Hírek

Az álhírek és a vírus ellen

Interjú Tóth Anita országos cigánymissziós referenssel

Hogyan jut el valaki a vírustagadástól az oltás felvételéig? Erről is beszél egy olaszliszkai nő az Országos Református Cigánymisszió „Az oltás életet ment” kampányában. Azoknak is segítenek, akik szeretnének, de bármilyen okból nem tudnak regisztrálni a Covid–19 elleni oltásra, például mert nincs e-mailjük. A részletekről Tóth Anita cigánymissziós referenst kérdeztük.

Miért indították a kampányt?

Munkatársaink többsége túl van a koronavírus-fertőzésen. Sokat imádkoztunk a betegekért, a gyógyulásukért, és túl sokszor kellett már imádkoznunk a gyászolókért, akik a fertőzés következtében veszítették el szeretteiket. Sokat imádkoztunk azért is, hogy Isten áldja meg a kutatókat, tudósokat, legyen elérhető vakcina. Most, hogy ezt megkaptuk tőle, úgy érezzük, buzdítanunk kell az embereket. A tájékoztatás mellett a koronavírus elleni vakcina felvételének ösztönzése a célunk. A tájékoztatásra pedig azért van szükség, mert rengeteg álhír, téves információ éri el cigány testvéreinket, akik között szolgálunk.

Hogyan informálnak, hogyan bátorítanak az oltásra?

Rövid videókkal tájékoztatunk, amelyek elérhetők a ciganymisszio.reformatus.hu oldalon és a YouTube-on. A hiteles információkat Falus András Széchenyi-díjas biológus mondja el például a Covidról, az oltásokról. Hangsúlyozza, hogy bármelyik védőoltás jobb, mint ha megfertőződünk a vírussal, mert nem lehet kiszámítani a Covid lefolyását. Hiszen van, aki könnyen átvészeli, más súlyos tünetekkel megbetegszik, kórházba kerül, vagy akár lélegeztetőgépre is, és sajnos van, aki belehal a betegségbe.

Két rokona hunyt el Covidban, már kérte az oltást

„Az oltás életet ment” videókampányban a vakcina felvétele mellett foglal állást Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának vezetője, Eperjesi Tamás, a Diakóniai Iroda felzárkózási részlegének vezetője és Batyi Krisztina, a Magyar Református Szeretetszolgálat vilmányi családmentora. Két cigánymissziós szolgálattevő is elmeséli saját történetét: Gyirgyó Dénes Esztárról és Gombos Julianna Olaszliszkáról. Julianna például családtagjait veszítette el, két nagybátyja elhunyt a Covidban, ezután döntött az oltás mellett.

Mi a tapasztalata, a cigányság többsége kéri a védőoltást, vagy félnek tőle?

A társadalom azon részében, ahol nehezebb hozzáférni hiteles tájékoztatáshoz, hamarabb felüti a fejét a félelem, és a téves információnak hisznek. Ennek sok oka van: például vannak, akiknek alacsonyabb a kapcsolati tőkéjük, vagyis nem ismernek egészségügyi dolgozókat. Ebben a csoportban felülreprezentált a cigányok aránya.

A mélyszegénységben élők számára nehézség, hogy interneten kell regisztrálni?

Az a tapasztalatunk, hogy a cigány lakosság többsége hozzájut az internethez, még a mélyszegénységben élők nagy része is, de ez azért erősen korlátozott mértékű hozzáférés. Ahhoz, hogy a Facebookot használják, videókat nézzenek, nem kell különösebb jártasság. Az oltási regisztráció szempontjából azonban fontos, hogy van-e kellő digitális ismerete valakinek. A vakcinainfo.gov.hu használatához, az online űrlap kitöltéséhez már kell digitális ismeret. Az a tapasztalatunk, hogy ott van elakadás, hogy sokaknak például nincs e-mail címe, amely kötelező a regisztrációhoz. A gyülekezetek, tanodáink, munkatársaink ezért helyben felmérik, kinek okoz nehézséget a regisztráció. Ha valakinek nincs e-mailje, annak regisztrálnak egyet, majd figyelik is a beérkező választ. Amikor megérkezik az értesítés, hogy mehet a jelentkező az oltásra, szólnak neki. Ha valaki még szeretne regisztrálni, és segítségre van szüksége, fordulhat helyben a lelkészéhez, vagy keresheti a cigánymissziót.

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja LXV. évfolyamának 21. számában.

"Az oltás életet ment" kampányunkban elkészített videók az alábbi lejátszási listában érhetőek el: