszteletről ide kattintva!

Összefoglaló videó az Együtt-egymásért programról:

*

Kedvezményezett neve: Magyarországi Református Egyház
Konzorciumi partner neve: Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága
Projektazonosító: EFOP-1.3.7-17-2017-00165
Projekt címe: Együtt-egymásért
Támogatás összege (Ft): 49 999 920 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt megvalósításának kezdete: 2018.01.01.
A projekt fizikai befejezésének határideje: 2021.12.31.