„Egyszerre magyar meg cigány is vagyok” – 1956 cigány hősei, 2. rész

Csányi Sándor „Cigány” (1929-1959)

Csányi alkalmi munkákból tartotta el magát, 1956 tavaszától november 4-ig előzetes letartóztatásba került köztörvényes bűncselekmény gyanúja miatt. Szabadulása napján egyből csatlakozott a Thököly úti felkelőcsoporthoz, négy nappal később azonban befejezték a kilátástalan küzdelmet. Egy évvel később, október 1-jén fogták el, 28-án pedig kivégezték - emlékét őrzi az utókor; fényképe és neve a Terror Háza Múzeum Andrássy úti Hősök Falán a forradalom mártírjai között szerepel.

Kolompár Mátyás (1924-1957)

A hatgyerekes vándoriparos a kiskunmajsai forradalmi eseményekben játszott tevékeny szerepet: a helyi vásár miatt is hatalmas duzzadt tömeg Neményi József begyűjtési hivatali elnök lemondását követelte, majd a nagydarab Matyit küldték le érte a pincébe. Az elnököt halálra verte a felbőszült nép, Kolompárt pedig november 26-án elfogták. Noha 12 év börtönre ítélték, emberölés vádja miatt 1957-ben kivégezték Kecskeméten.

1956-os cigány hősök a Magyar Posta bélyegsorozatán (2018)

Fehér Nándor (1941-2004)

A „Kiscigány” talán a forradalom legfiatalabb – 15 éves – roma származású résztvevője volt, évtizedekkel később így emlékezett vissza csatlakozására: "Elmentünk a Rudas fürdőbe, onnan jöttünk haza, és akkor már a villamosok álltak. Kiabálták: aki magyar, velünk tart! Hát mondom, én megyek velük, mint a franckarika. Persze, hogy megyek. Mert én egyszerre magyar meg cigány is vagyok." Részt vett az október 23-i tüntetésen, majd a Rádió épületének ostromában. November elsején beállt a Ferenc tériek – Tűzoltó utcaiak közé, ahol őrszolgálatot teljesített, s kitartott még a szovjetek bejövetele, november 4. után is. 1956 decemberében a megtorlás elől Ausztriába szökött, ám hamarosan hazatért, 1957. március 28-án letartóztatták. Fiatalkorúként két és fél év börtönre ítélték, 1959. április 3-án szabadult.

Tankok a budapesti Szabadság téren (Fotó: Christopher Squire, Amerikai Nagykövetség)

Fátyol István (1929-2004)

A Faluszínház (Déryné színház) egykori világosítója a forradalom idején a színház munkástanácsának elnökhelyettese lett, fegyveres csoportot vezetett, egészen 1956. november 7-ig. Annak ellenére, hogy országos elfogatóparancs volt érvényben ellene, továbbra is aktívan kiállt szabadságharc eszméje mellett, és az államhatalomnak csak hónapokkal később sikerült elfognia őt. 1961-ben szabadult a börtönből, a rendszerváltás után pedig ugyanabban a volt szovjet laktanyában élt, ahol társa, Dilinkó Gábor.

A Soroksári cigány hősök

A forradalom fővároson kívüli eseményeinek fontos helyszíne volt Soroksár, ahol a vándorköszörűs családba született Strausz Károly „Cigány Karesz” (1928-1986) rokonaiból, cigány barátaiból, ismerőseiből önálló cigány szakaszt alakított. Parancsnoksága alatt harcoltak: Horváth László, Kránitz László, Mohácsi Gusztáv, Németh Mihály, Németh Sándor, Petrovics István, valamint a Sztojka testvérek; Gyula, Vince, László és Péter. A budapestiek közül ők tartottak ki a legtovább, egészen november 11-ig, 1959-ben azonban mindannyiukat elfogták. Karesz mindössze 1974-ben szabadult, társait többségében 10-14 évre ítélték.

Strausz Károly a Magyar Posta 2018-as bélyegsorozatán

Cziffra György – a forradalom gyújtólángja

1956. október 22-én este a Zeneakadémián Bartók II. zongorajátékát játszotta a később világhírűvé vált, csodagyerekként indult cigány származású zongoravirtuóz, Cziffra György. A művész később így emlékezett vissza az előadásra: „Elérkezett a nagy nap, s az előjelekkel teli koncert nagy sikert aratott. Valójában ez a közönség kicsiben leképezte a népet, mely torkig volt már a rendszer túlkapásaival, melynek dicsőséges hadtestei immár tizenegy éve elfelejtettek hazamenni. Ez a zene, mely látszólag őrült komplexitása ellenére maga a rend, igazi önfeladást követelt meg, s hatására úgy tört ki a taps a közönségből, mint az olvadt láva. Ez a mintegy kétezer, rendszerint fegyelmezett ember most a magyar himnuszt skandálva tódult ki a koncertteremből, s a környező utcákon és sugárutakon letépett mindent, amit a nemzetiszínen kívül mást is talált. A nép felkelt…”

Cziffra György (Fotó: magánarchívum)

A kecskeméti események – megtorlás a cigányvárosban

A budapesti eseményeken fellelkesült kecskeméti lakosság október 26-án békés tüntetést szervezett, az „Oroszok menjetek haza! Szabad, független Magyarországot akarunk!” jelszavak skandálása, az ÁVH székház és a Megyei Pártház falán levő vörös csillagok leverése, a politikai foglyok kiszabadítása azonban sok volt a rendvédelemnek, és a tömegbe lőtt. A katonák ezt követően dúlták fel a kecskeméti cigányvárost, fegyverek és lőszerek után kutatva, majd miután semmit sem találtak, másnap folytatni akarták a keresést. Ekkor azonban – Gyurkó Lajos jelentése szerint – fegyverekkel fogadták őket, az ezredes pedig nem habozott elrendelni a cigányváros repülőgépekről történő gépágyúzását. A légi csapás következtében sok férfi, nő és gyermek vesztette életét. Az életben maradt férfiakat kihajtották a telepről, majd távolabb lelőtték őket. Nevüket nem tudjuk, sorsukat nem őrizte meg az emlékezet. Sokan jeltelen sírban nyugszanak, hozzátartozóikat sem értesítették halálukról.

A kecskeméti cigányváros (Fotó: Fortepan)

1956 cigány hősei egész Magyarország hősei – emlékezzünk rájuk!

Az írás Szabóné Dr. Kármán Judit romológus, nevelésszociológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Romológia Tanszék vezetője által jegyzett „Cigányok az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei között” című tanulmány alapján készült.