Boldog, nyüzsgő alsósok és szélesen mosolygó, kíváncsi felsősök tekintete pásztáz minket, ahogy belépünk a Nyírbátori Református Általános Iskola aulájába. Az első emeleten kisebb csoportban ötödikesek éppen a János vitézről beszélgetnek. Mikor arról kérdezzük őket, miért szeretnek ide járni, kórusban válaszolják: nincsen veszekedés és verekedés. Ebben az iskolában cigány és nem cigány gyerekeknek egyaránt helye van, hiszen itt a gyermek tehetségének megtalálása, és annak kibontakoztatása a cél. Riportunk.
„Egy Lélek által mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg.” (1Korinthus 12,13)
Iskolaindítás
Nyírbátor, a Nyírségi Egyházmegye második legnagyobb egyházközsége, tagjainak száma közel ötezer. A gyülekezetnek 1948-ig volt iskolája, így mindig ott volt a vágy, hogy egyszer újra megnyissák a kapuit. Amikor az iskola újraindításának gondolata felvetődött, a presbiterek egyöntetű javaslatuk kirajzolódásával a gyülekezet elé vitték a kérdést, hiszen a közösségi támogatás nélkülözhetetlen. Szándékuk az volt, hogy jövőt építsenek, és az „alvó reformátusokat” felébresszék – fogalmaz Dr. Báthori Gábor, nyírbátori presbiter, a Református zsinat tagja, a gyülekezet főgondnoka. „A mindennapi szóhasználatban ez egy táblacserés iskola, ahol az egyházközség minden előnyével és hátrányával együtt vette át az iskola fenntartásával járó feladatokat” – mondja a főgondnok úr.
A nyírbátori általános iskolában nem az a cél, hogy uniformizálják a gyerekeket, a legfontosabb, hogy mindenki kibontakoztathassa tehetségét. „Isten gyermekei vagyunk, különböző képességekkel. Egy közösségbe nagyon sokféle gyerek belefér” – mondja Trefánné Bagdi Gizella az iskola igazgatónője, akinek hivatásszeretetét és elkötelezettségét bizonyítja a pályán eltöltött negyvenegy év, melyet tavaly Apáczai Csere János-díjjal is elismertek. Inkluzív nevelés mesterszakos végzettséggel is rendelkezik, ahol az együttnevelés pszichológiáját is megtanulta. Ennek nagy hasznát veszi az integrált oktatás megvalósítása során, az az eltérő képességű, felekezetű, a különleges bánásmódot igénylő, a roma és nem roma tanulók körében egyaránt.
A gyerekek szívesen járnak ide. Az egyik kislány például azért szeret itt tanulni, mert minden hétfő reggel imádsággal kezdik a hetet, és a legügyesebb tanulókat az egész iskola előtt megdicséri az igazgató néni – meséli. Egy másik kislány a matekórát szereti, mert az „olyan vicces szokott lenni Laci bácsival”. A nyolcadikos fiúk épp hittanórára mennek, de még becsengetés előtt Patrik elmondja: amióta református iskolába jár, többet tanul Istenről. Elárulja azt is, tanulni annyira nem szeret, csak azt, amit muszáj, de versenyszerűen sportol, és bölcsen magyarázza, hogy mi a különbség a kézilabda MB1 és az MB1 B között.
Az iskola nem „versenyistálló”
Az egyházi iskolában nincs semmilyen tagozat, de bizonyos tantárgyakat megemelt óraszámban tanítunk Azt az elvet valljuk, hogy az általános iskola a nevelésről, a magas szinvonalú alapozásról, a továbbtanulásra felkészítésről szóljon. A gyerekek képességeinek fejlesztésére és tehetségük feltárására és kibontakoztatására szakkörökön van lehetőségük, éppen ezért nagyon sok tanórán kívüli foglalkozás van az iskolában. Az igazgatónő elmondása szerint kiváló versenyeredményekkel büszkélkedhetnek, de jó a tanulók továbbtanulási esélye is.
Sokféleségben egységben
Az igazgatónő továbbkalauzolva az iskola életében, elárulja: szereti a rendet, következetes, de hozzá bármikor bemehetnek a diákjai, mindig szívesen látja őket. Azt mondja, a kicsik sokkal bátrabbak, felszabadultabbak. Az iskolában tudatosan alkalmazzák a pozitív megerősítést, a dicséretet, a tanulók eredményeinek elismerésére. A nagyok már nem mindig szeretnek megjelenni az igazgatóiban, főleg ha felelősségvonásról van szó: „mi ugyanúgy élünk a fegyelmező intézkedésekkel, ha a házirend előírásait rendszeresen megszegi valaki, de legjobban a személyes elbeszélgetésben, a meggyőzésben hiszünk” – hangsúlyozza az igazgatónő.
