Hírek

Berekfürdőn folytatódott a Cigánymisszió közösségfejlesztő munkatársképzése

Az Együtt-egymásért (EFOP-1.3.7-17-2017-00165) képzés ötödik alkalmát szervezték munkatársaink Berekfürdőn – a hétvége szombati napját a Magyar Református Egység Napján, Debrecenben töltötték a résztvevők.

kép

Képzésünk első évfolyamának tagjai a berekfürdői Megbékélés Házában folytatták a felkészülést a közösségfejlesztő munkára, immár ötödik alkalommal, május 17. és 19. között. A hétvége során a résztvevők hitéleti és közösségfejlesztési ismeretekkel gazdagodtak, egyúttal megegyeztek a nyárra vállalt, helyi közösségi programszervezési feladatokkal kapcsolatban, melyeket a saját közösségükben kell megvalósítaniuk és koordinálniuk.

kép

Az Együtt-egymásért (EFOP-1.3.7-17-2017-00165) projekt résztvevői május 18-án Debrecenbe látogattak, ahol a Cigánymisszió munkatársaival, illetve a református cigány szakkollégiumok tagjaival részt vettek a Magyar Református Egység Napján, és közreműködtek az ének-zenei szolgálatban. (A eseményről készült tudósításunk ide kattintva érhető el)

A képzés szeptembertől új évfolyammal folytatódik, melynek felhívása hamarosan elérhető lesz honlapunkon.

-----------------------------------------------------------------------------

Kedvezményezett neve: Magyarországi Református Egyház
Konzorciumi partner neve: Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága
Projektazonosító: EFOP-1.3.7-17-2017-00165
Projekt címe: Együtt-egymásért
Támogatás összege (Ft): 49 999 920 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %
A projekt megvalósításának kezdete: 2018.01.01.
A projekt fizikai befejezésének határideje: 2021.12.31.