Hírek

Átadásra kerültek a Wallenberg-díjak

A kitüntetettek között van református börtönlelkész, valamint az evangélikus és a pünkösdi  cigánymisszió vezetője.

Szívből gratulálunk az idei Wallenberg-díjasoknak, elsősorban Szénási Jonathán Sándor református börtönlelkésznek, Bakay Péternek, az evangélikus cigánymisszió vezetőjének és Durkó Albert pünkösdi lelkésznek, aki egyháza cigánymisszióját vezeti.

Bakay Péter evangélikus lelkész. Gyülekezeti lelkészi szolgálata és hittantanári munkája mellett dolgozott családsegítőként és hajléktalanszállón is. Sárszentlőrincen él 2004 óta, ahol először gyermekek számára helyi szinten szervezett hétvégi tanodát és étkeztetést. Ezt követően az Evangélikus Egyház cigánymissziós munkájának a felelőse lett. Bakay Péter lelkész a cigány-nem cigány kapcsolatok előmozdításának egyik fő szószólója, elkötelezettje és aktív cselekvője.

Durkó Albert pünkösdi lelkipásztor. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának vezetője. A 90-es évek közepétől Békésen kezdte el lelkipásztori és mellette áldozatos munkáját a cigánymisszióban. Négy missziós területet működtet számos munkatársával együtt: gyülekezetalapítás, szeretetszolgálat, börtönmisszió és oktatás. Hiszi, hogy a kölcsönös elfogadás az a hozzáállás, amivel mindannyian hozzájárulhatunk társadalmi feszültségek csökkentéséhez, az egymást gazdagító út közös megtalálásához.

Szénási Jonathán Sándor börtönlelkész, a GeSheR Vallásközi Kapcsolatok és Kutatás Központ elnöke. 1979-ben indította el a GeSheR keresztény-zsidó programok szervezését. 20 évig szolgált a kápolnásnyéki református gyülekezetnél, majd 2000-től a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet lelkésze lett. A börtönbe ma már 14 együttműködési megállapodás keretében járnak be különböző felekezetű lelkészek és missziósok, rendszeresek a cigány nyelvű istentiszteletek is. Az intézettel együttműködve csoportos kimaradás keretében kísér rabokat zarándoklatokra, a Holokauszt Múzeumba, vagy a Terror Házába - írja róla a Wallenberg-díj bíráló bizottsága.  Szénási Sándor sok roma származású elítélt lelkigondozásával is foglalkozik. "Ő indított el engem ezen az úton, a hit útján - vallotta egy már szabadult elítélt egy konferencián -, mert az hatalmas dolog, hogy a börtönben valaki törődik veled."

Bakay Péter és Durkó Albert sokatmondó személyes vallomása megjelent a Találkozások füzetben. Letölthető innen.