Az iskola szellemiségéhez hozzátartozik az az elv is, hogy abban a sokféleségben és sokszínűségben kell együtt nevelni a gyermekeket, amely a társadalmat is jellemzi. Az iskola az életre nevel, és a felnőtt életben akkor fognak jól boldogulni a diákok, ha az elfogadás és együttműködés elveit minél fiatalabb korban elkezdik megtanulni egy sokszínű közegben. Az igazgatónő szemlélete szerint az integrációba mindenki belefér. Ő nem tesz különbséget cigány és nem cigány, sajátos nevelési igényű, különböző szociális háttérből érkező tanuló között. Úgy véli, a gyerekből kell kiindulni. Nem a versenyeredmény kell, hogy legyen a mérce, hanem az, hogy önmagához képest mennyit fejlődik és gyarapodik a gyermek.
Ha van diszkrimináció az iskolában, akkor az pozitív: a szükségben lévőkhöz megkülönböztetett figyelemmel fordulnak. A nyírbátori általános iskola tantestülete az anyagi gondokkal küszködőkre is gondol, ballagáskor inget, nyakkendőt vesznek a rászoruló gyerekeknek. „Ha azt vesszük észre, hogy a család nehéz körülmények között él, akkor segítünk nekik”– mondja az igazgatónő. Az összes alsós színházba jár, köszönhető a szülőknek, de a rászorulók számára az iskola biztosítja a színházbérletet. A 2012-ben alapított legmagasabb iskolai kitüntetésben, a Timoteus díjban, minden évben hátrányos helyzetű diák is részesül.
Honnan érkeznek a diákok?
A nyírbátori iskola folyosóin nyüzsgő gyerekek között vannak helybeliek és bejárósok, azaz más településről átjáró diákok is, Azok a családok hozzák ide gyermekeiket, akik elfogadják a református értékrend szerinti nevelést. Más iskolákhoz mérten talán következetesebb a házirend, de aki elfogadja, előtte nyitva áll az iskola kapuja. A településen több felekezet is jelen van de nem mindenki akarja egyházi iskolában taníttatni a gyermekét, belekényszeríteni pedig nem lehet senkit. Ezek mind hatással vannak arra, hogy kik jelentkeznek, és kik nyernek felvételt – meséli az igazgatónő.
Hitélet
Az iskolában folyó hitéletről Marcsinák Róbert iskolalelkész mesélt. „Sokszor ki kell igazítani a gyerekeket a hiedelemvilág tekintetében. A cigány gyerekeket például abban, hogy a halottak lelke nem jár vissza” – árulja el az iskola lelkésze. „A legtöbben nem tesznek különbséget a katolikus és a református tanítások között, mert otthon náluk minden elegyedik. A kérdéseikre kapott válaszokat azonban csak akkor fogadják el, ha már kialakult egy személyes, bizalmi kapcsolat, ami nehéz feladat, és ebben a pedagógus személyisége a kulcs. Meg kell érezniük, hogy elfogadjuk őket” – állítja a lelkész.
Mindezt kommunikációs, lélektani technikákkal lehet elérni szerinte. „Tisztában kell lenni azzal, hogy a cigányok érzékenyebbek, más a szociális hátterük, mások az értékeik. Ha elfogadjuk, egyenrangú partnerként kezeljük őket, szeretet mutatunk feléjük, akkor engedelmesek lesznek.” A lelkész legnagyobb élménye, amikor egy-két év után elérte, hogy cigány gyermekek majdnem teljes létszámban megjelentek a templomban. Azt mondja, ekkor látta meg, hogy lehet hatni a hozzáállásukra – ezt úgy érte el, hogy személyes kapcsolatokat épített ki velük.
A cigány gyermekek oktatásában sokat segít a gyakorlatias oktatás, a szemléltetés, ugyanakkor a cigányság is heterogén, és nem lehet sztereotípiákra építeni – teszi hozzá. „Ők érzelmi alapon döntenek. Ha ezt az ember megérti és elfogadja, és miközben velük beszél, egyenrangúnak tekinti őket, feltárja a saját érzéseit, kimutatja irántuk a szeretetét, akkor olyan híd épül, ami összeköt bennünket.”
Mentális nézőpontváltás
„Mentális nézőpontváltásra van szükség” – összegzi a lelkész. A tanároknak, lelkészeknek szembe kell nézniük a tabukkal és az előítéletekkel, akár továbbképzés segítségével, akár új tapasztalatok szerzésével – hangsúlyozza. „A kérdés az, hogy tudunk-e egészen konkrétan a bibliai elvek szerint élni. Törekedni kell megtalálni azt az utat, ami vállalható. Ehhez szükséges a rendszeres kommunikáció, komolyan kell vennünk a Biblia tanításait, időt kell fordítani a gyerekekre, és sokat beszélgetni velük. Az elhatárolás és elhatárolódás nem megoldás. Nem mondhatjuk, hogy nem foglalkozunk ezekkel a gyerekekkel, csak mert ők cigányok, hiszen mindnyájan Isten gyermekei vagyunk – és nagyon sokfélék ebben a társadalomban.”
NY. Á. & B. K.