Hírek

Árvaházból is lehet magasra jutni

Négy keresztény roma képzőművész: Balogh Tibor, Káli-Horváth Kálmán, Borkó Marianna és Kiss Sándor Free-presszionisták című kiállítása nyílt meg hétfő este Budapesten a Vigadó épületében.

„Ez a kiállítás magának az utat törő tehetségnek a bizonyítéka, hogy lehet árvaházból, nevelőotthonból, Tiszadobról is magasra jutni” – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megnyitón arra utalva, hogy a Free-Presszionista csoport gyökerei az 1980-as évekre nyúlnak vissza, amikor három árva fiú és egy lány az intézet falai között alkotni kezdett. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a roma művészcsoport tárlatát a minőség alapján mérlegelve fogadta be székházába, a Pesti Vigadóba a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). 

„Az alkotók évekkel ezelőtt ceruzával és ecsettel kezükben indultak el”, hogy megvalósítsák álmukat” – emlékeztetett a kezdetekre a miniszter. Balog Zoltán hozzátette, hogy a falakon látható képek erős érzelmeket közvetítenek és a belső szabadságról tanúskodnak. A miniszter kiemelte Káli-Horvát Kálmán ikonjait, amelyeken a művész Isten-élményét jeleníti meg.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a művészeti csoport Franciaországban, Angliában és Dániában is bemutatkozott már. Fekete György, az MMA elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a falakon látható művek színvonaluknál és érdekességüknél fogva szervesen kapcsolódnak a Nemzeti Szalon alkotásaihoz. A sokrétű művek „sem stilárisan, sem megközelítésben nem hasonlítanak más magyar vagy nem magyar kortárs művekhez” – tette hozzá.

A megnyitó után bemutatták a művészeti csoport Free-Presszionisták című, most megjelent 60 oldalas művészeti albumát, amelyhez Kőnig Frigyes festő- és grafikusművész, tanszékvezető egyetemi tanár írta az előszót.

A tárlat a Pesti Vigadóban augusztus 23-ig látható.

(Forrás: MTI)