Hírek

Elindult a jelentkezés a Snétberger Zenei Tehetség Központ 12. évfolyamára!

A Nemzeti Tehetség Központ elkötelezett híve a tehetségek támogatásának. Kiemelt programjuk a Snétberger Zenei Tehetség Központ, mely idén már a 12. évfolyamát kezdi.

Minden évben hatvan zeneileg különlegesen tehetséges, elsősorban hátrányos helyzetű fiatalnak biztosítanak lehetőséget arra, hogy iskolai tanulmányaival párhuzamosan részt vehessen tehetséggondozó programjukban egy éven keresztül. A 12 hetes bentlakásos kurzust (6 hét nyáron, 3-3 hét ősszel és tavasszal) a Balatontól nem messze található Felsőörsön szervezik, rendkívül modern, korszerű körülményeket biztosítva a diákoknak. A képzés a diákok számára teljesen ingyenes.

Az alapító-névadó Snétberger Ferenc gitárművész vezetésével működő Programban elismert művész-tanárok és kiváló mentorok dolgoznak. A 12 hetes kurzusok alatt a diákok egyéni tanrend szerint, a képeségeikhez igazított zenei fejlesztésben vesznek részt, emellett számos más kompetencia-fejlesztést kapnak a Központ munkatársaitól, illetve a közismereti tárgyakban való haladást is biztosítják tanulószoba segítségével. Ezen túlmenően fellépési lehetőségeket is biztosítunk a Snétberger Alapítvánnyal együtt, színpadi tapasztalatszerzést teremtve ezzel a fiatal tehetségek számára.

A jelentkezési űrlap ide kattintva érhető el.

További információ a snetbergerprogram@ntk.hu címen kérhető.